Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Román álrendőr próbált rabolni Csongrádon

Elfogta a rendőrség azt a külföldi férfit, aki a gyanú szerint magát rendőrnek kiadva próbált meg pénzt kierőszakolni egy nőtől Csongrádon.
Egy csongrádi asszony szerdán hajnalban hazafelé tartott, mikor egy magát nyomozónak kiadó civil ruhás férfi "igazoltatta". Mivel az asszonynál nem volt személyi igazolvány, így a férfi közölte, hogy tízezer forint bírságot kell fizetnie. A sértett azonban ennek sem tudott eleget tenni, mire a férfi azt válaszolta, hogy ez esetben hazáig kíséri, de így már húszezer forint lesz a bírság összege.

Az asszonynak időközben gyanússá vált az eljárás, így hazaérkezve csak a személyijét akarta bemutatni a kapujában várakozó, magát rendőrnek kiadó férfinek. Az ismeretlen időközben elhagyta a helyszínt, ez pedig további kétségeket ébresztett a sértettben, ezért azonnal feljelentést tett a városi kapitányságon. A személyleírás alapján az ügyben intézkedő rendőrök rövid időn belül, a város másik részén elfogtak egy 35 esztendős román állampolgárt, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Mint mondta, hatósági eljárást színlelve akarta tévedésbe ejteni a nőt, hogy ily módon némi pénzhez jusson. Mivel a történtek az eddigi adatok alapján csak szabálysértésnek minősülnek, az ügyben Csongrád Város Önkormányzata indított eljárást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mokka képzőművészeti tábor

Tovább olvasom