Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Rosszabbul élünk: csökkentek a bérek az év elején

A nemzetgazdaságban január-februárban a bruttó bér átlagosan 193 200 forint volt, ami másfél százalékkal alacsonyabb a 2008 első kéthavinál.
A nettó keresetek 1,3 százalékot olvadtak a két és fél milliós alkalmazotti tömegben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.

Magyarországon 1,885 millióan dolgoztak a versenyszférában, 708 ezren a költségvetésiben, 2009. elején átlagosan 193 200 forintot kerestek, a vállalkozásokban 189 300-at, a költségvetésben 205 900 forintot. Ezek a bruttó bérek másfél százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az átlagkeresetek a versenyszektorban 4,2 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 13-ik havi illetmény kifizetésének megváltozása miatt - 13,4 százalékkal csökkentek.

Néhány területen az átlagot lényegesen meghaladóan nőttek a bérek: az energiaiparban 11,4, az ingatlanügyletekben dolgozóké 10,8, az információ és kommunikáció terén 6, az építőiparban 5,7 százalékkal. A pénzügyi-boztosítási szektorban a tavaly év eleji kiemelkedően magas jutalmak miatt 8 százalékkal estek a keresetek.

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. sós 2009. április 18. 23:35
    „Hát gordon ezen még szeretne csökkenteni.Neki az lenne a jó,ha csak ők kapnának,mondjuk mindenkiét.Hazaárulók!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 47. palimadar 2009. április 17. 20:13
    „46. hozzászólás gavallér 2009.04.17. 19:35
    "Nahát: a fő kérdés az , hogy a közakárkik hogyan kereshetnek jobban a produktív területen dolgozóknál!!!"

    Olvastam válaszod. Gondolkodj is azért!

    A közakárkiknél milyen az összetétel? A közakárkik között diplomások aránya jóval nagyobb, mint a versenyszférában... Takarító, karbantartó, portás már csak elvétve van közalkalmazotti státuszban.

    Aztán itt nem tudnak sumákolni azzal, hogy figyelj, megkapod a minimálbért, aztán a többit majd zsebbe. Az adott képzettséghez tartozó minimális bért ki kell fizetniük és a közalkalmazottaknál aztán ennyi is.”
  • 46. gavallér 2009. április 17. 19:35
    „Nahát: a fő kérdés az , hogy a közakárkik hogyan kereshetnek jobban a produktív területen dolgozóknál!!!
    Hát úgy , hogy ez a réteg stabil választó bázis a mindenkori hatalomnak és saját fontosságát az íróaztal
    görcsös szorítása közben próbálja bizonyítani. Ezt a "tevékenységet" a hatalom díjazza is.Én
    tudok olyan költségvetési intézet alkalmazottjairól akiknek fittnesz bérlet is jár nemcsak a tizenharmadik havi meg ruhapénz stb.
    Tehát ha valaki közakárki az kiválasztott, ezt ki lehet jelenteni.
    Ott kellene kezdeni , hogy ezzel a réteggel meg kellene ismertetni mi is az a "versenyszféra".
    Tudják meg ,hogy nekik miből lesz fizetésük. Mindegyiket csak kettő évre lehetne alkalmazni egy beosztásban, ezzel a KORUPCIÓS lehetőség lényegesen csökkenne.
    jónapot.”
  • 45. lopicigazsi 2009. április 17. 17:42
    „Ha neked pont így jó,
    akkor NE írd fel semmit!
    Minden más esetre ott az utálkozófal:
    w w w . a f a l . h u
    _______________________________”
  • 44. flexsnake 2009. április 17. 17:30
    „JAni egy egy cég vezérigazgatója havi 450.000ft-ért.
    Pista egy tróger kétkezi munkás havi 50.000ft-ért.
    Ketten együtt 500.000ft-ot keresnek, az ő átlaguk 250.000ft/hó.
    Jani: -He???
    Pista: -Hogy meg nem b**od a jó k***a anyádat...! :D

    Ki szeretne még átlagbért számolni?”
  • 43. flexsnake 2009. április 17. 17:30
    „JAni egy egy cég vezérigazgatója havi 450.000ft-ért.
    Pista egy tróger kétkezi munkás havi 50.000ft-ért.
    Ketten együtt 500.000ft-ot keresnek, az ő átlaguk 250.000ft/hó.
    Jani: -He???
    Pista: -Hogy meg nem b**od a jó k***a anyádat...! :D

    Ki szeretne még átlagbért számolni?”
  • 42. trixi11 2009. április 17. 17:18
    „bespin
    Hát ez azért elég sejtelmesre sikeredett! :)))”
  • 41. ojack 2009. április 17. 16:51
    „kiknek a bére,talán az állami vezetőké????????????”
  • 40. rozator 2009. április 17. 15:13
    „Főállásban a maximumot adózom. Ki akartam váltani a kiskönyvet másodállásra,lebeszéltek róla a munkaügyi központban, és igazuk volt! Másodállásban kaptam 450ft,-os órabért, ebböl 36% adó, 11% járulék, nekem marad 235 ft. nehéz fizikai munkáért! Na mos ki ba...a meg az anyját? Nem kértem, igy mind marad!”
  • 39. bespin 2009. április 17. 14:52
    „Egye fene!
    IT és orvostechnikai hardver.”
  • 38. trixi11 2009. április 17. 14:46
    „Nahh, én meg képet küldtem neked! :DD”
  • 37. bespin 2009. április 17. 14:44
    „Így, viszonylag "nyilvánosan" nem mondom meg!”
  • 36. trixi11 2009. április 17. 14:38
    „Most már érdekelne mivel foglalkozol fő és mellékállásban is!
    Amikor vállalkozó voltam én is csaltam az adómmal, de így is többet fizettem mint azt sokan gondolni mernénk! Ha nem csalnának a vállalkozók, már nem lennének vállalkozások....”
  • 35. bespin 2009. április 17. 14:23
    „Szerinted???? :-)”
  • 34. gróf 2009. április 17. 14:21
    „Ja!
    Ha egy embernek van másod állása, akkor 2 helyről fizeti a TB-t, és utána a járulékokat. Ha lebetegszik akkor 2 helyről kap táppénzt???”
  • 33. bespin 2009. április 17. 14:09
    „Ja és a privát szféra alkalmaz!”
  • 32. bespin 2009. április 17. 14:08
    „Egyébként alkalmazott is vagyok, nem minimál bérrel, hanem egész jó, bejelentett és ténylegesen papíron/kézben egyező fizetéssel. Duplán fizetek, de vissza szinte csak egy nagy lófüttyöt kapok.
    A kórházban sincs két ágyam , mert 2 adag TB.-t fizetek, tudod ez fáj egy kicsit.”
  • 31. gróf 2009. április 17. 14:07
    „30. hozzászólás bespin 2009.04.17. 13:54
    :D
    Igazi magyar vállalkozó vagy. Remélem táppénz sincs az alkalmazottaidnak.
    Nekem sincs a nevemen semmi...én közszolga vagyok.

    Reméljük eljut a vállalkozásod és az ország arra a szintre, hogy csalás nélkül is megéljetek belőle.
    Sok munkát kívánok!”
  • 30. bespin 2009. április 17. 13:54
    „Kűggyed vazze, nincs vagyon a nevemen! HAHAHA”
  • 29. nemecsekerno_007 2009. április 17. 13:51
    „25. gróf

    Azt sejtettem, hogy valami hasonló folyik ott is. :)

    Magánvállakozás: nagyon egyszer? matek

    100 ezer Ft bevételem van (kiállítom a számlát 100 ezerrôl)
    40 ezer Ft-ot tudok kivenni hivatalosan mint fizetést ha mindent szabályosan csinálok.

    60 ezer megy közösbe. Utána kapom a közismert színvonalú orvosi ellátást, az állami hivatalok "szolgáltatását" , meg kapom, hogy minden vállalkozó rohadt adócsaló és még sorolhatnám. És ne gyere azzal, hogy de hát van a rendôrség ami a közbiztonságot szavatolja, meg a t?zoltó aki kiment ha bajba jutottam. Torz a rendszer és mindenki védi a maga kis kiváltságait. Nem lát senki az orránál tovább. Ja persze meg nézem a TV-ben, hogy épp most melyik politikus lopott vagy melyik kapot 15 milliós szolgálati autót, ami ugye jár.

    Piacra termelô cégnél k*rva egyszer? a teljesítménymérés.
    - Így kell megcsinálni az Audi sebességváltót, mert ez a minôségi szint. Ha nem így csinálod akkor azt a német (olasz, amerikai, angol ....) nem fogja megvenni. A szemét. És amit nem lehet eladni az nem hoz bevételt, tehát te sem kapsz fizut, nem lesznek fejlesztések etc....
    Ilyen k*rva egyszer?. Az a fônök akirôl te beszélsz az pont a legjobb példa. Valószín?leg azért nem lehet kirúgni, mert valakinek a haverja vagy már olyan régóta dolgozik a cégnél, hogy a végkielégítését nem tudnák kigazdálkodni. Védjük csak jogszabályokkal az ilyenek munkahelyét. Gratula.”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babakocsit tolnak, kutyát sétáltatnak a trükkös prostik

Évekkel ezelőtt az országban először Miskolcon jelöltek ki vigalmi negyedet, amelyet aztán megszüntettek, a lányokat azóta sem lehetett elűzni a város különböző részeiről. Tovább olvasom