Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Sárga riasztás! Heves zivatar, 90 km/órás szél és jég is lehet

A Nyugat-Dunántúlra citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat; az előrejelzések szerint e térségben van a legnagyobb esélye heves zivatarok kialakulásának, ezért a riasztás később narancssárga színűvé változhat. A zivatarokat 90 kilométer/órát meghaladó szél és két centiméternél nagyobb méretű jég is kísérheti.
Üveges Zoltán, az OMSZ veszélyjelző munkatársa péntek délután az MTI-nek elmondta, az első zivatarok a következő órákban jelennek meg az országban az észak-nyugati területeken. Ezt követően a nap hátralevő részében heves zivatarokra kell készülni a dunántúli területeken, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében. A zivatargóc az éjszaka folyamán a főváros térségét is eléri, de itt már enyhébb kísérőjelenségekre kell számítani.

Az OMSZ munkatársának közlése szerint szombaton napközben inkább már a Dunától keletre lehetnek zivatarok, helyenként rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat. Keleten, észak-keleten pedig, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 90 kilométer/órás erősségű szélre és két centiméternél nagyobb jégre is számítani lehet.

A hőmérsékletet tekintve kettősségre kell készülni, a Dunántúlon 20, a Tiszántúlon viszont 30 fok körül alakul az időjárás szombaton.

Vasárnap országszerte 23-28 fokra lehet számítani. Ekkor a keleti megyékben, jórészt a tiszántúli területeken alakulhatnak ki zivatarok, nyugaton viszont várhatóan napos idő lesz.

Hétfőn és kedden többnyire napos idő lesz, 30 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. Szerdától a hétvégéig ismét lehetnek záporok, amelyek miatt fülledtebb lesz az idő, és némileg csökken a hőmérséklet is - közölte Üveges Zoltán.

Olvasóink írták

  • 5. queenmargareth 2011. május 28. 01:52
    „Köszi!”
  • 4. attilamet 2011. május 27. 22:34
    „Ha korán kelsz útra vasárnap a mostani számítások szerint még lehet némi csapadék, aztán változóan felhős-napos idő várható max. 25 °C-al.”
  • 3. queenmargareth 2011. május 27. 21:04
    „pontosabban nekem azt írja a kért oldal nem található.......
    segíts, vasárnap milyen idő lesz?”
  • 2. queenmargareth 2011. május 27. 21:02
    „köszi ez segítség!!!!”
  • 1. attilamet 2011. május 27. 20:23
    „Szombaton bizony a Dél-Alföldön is számítanunk kell zivatarokra, részletek az előrejelzésemben itt http://sites.google.com/site/attilamet/ és itt http://www.facebook.com/pages/Attilamet/109152822495524 Töltöm aksikat :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt egy kamion vezetője Borsodban

Meghalt egy kamion vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak közelében a 37-es számú főúton,… Tovább olvasom