Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Róth lemondott, de marad

Róth Kálmán a Dunaferr elleni vereség után lemondott, de Vanyus Attila elnök ezt nem fogadta el, sőt, a játékosok is kiálltak a szakember mellett. Így nincs edzőkérdés a Graboplast-ETO-nál.

Kézilabda

A szombati Dunaferr elleni 33–24-es vereség kisebb vihart kavart a győri öltözőben. Róth Kálmán vezetőedző ugyanis az idei harmadik súlyos vereség után azt nyilatkozta: ha ő az oka a csapat egyes meccseken mutatott motiválatlan játékának, s ha a csapat érdeke azt kívánja, hajlandó lemondani. Ezt a szándékát aztán később Vanyus Attila elnök felé is jelezte, de a győri klub első embere nem fogadta el a lemondást.
„ Ilyen vereség után forró fejjel hajlamos az ember egy kicsit keményebben fogalmazni. Szó sincs arról, hogy ne lennénk megelégedve Róth Kálmánnal. Ez a vereség, bár ahogy elszenvedte a csapat, mindenképpen fájó volt, de igazából nem osztott-szorzott. Most két nagyon fontos BL-mérkőzés előtt állunk, azokat mindenképpen meg kell nyernünk, felesleges lenne addig is kapkodni. Úgy érezzük, az edző korábban már bizonyította hozzáértését, mint ahogy a csapat is azt, hogy képes a jó eredményekre. Most egy kicsit gödörben van a társaság, sok a gondunk is. Közösen kell megtalálnunk a kiutat ebből a helyzetből” – vázolta a helyzetet a klubelnök.
Róth Kálmán maradásába az is belejátszott, hogy a játékosok egységesen kiálltak edzőjük mellett, s közölték: vele képzelik el a folytatást.
A lényeg mindenképpen az, hogy soron következő két meccset, a Szkopje és az Aalborg ellenit megnyerje a Graboplast-

ETO. Ezzel némileg feledtetné az elmúlt egy hónap nagy vereségeit a magyar bajnok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

kisalföld-exkluzív törökországból

Tovább olvasom