Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Romagyilkosságok: 3 bűncselekményt ismer el Kiss Árpád

Csak három bűncselekményben való részvételét ismerte el Kiss Árpád elsőrendű vádlott az ellene felsorolt tizenkét vádpontból a rá vonatkozó bizonyítási eljárásban szerdán a Pest Megyei Bíróságon. A sérüléssel és halállal végződött támadásokban való közreműködését továbbra is tagadja, az eddig ismertetett, ellene szóló bizonyítékokra pedig nem kívánt reagálni.

Kiss Árpád csak a 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, valamint a szeptember 29-én Tarnabodon történt támadásban való részvételét ismerte el, azt viszont tagadta, hogy szeptember 5-én Nyíradonyban kétszer rálőtt volna romák házaira.

Tagadta azt is, hogy a vádirat szerinti további helyszíneken elkövetett bűncselekményekben részt vett volna. (2008. november 3-án Nagycsécsen Molotov-koktéllal felgyújtottak egy családi házat, és sörétes fegyverrel lelőttek egy testvérpárt, december 15-én Alsózsolcán életveszélyesen megsebesítettek egy fiatalembert, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön egy apát és ötéves fiát, április 22-én Tiszalökön egy férfit, augusztus 3-án Kislétán egy asszony öltek meg.)

Az elsőrendű vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy a bizonyítékként szereplő autópálya-matrica nem köthető hozzá vagy a bűncselekmények időpontjához. Állítása szerint soha nem járt Alsózsolcán, az M30-as autóúton soha nem közlekedett, és autóját sem regisztrálták ezen az útvonalon egyszer sem.

Miszori László tanácsvezető bíró ismertette, hogy az alsózsolcai bűncselekmény napján délután a bűncselekmény helyszínétől 50 kilométerre, az autópályán regisztrálták az elsőrendű vádlott által használt gépkocsit, majd néhány órával később visszafelé is.

Kiss Árpád tagadta, hogy jelen lett volna Tiszalökön vagy Kislétán, így szerinte nem követhette el az egy-egy halálos áldozattal járó bűncselekményt sem, és tagadja a debreceni menekülttáborra leadott lövést és a besenyszögi fegyverrablást is.

A tanácsvezető bíró a bizonyítékok ismertetésekor azt mondta: a vádlottaktól lefoglalt telefonok és SIM-kártyák ellenőrzése alapján a szakértők megállapították: Galgagyörkön és Tiszalökön ugyanazt a telefont használták az egymás közötti kapcsolattartásra a vádlottak; Kislétánál szintén azt a telefont használták, de másik SIM-kártyával.

Kiss Árpád és testvére, Kiss István az elhangzottakhoz nem kívánt megjegyzést fűzni, Pető Zsolt mindössze - korábbi következetes tagadásához hasonlóan - annyit mondott: semmilyen telefonon nem beszélt, nem volt a birtokában.

A bíró az elsőrendű vádlottra vonatkozó bizonyítási eljárást befejezve szünetet rendelt el, majd a negyedrendű vádlott Csontos István nyomozati vallomásával folytatta a tárgyalást.

Maffiakapcsolatokról beszél az elsőrendű vádlott

A bizonyítási eljárással folytatódott a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat büntetőtárgyalása szerdán a Pest Megyei Bíróságon. Az elsőrendű vádlott a bíró által ismertetett nyomozati vallomásában, amelyet a tárgyaláson is fenntartott, maffiakapcsolatokról beszélt.

Kiss Árpád Sándor - tagadva a besenyszögi fegyverrablásban való részvételét - azt mondta: a fegyvereket először Pető Zsolt harmadrendű vádlott kutyafarmján látta, majd azokkal később több alkalommal más-más helyszíneken lőgyakorlatokat tartottak. Állítása szerint Pető Zsolt "behajtás során" szerezte, a lőszereket pedig egy illegális fegyverkereskedéssel is foglalkozó, "Kígyó" becenevű volt szkinhedtől, aki egy Szabolcs nevű "túrkevei cigány maffiózó testőre".

Pető Zsolt az eddig ellene felhozott összes vádat tagadta, így azt is, hogy fegyvereket szerzett volna be, vagy azokat a lakásán, vagy telkén tárolta volna. Az eddigi tárgyalásokon csak a harmadendű vádlott tagadta, hogy bármilyen bűncselekményhez köze lenne, a többiek részbeni beismerő vallomásokat tettek. Elismerték a galagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadást, míg a negyedrendű vádlott, Csontos István a tiszalöki és a kislétai támadásban játszott szerepéről tett említést.

A szerdai tárgyaláson ismertetett iratok szerint az elsőrendű vádlott - aki vallomását fenntartotta - azt mondta: Csontos István, aki korábban szerződéses katona volt, katonatársaitól, akik között vannak aktívan szolgálók is, géppisztolytárakat és nyomjelzős lőszereket szerzett. Kiss Árpád Sándor állítása szerint a negyedrendű vádlott "nagyszabású katonai akciót" tervezett, ezért egy katonai laktanyát is meg akart támadni, és "felderítést végezve" fotókat is készített az objektumról.

Kiss Árpád vallomása szerint nem akartak társulni ehhez a cselekményhez, ezért többet nem is beszéltek arról. Egy, a letartóztatásuk során lefoglalt adathordozón Hajdúhadházon készített fotók is találhatók, azok készítését Csontos István a tárgyaláson ugyan elismerte, de azt tagadta, hogy lőszereket szerzett volna be, illetve laktanya támadására készült volna. Azt hangsúlyozta: egy ilyen akció után a katonai titkosszolgálat úgyis első körben volt katonákat keresett volna, így a lehetséges elkövetői körben már elsőként felmerült volna a neve.

Csontos István a nyomozás szerint kapcsolatban állt a katonai titkosszolgálattal és a tiszalöki gyilkosság után, a kislétai támadást megelőzően találkozott tartótisztjével is, de a gyilkosságsorozatról nem tett említést.

A negyedrendű vádlottat, akit bűnsegédlettel vádolnak, a tiszalöki gyilkosság idején Polgáron rendőri igazoltatás után elengedték, majd később, társai augusztus 21-i elfogásakor a rendőrök, szintén igazoltatás után, elengedték. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője ezt a sajtónak korábban azzal magyarázta, azért engedték el akkor hajnalban, "mert nem volt képben", és csak órákkal később derült ki, hogy köze van a támadássorozathoz.

A Honvédelmi Minisztérium a vádlottak elfogása után egy hónappal, 2010. szeptember 21-én kiadott közleményében viszont azt tudatta: a nyomozó hatóság 2010. június 30-án konkrét információkat kért Csontos Istvánról, és ennek a Katonai Biztonsági Hivatal haladéktalanul eleget is tett.

A per iratismertetéssel folytatódik a Pest megyei Bíróságon.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. április 06. 13:34
    „Ilyen dolog elképzelhetetlen kapcsolatok nélkül. A legtetszetősebb ami az NNI tett: "azért engedtük el mert akkor nem volt képben" akinek a megfigyelését egyébként leállitották. A "kigyó" becenevű "úriember" pl. miért nincs megvádolva?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázrobbanás a fővárosban - Embereket keresnek a romok alatt

Két nőt szállítottak kórházba a VII. kerületi Nefelejcs utca egyik lakóházában bekövetkezett… Tovább olvasom