Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Romagyilkosságok: három vádlott nem tesz vallomást

Három vádlott nem tesz vallomást, így a negyedrendű vádlott, a két vádpontban bűnsegédként megvádolt Csontos István meghallgatásával folytatódik a romagyilkosságok büntetőperének második tárgyalása szerdán a Pest Megyei Bíróságon.
Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt vádlott, akik a vád szerint a kilenc támadás többségében részt vettek és a hat halálos, illetve öt életveszélyes sérülést okozó lövéseket leadták, a szerdai tárgyaláson megtagadták a vallomástételt, így esetükben a nyomozás során korábban a rendőrök előtt tett vallomásaikat fogja majd felolvasni a bíró.

Ugyanakkor Csontos István nem zárkózott el a vallomástételtől. A bíró kérdésére úgy nyilatkozott, hogy részben elismeri bűnösségét abban a két cselekményben - a tiszalöki és a kislétai támadásban -, amelyben bűnsegédi magatartással vádolták meg. Az ügyészség szerint a negyedrendű vádlott vezette az autót, amellyel három társa a két gyilkos támadás helyszínére ment. Csontos szerint cselekménye bűnpártolás. A vádlott úgy nyilatkozott, hogy nyomozati vallomását fenntartja, és a tárgyaláson azt nem kívánja megismételni, de kérdésekre válaszol.

A vádlott egyebek mellett elmondta, hogy kétféle szakmát tanult, fazekas és épületburkoló, de érettségije nincs. Fél évtizedig volt szerződéses katona, de 2009 februárjában pszichiátriai okokból alkalmatlanná vált a szolgálatra, és megvált a testülettől.

"Nem találtam a helyemet, nem voltak céljaim, sokat alkoholizáltam, alkalmi munkákból éltem" - mondta a negyedrendű vádlott, aki a vádbeli cselekményekkel, illetve az ő azokban játszott szerepével kapcsolatos konkrét bírói kérdésekre egyre inkább kitérő válaszokat adott.

A romagyilkosságok szerdai tárgyalása Csontosnak a személyére, vádlott-társaihoz fűződő viszonyára, illetve a két, vele kapcsolatos vádpontra vonatkozó bírói kérdésekre adott részletes válaszaival folytatódik.

A tárgyalást korábban 30-40 percre megszakították, mert az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád a nyilvánosság előtt nem válaszolt az anyja nevére, illetve állandó lakhelyére vonatkozó bírói kérdésekre.

Az ügyészség Kiss Árpádot, testvérét Kiss Istvánt, Pető Zsoltot, valamint Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolja.

A 90 oldalas vádirat szerint a férfiak a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadtak romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán.

A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön pedig egy férfi és ötéves kisfia vesztette életét. A több esetben Molotov-koktélokkal elkövetett támadások során voltak súlyos sebesültek is, összesen 78 lövést adtak le a vádlottak és 55 ember életét veszélyeztették.

Olvasóink írták

  • 3. mag 2011. március 31. 04:40
    „REMÉLEM VÁCRA VAGY A CSILLAGBA HOZZÁK VALAMELYIKET . ÉS AKKOR MEG LESZ A FELEDHETETLEN VADÁSZAT AZT GARANTÁLOM . ÉN ITT MARADOK MERT ÉN ITT DOLGOZOM . JA ÉS ITT 80 % ROMAI KATOLIKUS ÉS MÁR ALIG VÁRJÁK A FRISS HÚST .”
  • 2. achilleus 2011. március 30. 13:39
    „Körmendy Zsuzsa: Örkény István kis groteszkjeit annyira szeretjük, hogy továbbíratjuk a valósággal? Az NBH-s és a katonai elhárítási szál van olyan érdekes, hogy a vádirat középpontjában legyen. Az állampolgárok többségét sokkal jobban érdekli az, hogy K. Istvánról miért szállt le a Nemzetbiztonsági Hivatal éppen akkor, amikor fegyvereket vásárolt, mint hogy tizenöt éves korában a csángó dalokat vagy a cigányzenét szerette-e jobban. (Magyar Nemzet, 2011. március 26.)

    A kampányok általánosan érvényes szsabályairól akkor beszélt, amikor felmerült, hogy a romák voksai is sokszor döntőek lehetnek. Jelezte: ,,Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki." - Nyakó István MSZP szóvivő Nagyváradon, http://www.erdon.ro/hirek/romania/cikk/oszinte-mszp-s-politikusok-nagyvaradon/cn/news-20080912-03493024 (2008.09.12 15:49 órakor feltéve)

    "2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán."”
  • 1. Apátfalvi** 2011. március 30. 12:57
    „Asziszem´, majd ha pár magamfajta hazafinak adnák őket, majd mi kihúznánk belőlük a vallomást (is)... milyen világot élünk már, hogy a gyilkosokat nem lehet kínozni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két autó ütközött, hárman meghaltak az M6-os autópályán

Az egyik autóban utazó három ember a helyszínen meghalt, holttestüket a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott járműből. Tovább olvasom