Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Rogán: banktámogatási programot javasol Bajnai

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét.
Banktámogatási programnak nevezte a Fidesz frakcióvezetője a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetségnek azt a javaslatát, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét. Rogán Antal szerint a volt miniszterelnök ismét a bankoknak akar pénzt adni, a pénzintézetek, nem pedig a devizahitelesek oldalára állt.

A Fidesz frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a volt miniszterelnök által ismertetett elképzelés egy fillérrel sem csökkentené a devizahitelesek mai napi fizetési kötelezettségét, "de ha komolyan vennénk ezt a javaslatot, akkor a bankok már holnap pénzt kapnának".

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a bejelentést úgy értékelte, Bajnai Gordon ismét a bankoknak akar pénzt adni, megint a pénzintézetek, s nem pedig a devizahitelesek oldalára állt, holott éppen az ő és elődje, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején harapództak el a devizakölcsönök, és engedték, hogy a bankok becsapják az embereket.

Közölte, Bajnai Gordon személyében a bukott baloldal miniszterelnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere értékelte az ország gazdasági helyzetét, a jelenlegi kabinet politikáját. Bajnai Gordon gazdasági miniszterként asszisztált ahhoz a kormányzati gazdaságpolitikához, amely nominálisan a kétszeresére, GDP-arányosan pedig a másfélszeresére emelte az államadósságot - mondta Rogán Antal, azzal folytatva, hogy ugyanez a kormány hihetetlenül megnövelte a költségvetési deficitet, és példátlanul magasra emelte a rezsiköltségeket. Bajnai Gordon emellett miniszterelnökként csökkentette például a nyugdíjakat és a pedagógusok bérét - tette hozzá.

"Ezek után felettébb érdekes az a gazdasági értékelés, amelyet Bajnai Gordon adott, mert gyakorlatilag a jelenlegi kormánynak Bajnai Gordonék hibáit kellett kijavítania" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint a volt miniszterelnök semmit nem tanult abból, ahogyan 2010 előtt kormányoztak.

Rogán Antal kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz-frakció fontosnak tartja a tárgyalást a bankrendszerrel a devizahitelesek újbóli támogatásának ügyében. Hozzátette, örülnének, ha sikerülne megállapodást kötni a devizahitelesek megsegítéséről, de az ősszel érdemi lépésekre készülnek a parlamentben, "ha van megegyezés, ha nincs".

Olvasóink írták

  • 5. pachakuti 2013. július 26. 21:00
    „"Add oda nekem egy nemzet valutájának az ellenőrzését, és az már nem érdekel, ki hozza a törvényeit!"
    (Mayer Amschel Rotschild)

    Bajnai és Orbán között az idegen érdekek elvtelen kiszolgálásában csak a szavak szintjén van különbség!
    Horvátország már meglépte amit kellett! A deviza hiteleket a felvételkori értéken kunában kell visszafizetni, akik eddig túlfizettek, a bankoktól megkapták a jogtalanul beszedett összegeket! Az EU hallgat! ...persze, a horvát nem "bűnös nemzet". Kár, hogy a mi rendkívül független médiánk erről nem tájékoztat bennünket.”
  • 4. grafika88 2013. július 26. 17:53
    „tónika, már megint hazudozik !
    Ezek csak ötletelnek, konkrét eredmény nélkül.Segíteni meg csak a gazdagokat segítette..mikor felezte a tartozást !Csak maszatolnak..segítség a kis embereknek NINCS !!

    De ne is a megfontól, gondolkodó ..és nem hitelt -- felvevő milliókkal fizettesék már ki ! Miért kéne büntetni azokat , akik 1 ft SE vettek fel ???
    Egy ilyen hiteles se hívott meg az új otthonába ..pl. egy vacsorára...v. egy új autóba sem ültem ..ami o ft, o km es volt.
    MIÉRT az én..a tied adójából fizetnék ki ??????”
  • 3. Légiós 2013. július 26. 17:50
    „az az ember tényleg nem normális takaritsák már el a politikai palettárol tele van vele a <moderálva>”
  • 2. Léni 2013. július 26. 17:09
    „Tóni, Tóni, ellentmondsz önmagadnak és a Fidesznek.
    Miért is görcsöltök annyira a fideszes bankok létrejöttéért? Miért támadtátok le a takarékszövetkezeteket?
    Na miért is?”
  • 1. igazságkereső 2013. július 26. 15:52
    „Bajnai Gordon -Gyurcsány Ferenc reinkarnációja- is pontosan tudja, hogy a bankok által kitalált "devizahitel" elnevezés nem más, mint a Magyarországon működő bankok tisztességtelen, sok esetben törvényt sértő pénzszerzési akciója! Ezt tudnia is kell Bajnai Gordonnak, hiszen Gyurcsány mellett miniszterként, majd ideiglenes miniszterelnökként semmit nem tett a bankok csalássorozatainak megszüntetése érdekében! Meglehetősen -nagyon finoman fogalmazva is- szűk látókörű Bajnai, hiszen ha olvasná szakértő közgazdászok írott szakvéleményeit a kormányzásuk idején "felturbósított " "devizahitelezésről", akkor most nem nyilatkozna olyan -hiányos ismeretekről tanúbizonyságot téve, feltéve, hogy nem szándékosan beszél ilyen félrevezetően- bután, melyről lesír a naivitás! A devizahitelezés évekig tartó kivezetésének elhúzódásáról nyilatkozó NGM államtitkár is olvashatná szakértő közgazdászok és jogászok munkáit, melyből államtitkárunk is megtudhatná, hogy nem is létezett "devizahitelezés", az csupán trükk, és a havi hiteltörlesztés megduplázásának elérése érdekében találták ki Magyarországon a bankok! Ezt kell bizony visszamenőlegesen és véglegesen kivezetni mindenfajta hitel esetén, amit a bankok "deviza-vagy devizaalapúnak" neveztek el!! Banki trükk ez az egész és a Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály úr sem kell, hogy a mielőbbi kivezetés miatt kétségbeessen, hiszen tagbankjai az elmúlt évek alatt akkora nyereséget kasszíroztak be ezzel ügyfeleiktől, hogy az az SNB elnökét is nagyon meglepte! Keressenek vissza a 2010 óta folyamatosan megjelent napilapokban és megtalálják a "devizahitel" magyarországi létezésének teljes cáfolatát! Csak olvasni és ismerkedni kellene a történésekkel!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összevesztek egy lányon, halálra szúrta 18 éves társát

Két fiatalkorú fiú veszett össze egy lányon, az egyik halálra szúrta társát. Tovább olvasom