Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Roham az útlevelekért

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az okmányirodákban az útlevélkérelmek száma, sokan csak röviddel az utazás előtt veszik észre, hogy lejárt az úti okmányuk.  
 
Pongrácz Tamás, a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatal főosztályvezetője elmondta: az „útlevélcsúcsot", mint a korábbi években, most is nyáron érzékelik leginkább az okmányirodákban. A jelenlegi adatok szerint országosan jóval ezer felett van a beadott útlevélkérelmek száma. A főosztályvezető azt kérte, hogy mindenki, lehetőleg még a külföldi nyaralás lekötése előtt ellenőrizze családja útlevele érvényességét. Útlevél iránti kérelmet az ország bármelyik okmányirodájában be lehet adni, a lakóhelytől függetlenül. Az okmány kiállításának a határideje 30 nap, de általában már a harmadik hétre elkészülnek az útlevelek.

A 4 év alatti gyerekeknek 2 évre, míg a 18 év alatti fiataloknak 5 évre érvényes fényképes útlevelet adnak. A 18 év felettiek 5, illetve 10 évre érvényes okmány között választhatnak. A kiskorúak útlevele, illetve az eljárási illeték 1500 forintba, míg a felnőtteknél öt évre érvényes okmány 6000, míg a tíz évre érvényes 10 000 forintba kerül.

Nézzük meg a gyerek útlevelét is!

Sürgősségi, tehát soron kívüli esetben az okmányt az irodák öt munkanapon belül állítják ki, ekkor dupla illetéket kell fizetni. Soronkívüliséget bármelyik okmányirodában lehet kérni, eltérően a korábbi gyakorlattól, amikor erre központi irodában nyílt csak lehetőség. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a napokban rengeteg kisgyermekes útlevélkérelem érkezett. Ennek az oka az, hogy a szülők csak a saját okmányuk érvényességét ellenőrzik, míg a gyerekek útlevelét (amely a négy éven aluliaknál csak két évig érvényes) már nem. Ha korábban egyszerre állították ki az okmányokat, az nem jelenti azt, hogy az érvényességük is egyszerre jár le – figyelmeztetett a főosztályvezető.

Pongrácz közölte, nem minden esetben szükséges az útlevél kiváltása, mert a magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal (14 éves kortól kérhető) is kiutazhatnak az összes európai uniós országba, valamint Norvégiába, Izlandra, Lichtensteinbe, Svájcba vagy Horvátországba. A 14 év alatti gyermekek azonban csak útlevéllel hagyhatják el az országot. A főosztályvezető azt javasolta, hogy ha nem a szülővel, vagy a törvényes képviselővel utazik ki a gyerek az országból, hanem például rokonnal, barátokkal, vagy az iskolával, akkor állítsanak ki egy ezt engedélyező igazolást. Erre a célra elfogadható az úgynevezett teljes bizonyító erejű magánokirat, ezt két tanúval kell hitelesíteni.

2009-re lesz ujjlenyomat a csipekben

Kitért arra is, hogy a tavaly ősszel bevezetett úgynevezett biometrikus útlevelet, illetve az abban elhelyezett rádiófrekvenciás csipeket egyelőre nem töltötték fel olyan adatokkal, amelyek az útlevélben nem szerepelnek. Várhatóan 2009 nyarán kerülhet majd a csipbe például az ujjlenyomat, ám ennek technikai részleteiről még egyeztetni kell az Európai Unióval.

A régi útlevelek érvényességi idejükig használhatók, függetlenül attól hogy az okmány kék színű vagy burgundivörös. A régi „keményfedeles" személyi igazolvány is alkalmas az utazásra a fent említett országokba – tette hozzá.

Aki elvesztette az útlevelét, az ezt az új okmány kérelmével egy időben is bejelentheti ugyanabban az okmányirodában. Ha az ügyfél hibájából veszett el az okmány, akkor ez dupla illetéket jelent. Ha soron kívül kéri az elveszett okmány pótlását, akkor az illeték háromszoros lesz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a vezetői engedély (ami Magyarországon alkalmas a személyazonosság igazolására is), nem használható utazásra.

Forrás: Figyelőnet

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A női szenátorok

"Új sorozattal indulnánk, holott nekünk ez mégsem lenne új, hiszen ilyen-olyan sikerrel évtizedek… Tovább olvasom