Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Romák vertek meg egy fiatalembert a nyóckerben

Romák vertek meg egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a józsefvárosi Tavaszmező utcában - hangzott el szerda este az MTV Híradójában.
A fiatal férfit durva beszólásokkal illették, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?", "Megdöglesz", ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket kiabáltak a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola hallgatója után még szeptember 30-án.

A férfi megpróbált elfutni, ekkor azonban tizenöten körbevették, és rátámadtak. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől. A főiskola kollégiumába rohant be, ahová már nem merték követni.

A rendőrség a térfigyelő kamerák segítségével a büntetett előéletű öt támadót elfogta. A négy férfit és egy nőt közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. A bíróság valamennyiüket letartóztatta - hangzott el a hírműsorban.

Közösség tagja elleni erőszak miatt, ha azt csoportosan követik el, akár nyolc év fegyházbüntetést is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez a mostani az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.

Olvasóink írták

  • 17. xcbcr 2009. október 12. 16:53
    „*#@&Đ@ß$(/%@!!!”
  • 16. xcbcr 2009. október 12. 16:52
    „moderálva - üzleti érdeket sértő, hitelrontó hozzászólás”
  • 15. xcbcr 2009. október 12. 16:50
    „moderálva - durva, sértő”
  • 14. xcbcr 2009. október 12. 16:49
    „moderálva”
  • 13. CID 2009. október 08. 12:31
    „Na végre, raszista támadással vádolják a cigányokat. Alakul.”
  • 12. favágó 2009. október 08. 10:00
    „Ezek után legyen mindig a kezemben a láncfűrészem?:-(((”
  • 11. Horton 2009. október 08. 09:03
    „<moderálva durva>

    És nem a bőrük színéért gyülőljük őket, hanem a tetteikért...

    Tavasszal volt egy riport a TV2-ön a " Napló " című műsorban a " nyolckeres " rendőrökről.
    Aki látta, tudni fogja, hogy miről beszélek....

    Riasztást kaptak a rendőrök, hogy bántalmaznak a cigányok egy fiatalemberet. ( nem cigányt ).
    Az ügyeletes rendőrök közölték, hogy csak abban esetben hajlandóak kimenni, ha legalább 4-en mehetnek 2 autóval, mert tudják, hogy nekik mennek a cigányok..
    Kimentek, a riporter vett mindent élesben....és, itt jött az, amit nem akartam elhinni...a rendőröket elzavartak a a jó édes a...ba, számonkérték tőlük, hogy ki adott nekik engedélyt, hogy belépjenek abba a bizonyos utcába.....stb.

    És csak azt láttuk, hogy a renőrök, akiket nem lehet ezek után annak nevezni, fülüket-farkukat behúzva elballagtak, 1 embert sikerűlt előállítaniuk, akit még az nap el kellett engedniük, mert ezt az utasítást kapták onnan fentről, és ezzel le lett zárva az ügy....

    A bántalmazott fiatalembert ott a helyszínen a cigányok életveszélyesen megfenyegették, és a rendőrök és banbán nézték, hallgatták....

    Na, itt tart ma az ország........
    Bajban vagy, csak magadra számíthatsz.....
    Ha cigánnyal találod szemben magad, ne merd pofán vágni, hagyd, hogy ő verjen agyon, és így nem húrcolnak meg rasszizmusért...”
  • 10. bo 2009. október 08. 06:31
    „"... A kommün ezért kötelet adott..." Egy kis Bikini! hordában az állat is bátor, ezek meg nagyon!”
  • 9. qrumpli 2009. október 08. 03:57
    „Biztosan fasiszta ,náci romák voltak”
  • 8. Zejko 2009. október 07. 22:57
    „Milyen buta emberek ezek buntetett eloelettel 15-en vernek meg egyet hu de vaganyak voltak primitiv allatok :D”
  • 7. rozator 2009. október 07. 22:01
    „Néha a Mátyáskirállyal is egyetértek!”
  • 6. franzvon 2009. október 07. 21:40
    „1. há minek ment áz odá??????????
    2.azért a főiskola áz mégis csak csűr!!!!”
  • 5. Otaku 2009. október 07. 21:37
    „gyerekcsíny, ugye”
  • 4. Mathiasking 2009. október 07. 21:18
    „moderálva”
  • 3. KolompárRómeó 2009. október 07. 20:59
    „Miért megy be egy EMBER a nyóckerbe?”
  • 2. dodó 2009. október 07. 20:54
    „Majd Magyar(Ungár) Elemér és a TASZ, valamint az Emberi Jogi Etnikai stb mocskos fajvédők megvédik őket, a magyar pedig örülhet ha megússza!
    Idézem Mohácslívia volt EU képviselő Fideszes cigányluvnyát: "...lehet, hogy Cozma cigányozott!..."”
  • 1. apátfalvifaszagyerek 2009. október 07. 20:46
    „KÍNPADRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Blokáddal és forgalomkorlátozással tiltakoznak

Két helyen is forgalomlassító demonstrációt tartanak az érintett utak rossz állapota miatt… Tovább olvasom