Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a főpolgármester

Demszky Gábor főpolgármester március 10-re hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését - mondta vasárnap a Független Hírügynökségnek Czuk Dorottya, a Városháza sajtófőnöke.
Az SZDSZ csak a költségvetésről, míg az MSZP a budapesti kórházi struktúra átalakításáról is tárgyalna. A koalíciós pártok a jövő hétren folytatják az egyeztetést napirendről.

A Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön tárgyalta volna az idei büdzsét, ám a vitába végül bele sem kezdtek, mert az ülés az MSZP-SZDSZ koalíció vitája miatt késő délutánra határozatképtelenné vált. A szocialisták már szerdán bejelentették, hogy kérik majd a költségvetés napirendről való levételét, amit csütörtökön reggel meg is tettek.

Demszky Gábor főpolgármester azonban a napirend megszavazásakor nemmel voksolt az MSZP kérésére, a liberális frakció öt tagja pedig nem vett részt a szavazásban. Mivel az MSZP-SZDSZ koalíciónak csak egyfős többsége van a 67 tagú közgyűlésben, a szocialista frakció kérése nem kapta meg a szükséges többséget, a 33 ellenzéki képviselő napirenden tudta tartani a költségvetést.

A vita a budapesti kórházi struktúra átalakítása körül robbant ki. A liberálisok szerint a szocialisták kedden este jelentették be, hogy csak akkor hajlandóak megszavazni a költségvetést, ha döntenek az egészségügyi ellátását szervezéséről is. Az MSZP javaslata szerint egy nagy gazdasági társaságot hoznának létre a fővárosi kórházakból.

Az SZDSZ azonban úgy látja: a javaslat nincs megfelelően előkészítve, de főleg azzal nem értenek egyet, hogy a szocialisták olyan ügyet kapcsolnak a költségvetéshez, ami nem része annak. A szocialisták viszont közölték: kiemelten fontosnak tartják az új budapesti kórházi modell bevezetését, és mivel szerintük ez a kérdés szorosan kapcsolódik az idei költségvetéshez, korábban is jelezték, hogy a két ügyet együtt kívánják tárgyalni.

Ha a Fővárosi Közgyűlés március 15-ig nem fogadja el az idei költségvetést, akkor áprilisban egyetlen fővárosi intézmény sem kap állami támogatást. Ez havonta 4-5 milliárd forintos veszteséget jelentene Budapestnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Távolsági buszon petárdázott egy hajdúsámsoni fiatalember

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség, valamint rongálás vétség bűncselekmények elkövetése… Tovább olvasom