Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Rétvári: az erős nemzetpolitikának lehetnek csak sikerei

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint egy erős magyar nemzetpolitikának lehetnek csak sikerei.
Rétvári Bence az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos küldöttgyűlésén szombaton a Millenárison hangoztatta, hogy a meghunyászkodó, mindig visszakozó nemzetpolitika mindig csak kudarcos lehet. Több száz fiatal előtt a kereszténydemokrata államtitkár kiemelte: szemléletváltás következett be a nemzetpolitika területén, az "erős Magyarország eszméjének átültetése" meghozta az eredményét.

Emlékeztetett arra, hogy például a határozott és karakteres magyar álláspont képviseletének köszönhetően Szerbia várhatóan módosítani fogja a vajdasági magyar közösséget hátrányosan érintő kárpótlási törvényt. Rétvári Bence kitért arra is, hogy a KDNP számára a legfontosabb terület a családpolitika.

Az IKSZ ezért várhatóan azt javasolja a Kereszténydemokrata Néppártnak, hogy nevét új jelmondattal egészítse ki: KDNP - a családok pártjára. A közigazgatási tárca államtitkára rámutatott, hogy minőségi változás következett be az elmúlt másfél év alatt a kormány családpolitikájában, az adótörvények szemléletében.

Eddig aki gyermeket vállalt, sok esetben szegénységet is vállalt - fogalmazott, hozzátéve: a mostani adórendszer elismeri, hogy a családnak vannak meghatározott bevételei, amelyeket a gyermekek nevelésére kell fordítani. Ez fontosabb, mint az állam "adóztatási hatalma" - hangsúlyozta. Rétvári Bence kiemelte a fiatalok felelősségét a mostani kormányzati ciklusban. Kitért arra a kormányzati filozófiaváltásra is, ami a kereszténydemokraták számára különösen fontos, az erős középosztály megalapozására.

A demokrácia alapja az erős középosztály - fogalmazott, hozzátéve: ha erős a középosztály, hosszú távon stabilizálni lehet a demokráciát Magyarországon. Kereszténydemokrataként, a közéletért felelős emberként ugyanakkor vállalni kell, hogy bizonyos esetekben nemcsak számtani, geopolitikai, hanem erkölcsi alapon álljanak ki bizonyos kérdések mellett. Ezt más nem fogja megtenni, a kereszténydemokraták számára a morális alapú politizálás kiemelt feladat - fogalmazott.

Stágel Bence az IKSZ elnöke - a határon túli magyar társszervezetek képviselőinek részvételével rendezett küldöttgyűlésen - a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy változtassanak azokon a szomorú statisztikai adatokon, miszerint a fiatalok egyharmada szerint mindegy, hogy diktatúra vagy demokrácia van Magyarországon.

Továbbra is kiállnak amellett, hogy a felsőoktatási intézményekben teret kell biztosítani a közéleti kérdések megvitatására. Nem a politikát, hanem közéleti kérdések megvitatását szeretnék bevinni a felsőoktatási intézmények falai közé - fogalmazott a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, aki kitért a KDNP-be való integrálódás erősítésére is. Gaal Gergely, az IKSZ elnökhelyettes arról beszélt, hogy a kereszténydemokrácia nem elavult eszmerendszer, hanem képes az adott kor kérdéseire megfelelő válaszokat adni.

A KDNP országos szervezője kiemelte az anyapárttal való együttműködést, a szakmai munkacsoportok munkájának összehangolását a jövőben. A küldöttgyűlés után a szervezet képviselői koszorút helyeznek el a fővárosi Széna téri 56-os emlékműnél.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. október 22. 19:29
    „Hú de okos teccik lenni. Onnan ez igy látszik? Az egykori tsz pártitkárok is igy lelkesitettek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: ötletelés folyik az oktatási rendszer átalakításáró

Az párt szerint úgy tűnik, hogy a ma ismert köz- és felsőoktatási koncepciók még mindig nem… Tovább olvasom