Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Rétvári: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget tettei megbánására

Az egyházi álláspont szerint az élet abszolút korlátozhatatlan, ezért a kereszténydemokraták ellenzik a halálbüntetést.

Az egyházi álláspont szerint az élet abszolút korlátozhatatlan, ezért a kereszténydemokraták ellenzik a halálbüntetést - mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. A politikus szerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy megbánja tettét.

Az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára emlékeztetett arra: az elmúlt öt évben több területen is szigorították a büntető törvénykönyvet (Btk.), például bevezették a három csapás törvényét, bővítették a jogos védelmi helyzetek körét, bevezették a tényleges életfogytig tartó büntetés lehetőségét. Mint mondta, a kaposvárihoz hasonló brutális bűncselekmény után sokakban megfogalmazódik, hogy még tovább kellene szigorítani a Btk.-t, és jelezte azt is, hogy a KDNP is ennek pártján van.

"Ugyanakkor nekem személyesen, keresztény emberként az az álláspontom, hogy magát az életet nem mi adjuk másnak, hanem a Jóistentől kapjuk, és amit ő ad, azt ember ne vegye el" - mondta Rétvári Bence.

Hozzátette: az egyházi álláspont is az, hogy az élet abszolút korlátozhatatlan.

"Mi kereszténydemokraták ezért vagyunk ellene akár az aktív eutanáziának, az abortusznak, a háború indításának vagy a halálbüntetésnek is" - jelentette ki.

Rétvári Bence hangsúlyozta: meg kell adni a lehetőséget mindenkinek, hogy élete végéig megbánja a bűncselekményét, ez azonban nem jelenti azt, hogy a következményeket ne kellene viselnie.

A KDNP alelnöke a halálbüntetésről szóló társadalmi vitáról azt mondta, szükségesnek tartja, azért, hogy mindenki kialakíthassa álláspontját e kérdésben.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pécsett jelentette ki, hogy szerinte napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Hozzátette: néhány éve azt hitték, a magyar büntetőjogról és a bűnüldözésről szóló viták végére pontot tettek, amikor bevezették a három csapás törvényét és a tényleges életfogytiglani büntetést. Ezeknek a visszatartó ereje azonban önmagában nem volt elegendő, ezért a halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani - hangsúlyozta a kormányfő.

Múlt szerdán meggyilkolták egy kaposvári dohánybolt fiatal eladónőjét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet hasznos a halálbüntetésről szóló vita

Vélekedtek a kérdésről elemzők. De az EU szerződései, emberi jogi egyezmények kizárják ennek a… Tovább olvasom