Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Sajnálhatják, akik

ezt a sikert kihagyták

kosárlabda

Az elején nagyon lazára vette a védekezést a soproni csapat, első három támadásából 8 pontot szerzett a SMAFC. Ezt követően azonban Carr vezetésével egy parádés 15–4-es szakaszt produkált a soproni együttes, amelynek játékosai szenzációs dobóformát fogtak ki. A lendület tovább tartott, a második negyedet szebbnél szebb akciókkal és egy 14–0-ás rohanással indította a hazai együttes. Különösen Carr volt elemében, de Porzingis is villogott. Az első játékrészben szinte hihetetlen, 86 százalékos találati aránnyal céloztak a hazaiak mezőnyből és 25 pontos előnyre tettek szert, gála jellege volt a meccsnek.


Térfélcsere után sem állt le a Sopron, de ekkor már Carr irányítása mellett a cseresor tagjai brillíroztak. Boldizsár szórta a triplákat, Körtvélyesi zsákolgatott, Csaplár-Nagy pedig a büntetőket értékesítette biztos kézzel. A széteső fővárosiakkal szemben már a harmadik negyed végén 100 pont fölé jutott a Sopron. A zárószakaszban aztán a Carr–Porzingis duó kergette őrületbe a szétesett budapestieket. A mezőny legjobbját, Carrt, amikor túljutott a negyven ponton, lecserélte Sterbenz edző és vastaps búcsúztatta.
Az összes hazai játékos dobott pontot, gálaelőadást tartott a Sopron, sajnálhatja, aki nem látta.
Sterbenz László: – Szenzációs támadójátékot nyújtottak a fiúk, élményszámba ment, hogy három negyed alatt elértük a száz pontot.
Béri Csaba: – A Sopron klasszisokkal jobb csapat, mint a mostani MAFC, bizonyította, hogy a felsőházban lenne a helye. Megvannak azok a meccsek, amelyeket hozni kell a bennmaradáshoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pólus-

programról

a kamarában

Beszéljük meg! című fórumsorozata keretében a megyei kereskedelmi és iparkamara tegnap Fejlesztési… Tovább olvasom