Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Részegen találták az anyja mellett a 17 hónapos csecsemőt

Egy hetet töltött a lévai kórházban az a mindössze 17 hónapos kisfiú, akit részegen és kiéhezetten találtak a rendőrök egy Léva melletti családi házban. A csecsemő vérében 1,62 ezreléknyi alkoholt mértek.
A kisgyerek mellett feküdt az anyja is, aki szintén részeg volt. A rendőrség bűnvádi eljárást indított közeli hozzátartozó kínzása ügyében, de az anya ellen még nem emeltek vádat, tájékoztatott a szlovák rendőrségi szóvivő. A szóban forgó bűntett elkövetőjét háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A rendőrség egyelőre gyűjti a bizonyítékokat és tanulmányozza a szakértői véleményeket. Még nem bizonyosodott be, hogy az alkoholt az anyja adta volna a kisfiúnak. A lesoványodott csecsemő sápadt volt, nem bírt megállni a lábán és bűzlött az alkoholtól, amikor megtalálták. Az őt megvizsgáló orvos megállapította, hogy erős alkoholos befolyásoltság alatt van, és nemcsak éhes volt, hanem a testhőmérséklete is alacsony, sőt a testét kék foltok borították, egyszóval életveszélyben volt. A kisfiút a kórházi ápolás befejeztével a nyitrai gyerekotthonban helyezték el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érvek sora szól a jánossomorjai iskola mellett

Az újrónafői önkormányzat nem tudja tovább működtetni a település általános iskoláját, ezért… Tovább olvasom