Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Schmitt-ügy: Hámori szerint a szenátusi döntés megvédte a tudomány hitelét

Hámori József akadémikus szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét.
Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

Az akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének tagja Schmitt Pál pénteki televíziós interjújával kapcsolatban azt mondta, szerinte a köztársasági elnök "nincs teljesen tudatában annak, hogy itt miről is van szó".

Hámori József felidézte, tavaly Viktor Janukovics ukrán államfő is "hasonló ügybe keveredett", amikor kiderült, hogy németül megjelent könyvének egyes részei folyóiratokban közölt cikkekre, egy parlamenti képviselő beszédére, sőt egy főiskolai szakdolgozatra emlékeztetnek, és ugyan a plágiumot végül a könyv német fordítója vállalta magára, Janukovics azonnal bocsánatot kért.

Schmitt Pál az interjú alapján nemcsak az idézés módjával nincs tisztában, hanem "összekeveri az opponens és a konzulens szerepét" - vélekedett az akadémikus. Hozzátette: abból, hogy "ezúttal egy PhD-fokozatot akar szerezni, arra lehet következtetni, hogy nem tudja, miként zajlik egy ilyen eljárás".

Freund Tamás agykutató akadémikus a Népszabadságnak azt mondta, ugyan léteznek korábbi eredmények összefoglalásából született dolgozatok, de ez nem jelenti azt, hogy "mások munkáját egyszerűen lemásoljuk". Ha az eredményeiből újfajta következtetéseket lehet levonni, az disszertációnak számít akkor is, ha az alapot nem saját kutatások adják - fogalmazott. Hozzáfűzte: ebben az esetben azonban nem erről van szó.

Az ugyancsak a Professzorok Batthyány Köréhez tartozó akadémikus kijelentette: mivel "a hajdani Testnevelési Főiskolán a disszertációk zöme így készülhetett", nem lett volna indokolt ezt a felsőoktatási intézményt egyetemi szintre emelni.

Olvasóink írták

  • 7. spiler 2012. április 02. 13:08
    „most nyilatkozik a tv-ben,,,megszeppenve,de számonkérve beszél....ja és most sem mondja,hogy hazudtam
    rektor lemondott az intézménye miatt hol élünk,becsületes enber lemond ,,,hol itt az erkölcs”
  • 6. papika56 2012. április 02. 12:49
    „T. 5. tatár .
    Kár ,hogy nincs pár ezer km. Keletre innen. viktátor és bandájával együtt !”
  • 5. tatár 2012. április 02. 12:08
    „Szegény S. P.-nek lövése sincs a tudományos szféra működésének játéxabályairól: azt hiszi, hogy a doktori cím is ugyanolyan elnöki járandóság, mint a nagy szógálati ótó, a gorillákok, a díszőrség és a fényes palota és az űbernagy elnöki fizu..
    Ha Őkelme lenne a Türkménbasi pár ezer kilaméterre keletre innen, még igaza is volna.”
  • 4. jozko 2012. április 02. 12:08
    „Kár ezen ennyit rugózni.
    Akkor ahhoz annyi kellett - nem csak SChmidt Pálnak, hanem rajta kívül sokaknak.
    Nem fog "visszaadási" hullám indulni - legalább is kikényszeríteni nem lehet, az akkori jogalapra hívatkozva.

    Az embereket nem igazán érdekli, hogy az Enök úr az olimpiai tudományok doktora e , vagy csak olimpikon.
    /Lassan, ebben a munkakörben már ez sem számít, lehetne színész vagy ujságíró is.../
    Sokan vannak, akiknek nyitott könyv ugyan az élete, de pár oldal összeragadt.
    Nem akarom őket mentegetni - de aligha ez most a legfontosabb.

    Persze lehet most ennél a bulvár eseménynél - mára már nem több- ideig óráig rivalda fénybe kerülni sokaknak.
    Ha fontosabb dolguk nincs...és ha másképpen nem megy ..mondjuk saját produktummal...”
  • 3. Mozimasiniszta 2012. április 02. 11:39
    „Spagetti de vékony vagy !”
  • 2. kánaán 2012. április 02. 11:26
    „SP,a tiszteletre méltatlan, közjogi méltatlanság!
    Inkább menjen vissza a TV-tornába a nacssságos first ladyvel együtt.
    Az már csak hab a tortán, hogy ezek a pótolhatatlan géniuszok mennyibe vannak az adófizetőknek...”
  • 1. spagetti 2012. április 02. 11:16
    „NINCS BENNE ANNYI TISZTESSÉG HOGY LE MONDJON!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lamperth: az államfő sérthetetlensége nem azt jelenti, hogy bírálhatatlan

Az MSZP közjogi kabinetvezetője szerint az államfő sérthetetlensége nem azt jelenti, hogy Schmitt… Tovább olvasom