Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

RTL Klub: egy budai kórház vezetője lehet az óbudai savas támadó

A 43 éves férfit azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a kereskedelmi televízió esti hírműsorában.
Az RTL Klub információi szerint az egyik budai kórház főigazgatója volt az, aki egy hete kedden a III. kerületben durván bántalmazott, majd savval leöntött egy nőt.

A kereskedelmi televízió esti hírműsorában azt közölte, a 43 éves férfit azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az RTL Klub úgy tudja, a nős férfinak viszonya volt a nővel, aki azonban "komolyabb kapcsolatra vágyott"; a férfi rátámadt a nőre, "így próbálta meg jobb belátásra bírni".

A férfi a III. kerületi lakásban a nőt elkábította, megkínozta, a kezeit összekötözte, a derekát és a combját pedig valamilyen savval lelocsolta. Az így pokrócba csavart, sokkos állapotú nőre volt férje talált rá. A televízió úgy tudja, a férfi megpróbálta rablásnak álcázni a támadást, ezért néhány dolgot el is vitt a lakásból.

Az RTL Klubbal a rendőrség azt közölte, a III. kerületi rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után hat órán belül elfogták és előállították a gyanúsítottat. A férfi előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, de a rendőrség az időközben beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapította, hogy ő volt az elkövető.

Az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy III. kerületi rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - fogva tartása mellett - eljárást folytat Dr. B. Krisztián 43 éves budaörsi lakos ellen.

A rendőrség adatai szerint a gyanúsított március 12-én a III. kerületi San Marco utca egyik lakásában brutális módon bántalmazott egy nőt, "védekezésre képtelen állapotba helyezte", majd a lakásból különböző értékeket vitt el. A bűncselekmény következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

Közölték, a büntetőeljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a III. kerületi rendőrkapitányság nyomozói kétséget kizáróan megállapították, hogy a bűncselekménnyel a sértett korábbi barátja, B. Krisztián megalapozottan gyanúsítható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy autó ütközött az Erzsébet hídon

A hídon a gépkocsik közül a hátsó az előtte haladónak ütközött, és rátolta további kettőre. Tovább olvasom