Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Rogán szerint provokáció az ügy, ha az amerikaiak nem közlik információikat

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz vasárnapi kampányértékelőjén tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök nem reagált az ügyre, Rogán Antal azt mondta: valószínűleg azért nem tért ki rá a kormányfő, mert hozzá hasonlóan ő sem tudja eldönteni, hogy "ez most vicc, vagy komoly". Mert ha komoly, akkor érdemes lenne a nyilvánosság elé tárni a tényeket - tette hozzá.

Mint fogalmazott, ha amerikai részről nem hangzanak el nevek, és nem hangzanak el "az úgymond hitelt érdemlő bizonyítékok", akkor "az embernek el kell gondolkodnia, hogy itt most valójában miről van szó", elképzelhető ugyanis, hogy "itt valami nem stimmel".

Az intézkedésről nem voltak előzetes információik, arról a nyilvánossággal egy időben értesültek - közölte.

A politikus arra is reagált, hogy sajtóhírek szerint az Egyesült Államok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét és más NAV-osokat is beutazási tilalommal sújtott.

Rogán Antal az ügy egyik - szerinte lehetséges - magyarázataként kifejtette: a NAV vonta meg a norvég civil alap magyarországi lebonyolítója, az Ökotárs Alapítvány adószámát, márpedig Norvégia az Egyesült Államokban a Clinton-alapítvány fontos támogatója, a Clinton-alapítvány pedig fontos a demokratáknak, és most a demokraták vannak kormányon az Egyesült Államokban. Hangsúlyozta azonban, szeretné, ha nem ez lenne a magyarázat, de ez csak akkor derül ki, ha az Egyesült Államok előtárja információit.

Azt is megemlítette, hogy a parlament gazdasági bizottságának elnökeként többször is beszélt olyan amerikai vagy más vállalati vezetőkkel, akik arról panaszkodtak neki, hogy NAV-vizsgálat zajlik a cégük ellen. Ezekre mindig azt válaszolta - idézte fel -, hogy a hatóságok elfogulatlanul folytatják vizsgálataikat, de ha kifogásuk van, forduljanak bírósághoz.

A Napi Gazdaság online csütörtökön írt arról, hogy értesülései szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. A hírportál információja szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.

Rogán Antalt az ATV-ben kérdezték a jövő évi költségvetés tervezetéről is, amellyel kapcsolatban közölte: 2015-ben folytatódik a pedagógus-életpálya, és várhatóan év közben elindul a fegyveres testületek tagjainak életpályamodellje is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő héten lehűlés várható, a hegyekben hózápor is lehet

A hétvégén már nem valószínű csapadék, de akkor a leghidegebb órákban már mínusz 2 Celsius-fokig is… Tovább olvasom