Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Rendőröket akartak elgázolni az autófeltörő bűnözők

Autófeltörőkre vadászó rendőröket akart elgázolni két rajtakapott bűnöző kedden dél körül, a X. kerületi Kőbányai úton.
Ketten voltak, egyikük gyalog menekült, őt figyelmeztető lövéssel állították meg. A kocsival a rendőrök felé hajtó másik férfi elmenekült, előtte azonban az egyik rendőr több lövéssel szétlőtte az autó kerekét. A kocsit üresen találták meg a Népligetnél.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Kőbányai úton a VIII. kerületi járőrök portyáztak, mert a környéken egyre több autót törnek fel. A rendőrök a Kőbányai út 29 előtt érték tetten a két férfit, de amikor el akarták fogni őket, ők beültek a kocsijukba és nekihajtottak a járőrök kisbuszának.

Az egyik férfi ezután kiugrott a kocsiból és futni kezdett. Az egyik rendőr két figyelmeztető lövést adott le és rövid üldözés után el is fogta a bűnözőt. A másik férfi azonban a kocsival el akarta ütni a másik rendőrt. Ekkor a járőr több, célzott lövést adott le a kocsi kerekére. Az autó azonban így is el tudott gurulni. Nem sokkal később üresen találták meg a Népliget mellett egy benzinkútnál.

Az akcióban senki nem sérült meg, az elfogott bűnöző társát még keresik. Az ügyben több más bűncselekmény gyanúja mellett hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállíthatatlan az élelmiszerek áremelkedése

Egyelőre megállíthatatlannak tűnik az élelmiszerek áremelkedése, a tavalyi csaknem 12 százalék után… Tovább olvasom