Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Rezsicsökkentés - A szemétszállítók a szolgáltatás minőségének megtartásában érdekeltek

A Köztisztasági Egyesülés abban érdekelt, hogy a bejelentett díjcsökkentés semmilyen módon ne eredményezzen visszalépést a jelenleg nyújtott szolgáltatás műszaki tartalmában - közölte a hulladékkezelést végző szolgáltatókat tömörítő egyesülés az MTI-vel hétfőn.
Nagy György igazgató az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a közlemény a tagok egyeztetett véleményét tükrözi. A közleményben rámutatnak: az idei szabályok szerinti 4,2 százalékos díjbefagyasztás a tavalyi első negyedéves díjstophoz képest eredménynek is tekinthető. Azonban a szemétszállításra kimutatott 8,1 százalékos infláció, az újonnan bevezetett lerakási járulék, a felügyeleti díj, az egyes adó- és járuléknövekmények, a megemelkedett banki és postai költségek, a behajtással kapcsolatos költségek, továbbá a közszolgáltatoknál jelentkező mintegy 4,5 milliárd forintos kintlévőség együttes hatása már most teljesíthetetlen terheket jelent a közszolgáltatóknak.

Július 1-jétől a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjakat is átlagosan 10 százalékkal tervezi csökkenteni a kormányzat. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón közölte: a pontos mértéket az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at.

A szemétszállítást - jelentős mértékben - a lakossági díjakból származó bevétel fedezi. A lakossági hulladékkezeléssel kapcsolatos díjak megállapítását 2001-től kormányrendelet szabályozza, amely a települési önkormányzatokat ruházta fel árhatósági jogkörrel - emlékeztet a közlemény.

Az önkormányzatok által megállapított legkisebb és legmagasabb díj között négy-ötszörös az eltérés. Ez az egyesülés szerint azzal magyarázható, hogy a különféle pályázati támogatásokból és saját forrásból kiépült korszerű hulladékkezelő rendszerek működtetése drágább a hagyományosaknál, illetve a szolgáltatás tartalma, valamint a helyi igények és lehetőségek eltérőek.

A Köztisztasági Egyesülés a magyarországi települési szilárdhulladék-kezelési közszolgáltató szervezeteket és az ilyen tevékenységhez kapcsolódó gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő szervezet. Az egyesülés tagszervezeti 2020 magyarországi település 7 millió 780 ezer lakosának települési szilárd hulladékát kezelik.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2013. február 11. 19:50
    „értem én a közszolgáltatók vezérkarának a sirámait, <moderálva> lehet hogy a közeljövőben csak a porszívó rongyát rázhatják, vagy mégsem annyira kilátástalan a helyzet ? eddig is nullásra futtatták a könyvelést, mégis tellett
    nyisszanra - merdzsóra meg hernyótalpas bömövére...meg a titkárnőnek Párizsban körömlakkot vásárolni...
    szemét ügy ez , akármerről nézem !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvádolták a volt országos és a volt budapesti rendőr-főkapitányokat

Megvádolta Bene Lászlót és Gergényi Pétert még tucatnyi rendőrrel együtt a 2006 őszi budapesti eseményekkel összefüggésben az ügyészség. Tovább olvasom