Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Romagyilkosságok: Gyurcsány is megjelent a tárgyaláson

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter is megjelent a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat keddi büntetőtárgyalásán a Pest megyei Bírságon, ahol a negyedrendű vádlott kislétai gyilkosságban játszott szerepével folytatódik a tárgyalás.
A volt kormányfő az MTI tudósítójának azt mondta: azért jelent meg a büntetőperen, mert részvétét és együttérzését szeretné kifejezni az áldozatok és a hozzátartozók iránt egyrészt mint apa, mint férj, mint politikus, másrészt mint a támadássorozat idején "miniszterelnöki tisztséget betöltő személy".

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "ítélkezni a bíróság dolga", mi a megjelenésünkkel is azt szeretnénk üzenni, az elesetteket, a megtámadottakat nem hagyjuk magukra.

 Gyurcsány Ferenc is megjelent a tárgyaláson. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Gyurcsány Ferenc is megjelent a tárgyaláson.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szocialista politikusok az érdeklődők számára fenntartott padsorokban foglaltak helyet.

Olvasóink írták

68 hozzászólás
  • 68. bánki 2011. április 06. 23:13
    „Csőrös a fele sem igaz !”
  • 67. azénéletem 2011. április 06. 11:13
    „Az olaszliszkai gyilkosság tárgyalásán is képviseltette magát valamilyen szinten a "hatalom"?
    Már nem emlékszem.”
  • 66. mag 2011. április 06. 08:59
    „A GYURCSÁNY ÚR LEGALÁBB EMBER ÉS NE FELEGYÜK AZ MELLET ZSIDÓ ÉS Ö VELÜK NEHÉZ SORA LESZ A JOBBIKNAK .”
  • 65. queenmargareth 2011. április 06. 08:09
    „legalább van emberségre utaló jel benne, még ha megjátssza is szerinted.
    Orbán sosem vegyül a népével.”
  • 64. jozko 2011. április 06. 00:10
    „A nép meg .....
    Ahogyan beveszi ennek az ájtatos manónak a gesztusit.
    Ügyes.és olcsó!”
  • 63. tol 2011. április 05. 21:47
    „mint korabeli kormányfő a részvétét - sőt, annál lényegesen többet is - már akkor kifejezhette volna a Gyurcsány Ferenc. Nagyon rossz érzésem támadt, ahogy odasettenkedett erre az eseményre.”
  • 62. Nórikám 2011. április 05. 21:37
    „Ismét hangsúlyozom, pártsemleges vagyok, nagyon nem szeretem a politikusokat! De föl világosítana valaki, mert lehetnek rosszak az értesüléseim, az utóbbi egy évben mennyivel csökkentek a cigányok által elkövetett bűncselekmények?”
  • 61. Nórikám 2011. április 05. 21:28
    „29:dodoni: Remélhetőleg a nyugdijasokat nem a cigányokkal egy szintre teszed ?Vagy Te is beálltál a sorba mert most divat a nyugdijasokat szidni, ócsárolni. Hiszen mindenért ők a hibásak! Nem elég, hogy végig gürizték az egész életüket, most meg nem akarnak meghalni! Ó, micsoda borzalom!”
  • 60. szatyi 2011. április 05. 21:12
    „Nyilvános volt a tárgyalás?...Igen!
    Köze valakinek hozzá, hogy ki megy el?... Nincs!
    Akkor mi a probléma?”
  • 59. macs 2011. április 05. 20:34
    „29. dodoni 2011.04.05. 14:39
    "A népszerűség a politika létalapja.
    Azt, hogy milyen jövő áll egy társadalom előtt, az mutatja meg, hogy a politikus kik között jelenik meg.
    Az elöregedő és fogyó népességű magyar társadalomban a politikus két helyen jelenik meg legszívesebben:
    a cigányok és a nyugdíjasok között."
    Ez a kijelentésed remélem minden politikusra vonatkozik.”
  • 58. queenmargareth 2011. április 05. 20:08
    „különben ez pozitív dolog.Ő sokkal nyitottabb és lazább, a melegfelvonuláson is ott volt. Szerintem ő közvetlenebb, jobban elfogadható, mint a viktatóruszunk.”
  • 57. TrombiFrédi 2011. április 05. 19:57
    „Ha már ott volt, ki lehetett volna használni a lehetőséget!:) Vagy csak ismerkedett a környezettel???:)”
  • 56. siriusilant 2011. április 05. 19:43
    „Őszinte részvétemet fejezem ki annak az 1600 magyar ember hozzátartozóinak, akiket bizonyíthatóan cigányok gyilkoltak meg az elmúlt években Magyarországon. Remélem, a gyilkosokat kitenyésztő pszichopata hazaárulók akkorra már odabentről várják kegyeltjeiket. Mert: "az igazság akkor is igazság, ha senki nem képviseli azt".
    Lehet ajvékolni elvtársak, én megyek dolgozni, el kell tartanom a parazitákat.”
  • 55. csakegyalampolgar 2011. április 05. 19:36
    „erőt demonstrálni voltak együtt, ill. GYF áll az egész mögött!!!”
  • 54. szalamitolvaj 2011. április 05. 19:25
    „log-arimuss-féléknek gratula:
    Ez a durva: Molnár F. Árpád és Gyurcsány egymás mellé ültek
    A cigánygyilkosságok tárgyalásán egymás mellett foglalt helyet a két őrült.
    Tue, 2011/04/05 - 18:36 mti
    * Gyurcsány Ferenc

    Fotó: Huszti István.Fotó: Huszti István.

    Összeült a köztársaság és az Echelon prófétája címmel tudósított a Képviselőfunky Molnár F. Árpád és Gyurcsány Ferenc egymásra találásáról.

    Részvétemet és együttérzésemet szeretném kifejezni az áldozatok és a hozzátartozók iránt egyrészt mint apa, mint férj, mint politikus, másrészt mint a támadássorozat idején miniszterelnöki tisztséget betöltő személy - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP eleve elrendelt legfőbb prófétája, majd helyet foglalt az érdeklődők számára fenntartott padsorok egyikében a cigánygyilkosságok perén.

    Aztán leült mellé Molnár F. Árpád, keresztyén újságíró, oknyomozó, tényfeltáró, az állami szervezett bűnözés legfőbb leleplezője a bolygón, filmrendező, a lekapcsolt Hírháttér Multimédia főszerkesztője, minden idők legfőbb Echelon-tanújának eleve elrendelt próféta.

    Így egyetlen szűkös, keskeny fapadon összeállt a páros, aminél erősebbet ebben a pillanatban Magyarországon photoshop segítségével sem lehetne összeállítani. Ikertornyok.”
  • 53. csakegyalampolgar 2011. április 05. 19:15
    „51. lamatic: nézz után, hogy kik az echelonok, illuminatusok, mindennel képbe kerülsz!!!”
  • 52. csakegyalampolgar 2011. április 05. 19:13
    „Echelon tanú”
  • 51. lamatic 2011. április 05. 19:10
    „Aki mellette ül az ugye Molnár F. Árpád?! De ő kicsoda?”
  • 50. achilleus 2011. április 05. 19:05
    „49. maros50 2011.04.05. 18:48
    "Lesznek még meglepetések a finanszírozók a tippadók a felbujtók tekintetében."

    Erre én magam is számítok, mert a vádlottak össze-vissza beszélnek, mintha nemcsak egymás miatt "helyezkednének". Viszont! Ahhoz, hogy hasonló sorozat ne ismétlődhessen meg, kőkeményen fel kellene tárni a politikai felelősök hibáit-bűneit is. Számomra felfoghatatlan ugyanis, hogy ezek a gyilkosok, miért gyerekekre, környezetükben nem "falurossza"-ként ismert, munkába induló cigányokra támadtak, sorozatban és kivétel nélkül.”
  • 49. maros50 2011. április 05. 18:48
    „Kit érdekel,hogy ott volt a tárgyalláson Gyurcsány Ferenc vagy sem.A lényeg,hogy már csak egy vádlot tagad,de elöbb utóbb úgy fog beszélni mint a kisangyal.Lesznek még meglepetések a finanszírozók a tippadók a felbújtók tekintetében.Annyi bizonyos,hogy a vádlottakra nem kiskanállal fogják kimérni a büntetést,hanem merőkanállal. Két müanyag lakatnak kell elrohadni a cellájuk ajtaján,hogy szabaduljanak.Ez előreláthatólag 2100 évben következik be.
    Két édekel,hogy a szélsőségesek mit magyarázkodnak és szépítik a dolgot a lényegen nem változtat már mint az,hogy az "itélkezés a bíróság dolga".”
68 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 autó rohant egymásba a 4-es főúton

Baleset miatt teljes egészében lezárták a 4-es számú főutat - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei… Tovább olvasom