Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Salzburgi erőpróba

Labdarúgás

Ma 15 órakor az osztrák Red Bull Salzburg ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen az FC Sopron együttese Salzburgban. A többek között a magyar válogatott Bodnár Lászlót is foglalkoztató osztrák gárda ellen biztos, hogy vírusos torokgyulladás miatt nem léphet pályára Alin Cotan. Jó hír viszont, hogy a múlt héten kisebb sérülést szenvedett Rabóczki Balázs és Giuseppe Signori várhatóan pályára lép.


A soproniakkal kapcsolatos hír, hogy egyes internetes hírforrások szerint a klub leszerződtette Marius Radut, az FC Arges védőjét. A labdarúgóval nyártól írt alá szerződést a soproni klub vezetősége, ám az Arges – csakúgy, mint ahogyan azt az Újpest tette Feczesin Róbert esetében – erről értesülve Radut kitette az első csapat keretéből. A román klub csak akkor hajlandó elengedni, amennyiben az FC Sopron többségi tulajdonosa, Vízer László Máriusz fizet érte.
Gőbl Gábor, a soproniak ügyvezetője a hírt egészen egyszerűen „kacsának” minősítette. Mint mondta, a védelemben már teljes a keret, a vezetőség a támadóposztra keres játékost.
A Salzburg elleni mérkőzést csütörtökön 18.05 perctől és pénteken délelőtt 10 órától sugározza a Soproni Városi Televízió.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik a politikai plakátszezon

A közterületeken látható óriásposzterek után hamarosan megjelennek a helyi választási plakátok is. Tovább olvasom