Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Részleges beismerő vallomást tett a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja

Budapest - Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.

Papp Péter ezredes elmondta, hogy a feltételezett tettes, a 34 éves P. Tibor Ferenc a gyilkosságot követő két napon bujkált, majd ügyvédje kíséretében feladta magát a rendőrségen.

A bűnügyi igazgató az előzményekről annyit árult el, hogy a férfi két éve, egy internetes párkereső oldalon került kapcsolatba a 39 éves fóti nővel, aki egy kft. igazgatójaként jó anyagi körülmények között élt édesanyjával fóti családi házukban.

A kapcsolat szorosabbá válásakor a szerényebb jövedelmű, biztonsági őrként dolgozó férfi is a házba költözött, az együttélés azonban sok veszekedéssel, többszöri össze- és szétköltözéssel járt. Ez év januárjában közös gyermekük született, s úgy tűnt, hogy a családi öröm meghozza a békét, ám hamarosan kiújultak az ellentétek közöttük, illetve a férfi és az asszony édesanyja között - mondta a bűnügyi igazgató.

A tragikus nap reggelén a férfi az éjszakai munkából tért haza, amikor - vallomása szerint - a bőröndjét a szoba közepén, összecsomagolva találta, vagyis kiadták az útját. Az amúgy is labilis személyiségű apa ezen úgy felbőszült, hogy az emeleti szobában, veszekedés közben, egy franciakulccsal lesújtott az asszonyra. A zaj miatt az emeletre felment 76 éves asszonnyal hasonló módon végzett a gyanúsított, aki ezt követően beült az áldozat kocsijába és visszatért a munkahelyére.

Ott levelet írt egyik rendőr kollégájának, azt közölve, hogy a csecsemő felügyelet nélkül van a megadott címen, és kérte, intézkedjen a biztonságba helyezéséről. Ennek nyomán szálltak ki a rendőrök a helyszínre, és látva a történteket, a kiszáradt csecsemőt kórházba vitették. A kislány már egészséges, elhelyezése folyamatban van - mondta Papp Péter ezredes.

A bűntett után P. Tibor Ferenc a budai erdőkben bujkált, a rendőrök keresték, öngyilkos akart lenni, ám meggondolta magát és felkereste édesapját, akinek mindent elmondott.

A bűnügyi osztály vezetője aláhúzta: a biztonsági őr ügyében több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

A Pest Megyei Bíróság szóvivője, Kende Katalin az MTI-nek úgy nyilatkozott: az előzetes letartóztatást a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye indokolta, annak ellenére, hogy a férfi önként jelentkezett a rendőrségen.

P. Tibor Ferencnek az előzetes letartóztatás időtartama alatt - elmeállapotának megfigyelése miatt - az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben kell tartózkodnia a bírósági határozat értelmében - tette hozzá a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 4. cyt 2011. március 30. 11:56
    „Az ilyen gyilkosok részére az egyetlen - a tettükkel arányos - büntetés csak a HALÁLBÜNTETÉS lehet. Mivel ez a mai magyar büntetőjogban nem szerepel, ezért a magyar büntetőjog pont a legsúlyosabb bűncselekmények esetében KÉPTELEN teljesíteni azt az általános elvet, hogy a kiszabható büntetésnek az elkövetett bűntettel ARÁNYOSNAK, és egyben attól elrettentőnek is kell lennie. Vajon mikor érjük fel már ésszel azt, hogy társadalmi öngyilkossághoz asszisztál a jogrendszerünk (de egész Európában, az EU-ban), amikor a halálbüntetés NEM RÉSZE a büntetőjognak.”
  • 3. bánki 2011. március 29. 06:14
    „Ezért mondom, vannak genetikai selejtek !

    A társadalom jogos önvédelmi rendszere nem működhet ebben a fene nagy liberalizmusban.”
  • 2. deszkás 2011. március 28. 20:14
    „És az isteni hang gyilkolásra szólitotta fel az amúgy volt idegenlégióst.Ha ha ha.”
  • 1. LukSzusz 2011. március 28. 16:27
    „Vannak anyósok kiket vagy megkell hegedülni,vagy hasonlóan eljárni,képesek több családot szétszakítani,tönkre tenni életeket megnyomorítani.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Létrejön a legnagyobb magyarországi álláskereső adatbázis

A munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégek legnagyobb magyarországi álláskeresői adatbázisa jön létre a Tele-Scope Személyzeti Tanácsadó Kft. és a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft. (JOB Kft.) egyesülése után. Tovább olvasom