Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Rogán: két héten belül előáll a Fidesz jelöltállítási elképzelésével

Rogán Antal a lehetőségek között említette, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük az induláshoz.
Két héten belül javaslatot tesz a Fidesz arra, hogy milyen jelöltállítási rendszer váltsa fel az ajánlószelvény-gyűjtést az országgyűlési választáson - mondta a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap. Rogán Antal a lehetőségek között említette, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük az induláshoz.

A választási eljárás tervezett változásait ismertetve kifejtette: a parlamenti választást megelőző önkéntes feliratkozás hét-nyolc hónapig tart majd, és a voksolás előtt tizenöt nappal fog zárulni. A regisztrációt levélben, elektronikusan - a kormányzati ügyfélkapun keresztül - és személyesen, a jegyzőnél is meg lehet majd tenni - részletezte Rogán Antal, aki nem tartja kizártnak, hogy a feliratkozás bevezetése miatt módosítani kell az alaptörvényt.

Megerősítette, hogy támogatják azt az LMP-s javaslatot, amely az ajánlószelvény-gyűjtés eltörléséről szól, azt ugyanis "felesleges macerának" tartják. A cédulagyűjtést felváltó lehetséges jelöltállítási módok között említette a kauciót - amely szerint egy bizonyos összeg letétele után lehetne jelöltté válni -, az aláírással történő ajánlást, valamint azt is, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük, mert ha - szavai szerint - ők egyszer már bejutottak a parlamentbe, akkor joguk van ahhoz, hogy még egyszer elinduljanak. Ezek mindegyikét mérlegelni fogja a Fidesz, és két héten belül - nemzetközi példák alapján - előáll elképzelésével. A frakcióvezető megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ő a felsoroltak közül a kauciót nem támogatja.

A kampányfinanszírozás új szabályairól sem döntöttek még - folytatta -, de elképzelhető, hogy 2014-ben a költségvetés nem a pártokat, hanem a jelölteket támogatná versenysemleges alapon. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha minden más forrás összegyűjtését szigorúan korlátozzák - hívta fel a figyelmet, példaként említve azt a lehetőséget, hogy csak magyar magánszemélyektől lehetne elfogadni - limitált mértékű - támogatást. Az új szabályokról szóló javaslat várhatóan még szeptemberben elkészül.

A politikust kérdezték a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásról is, amelyről azt mondta, nem gazdasági recessziót kell kiváltani a majdani megállapodással - mint ahogy történt a 2008-as IMF/EU-megállapodás után -, hanem növekedést.

"Azon gondolkodunk, hogyan tudunk letenni egy olyan javaslatcsomagot az asztalra, amely (...) találkozik az IMF és az Európai Bizottság azon szándékával", hogy jövőre is folytatódjon a hiány csökkenése, ugyanakkor a növekedésnek is be kell indulnia - közölte a frakcióvezető. A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre utalva hozzátette: "mi is megnézzük, hol tudunk kiadásokat csökkenteni, de nem olyan lépésekben gondolkodunk, mint az az ominózus lista". A napilapban megjelent IMF-kölcsönfeltételek listájából szerinte egyetlen intézkedést lehet megfontolni, a bürokráciacsökkentést.

Az interjúban Rogán Antal kérdésre válaszolva megemlítette az azeri kiadatási ügyet is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a történtek után Azerbajdzsán még egyszer nehezen tud majd kikérni Magyarországról egy bűncselekményt elkövető azeri állampolgárt, mert "a szavahihetőségük finoman szólva sérült".

Olvasóink írták

  • 2. Power 2012. szeptember 10. 21:27
    „"Képviselőink" tovább lógathatják a lábukat.”
  • 1. tótkomlósi 2012. szeptember 10. 00:10
    „Csak olyat találhatnak ki, ami csak a fideszeseknek kedvez!

    Mindenki más kihullik, és egyértelmű lesz a győzelem!

    Kérdés, az ellenzék meddig tűri még ezt?????

    Bár, amilyen az ellenzék, hogy semmiben sem tud megegyezésre jutni a fidesszel szemben, ezek meg erre játszanak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh Zsolt: elejét kell vennünk az antiszemita jelenségeknek

Csak a jog és a törvény képes megvédeni az egyént és közösségeit - mondta Németh Zsolt. Tovább olvasom