Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Rétvári: eredményes a jogszabályok eddigi deregulációja

A dereguláció az alacsonyabb rendű jogszabályok egyszerűsítésével folytatódik a következő egy évben.
Eredményesnek nevezte a jogszabályok eddigi deregulációját Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek nyilatkozva. Kiemelte: a dereguláció az alacsonyabb rendű jogszabályok egyszerűsítésével folytatódik a következő egy évben.

Az államtitkár közölte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által irányított deregulációs folyamat első lépéseként az országgyűlési határozatok száma csökkent 864 rendszerváltás utáni és 171 korábbi határozattal.

Ezután hatályon kívül helyeztek 1966 kormányhatározatot, amelyek többsége kiüresedett vagy alkalmazhatatlan volt.

Ezt 460 törvény technikai deregulációja követte, kiegészítve 13 törvény egyes végrehajtott rendelkezéseinek deregulációjával és 36 törvény módosításával.

Rétvári Bence hozzátette: formai dereguláció történt a társadalmi rendet és az államszervezetet szabályozó törvények, a gazdasági rendre vonatkozó törvények és az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességeire vonatkozó törvények esetében.

Tartalmi módosítás olyan törvények esetében történt, amelyek egy része korábbi jogalkotási pontatlanságokat küszöböl ki, másik része a technikai dereguláció által érintett törvények szakmai szempontból hatályban tartandó egyes rendelkezéseinek más törvénybe átszerkesztése volt, a harmadik része pedig egyes további törvények tartalmi módosítását hajtotta végre.

Az államtitkár összegzése szerint az eddig végrehajtott egyszerűsítések több ezer jogi norma (1035 országgyűlési határozat, 1966 kormányhatározat, 509 törvény) hatályon kívül helyezésével, rövidítésével vagy átszerkesztésével járultak hozzá a jogrendszer korszerűsítéséhez, túlszabályozottságának csökkentéséhez. A munka az alacsonyabb szintű jogszabályok - főként miniszteri rendeletek - egyszerűsítésével folytatódik a következő egy évben.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány célja, hogy mindenki számára egyszerűbbé tegye a jogszabályok közötti tájékozódást. Az elavult jogszabályok hatályon kívül helyezése, a belső ellentmondások kiküszöbölése révén könnyebben kezelhetők a törvények, a rendeletek, a határozatok - mutatott rá.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2013. május 04. 12:34
    „Eredményes? Az önök szempontjából.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

AB: napirenden az alaptörvény vizsgálata

A testület gyakorlatában eddig soha nem fordult elő, hogy a kérelem beérkezését követő két héten… Tovább olvasom