Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Rosszabbul élünk

Először is kell egy jóarcú, száját a rosszabbul élés miatt mosolytalanra fagyasztó, kötött sapkás nénike.

Szögezzük le mindjárt az elején: szerintem is. Igaza van a Fidesznek, mindenki rosszabbul él. (Kivéve a gyevi bíró, de ezt most hagyjuk, nem róla van szó, függetlenül attól, hogy ő pénzeli a szomorú arcúak plakátjait.) Ezeknek a plakátoknak is van előéletük: gondolom, ezeket a rosszabbul élő embereket módszeresen válogatják. Lehetne eredeti, originál rosszabbul élőket is fotózni, de az sokba kerülne. (Már úgy értem, ha stikában kerülnének az óriásplakátra, és utólag kéne kielégíteni az igényeiket.)

Először is ugye kell egy jóarcú, agyonbarázdált, száját a rosszabbul élés miatt mosolytalanra fagyasztó, kötött sapkás nénike, fülbevaló nuku, még a végén azt mondja a jobban (jobbul?) élő polgár, hogy ha rosszabbul él, miből futja aranyfülbevalóra, egyáltalán: mért nem adja be a zaciba? Kezében üres pénztárca, kilátástalan tekintet, ami fölöttébb nehéz, de pártérdekből (és ha megfizetik) bármit!

Aztán kell egy csontos arcú, rövid hajú, bőrdzsekis fiatalember, akiről süt, hogy bár tanult, de nem tud elhelyezkedni. Jobb lett volna, ha a dzseki műbőr, de nem jött össze, bízzunk benne, hogy nem szúrja ki senki. Majd azt mondjuk, ezt még akkor vették a szülei, amikor a számára elérhetetlen felsőoktatási intézményben tanult.

Mindenképp kell rettentően szomorú szemű, harminc körüli férfi, kezében egy összehajtott munkásruhával és egy kobakkal (védősisak, amit egyébiránt le szoktak adni, ha egyszer a cégnél nincs tovább meló!), vele demonstráljuk az egyik napról a másikra élő munkanélkülit. (Tudom, ilyenek is vannak, de tojnak a kobakba, segédmunkásként melóznak valamelyik építkezésen, épp csak a plakátfotózás kedvéért hagyják ott egy délutánra a melóhelyet.)

Szükség van egy nyugdíj előtt álló, szép bajszú férfire, aki akár gazda, akár vidéki értelmiségi is lehet, meg egy kapanyélnek látszó puskacsőre, amelyre ugyancsak depressziós látszatot keltve támaszkodik, és csakis azt sugallja hervadt tekintetével, hogy lám-lám, magukra hagyták a vidéki embereket. Hogy Tokaj vidéknek számít-e, nem tudom, azt már meg se merem kockáztatni, hogy ottani szőlősgazda-e a kapanyelet támasztó ember.

Szükséges egy csontsovány, ugyancsak melankolikus asszonyka, egy színházi ruhatárból kölcsönzött mackófelsőben, aki összeteheti a két kezét (össze is teszi), mert ha más nem, legalább egy plakátfotó összejött neki, abból talán futni fogja a gázszámlára. Ennek ellenére lehangoló látvány, megesik rajta az ember szíve, már engedi is el a gázszámla árát.

Aztán, ki tudja, miért, de kell egy terhes kismama is, egy hat év körüli kislánnyal, aki egy viskóról készült rajzát szorongatja, miközben süt a nap. Mosoly egy szál se, bár a gyerek fülében ott az arany fülbevaló.
No, szóval kell egy csapat, és lőn! Csakhogy baj van, ugyanis ahányszor a gyevi bíró közelében látom ezeket az arcokat, mosolyognak, nevetnek, bizakodnak és ragyognak, mert hogy is nézne ki egy országértékelés, ha ott csupa depressziós ember üldögélne. És még egy baj van: ezeket a plakátokat nemcsak mi, magyarok látjuk, hanem az ideérkező külföldiek is, akik történetesen épp ezekre a rosszabbul élőkre apellálva húzzák föl a különféle szupermarketeket, és ez a kép fogadja őket. Nem elég, hogy az átkos idején, ha idejöttek, csupa mosolytalan embert láttak, most ez lett a jövő projektje!

És persze az óriásplakátok a bevásárlóközpontok mellett is ott éktelenkednek, így aztán a parkolókat dugig töltő rosszabbul élők önmagukat látva rakodhatják ki az összevásárolt cuccaikat a színültig pakolt bevásárlókocsikból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselői fogadóóra

Boros László, az MSZP önkormányzati frakciójának képviselője pénteken 15 és 16 óra között fogadóórát… Tovább olvasom