Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Schmitt Pál jogi lépéseket tett a Semmelweis Egyetem ellen

Felülbírálati kérelmet is benyújtott a határozat ellen és bírósági felülvizsgálatot is kért visszavont doktori disszertációja miatt Schmitt Pál volt köztársasági elnök.
Két lépést is tett a volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusának döntse ellen, amelyben a testület visszavonta Schmitt Pál doktori címét - olvasható az Indexen. A volt államfő felülbírálati kérelmet is benyújtott a határozat ellen és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Az egyetem sajtóosztályának közlése szerint a felülbírálati kérelem április 13-án érkezett, az elbírálást megkezdték.

A Fővárosi Törvényszékre május 4-én nyújtott be keresetet Schmitt Pál a szenátusi határozat bírósági felülvizsgálata miatt. A keresetet a Fővárosi Törvényszék továbbította a Semmelweis Egyetemnek, az intézmény pedig eleget tett a végzésben foglalt irattovábbítási kötelezettségének.

Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, aki az ügy folyományaként, április 2-án mondott le hivataláról. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, hogy ezt csak bíróság tehette volna meg.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. macs 2012. június 17. 14:25
    „58. Lehiggadt,
    a BKV-ről jut eszembe. :-D
    "A BKV jogerősen is elvesztett a háromból két próbapert, amelyeket a 2007 és 2008 között kifizetett végkielégítésekkel kapcsolatban indított. Mintegy százmillió forintot szeretne visszaszerezni a közlekedési társaság, erre el is költöttek 2,5 milliót."
    http://privatbankar.hu/kkv/tizmillios-vegkielegitesek-ket-probapert-mar-elvesztett-a-bkv-247911”
  • 55. Lehiggadt 2012. június 17. 05:44
    „"55. 56214712 2012.06.16. 16:13 "
    .
    T. 56214712!
    Az ilyen szembesítésekből derül ki, hogy az ominózus öszödi beszéd az egy kismiska volt ahhoz képest, amit a fideszkák hazudoztak és hazudnak most is össze-vissza! - a SZEMÜNKBE POFÁTLANUL, SZEMREBBENÉS NÉLKÜL!!!!
    Most hol van Szógyártó Petike a "pofátlan" jelzőivel, amikor egy lemondani kényszerült "álamfő" utolsó "álomásán" még követelőzik, hogy "ami jár, az jár", mert ő írta alá, gyakorlatilag ő utalta ki saját magának - mint ez a BKV-nál volt gyakorlat!?!”
  • 54. macs 2012. június 16. 17:48
    „55. 56214712,
    nagy vagy! :-D”
  • 53. 56214712 2012. június 16. 16:13
    „Tisztelt Nyugdíjas! Azért keresem fel levelemmel Önt, mert úgy látom, hogy Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak. Miután az MSZP kormány elvette a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila immár nyíltan arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat. Egy új törvénnyel magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat. Ha ez megtörténik, a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszíthetik, mivel a privatizáció révén külföldi cégekhez vándorolhat a befizetett nyugdíjjárulékok jelentős része. A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját. Meg kell akadályoznunk a nyugdíjpénztárak privatizációját, és minden körülmények között meg kell őriznünk a nyugdíjak értékét. Szeretném Önt is tájékoztatni, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, kormányra kerülése esetén, mindezeket garantálja a nyugdíjasok számára. Az erről szóló Fidesz nyilatkozatot alul olvashatja. Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat! Itt az idő, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot. Itt az idő, hogy megvédjük az MSZP-től a nyugdíjasokat! Tisztelettel: Schmitt Pál A Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament alelnöke

    "a diktatúrák súlyos bűne, hogy a szabadság korlátozása mellett kiterjesztik, általánossá teszik a hazugságot", pedig abban a világban "recseg-ropog minden ereszték, nincs összefüggés, nincs összehangolás. Nincs valódi egység, csak a zsarnokság van. Ám a hazugság nem alkalmas arra, hogy tartósan egyben tartson egy országot".(Schmitt Pál)

    No comment.”
  • 52. X_Y 2012. június 16. 15:55
    „Phd-t írni nehéz, jó pénértl sztárügyvédeket bérelni könnyű, sőt szükség esetén le lehet fizetni a bírót...”
  • 51. Monthechristo 2012. június 16. 09:52
    „Ez lesz a S(..h..)mittek..bosszúja::::))))))))”
  • 50. Lehiggadt 2012. június 16. 09:25
    „Az összeesküvés-elméletem sztálini módszerekre emlékeztet, amikor Joszip Viszéres... - Boccs - Viszárjonovics... kivégeztette a vezérkart!?!
    Ismétlem korábbi véleményemet: Ha tiszta lenne, lett volna PlagiBá lelkiismerete, akkor a HVG-cikik megjelenését követő napon egy iszonyatos pert akaszt a HVG nyakába vagy lemond, de azonnal!
    Költői kérdésem: Mitől lesz az a doktori hitelesebb, ha a megvonása formai okok miatt volt szabálytalan és nem a tartalmi okai miatt? Vagy mindössze valamelyik ügyvéd(ek) akarnak ezen a tragikus ügyön meggazdagodni????”
  • 49. Lehiggadt 2012. június 16. 08:10
    „Az én összeesküvéselméletem:
    Eljött az ideje, hogy a pizícióhoz jutott és juttatott ingadozókat ezzel a kiszivárogtatással megfélemlítse a VEZÍR, hogy lássák, hogy a legmagasabb pozícióban lévők sincsenek biztonságban, ha nem fogadnak szót! Erre a szerepre könnyen beáldozható volt a kívülről jött és azonnal a párt elnökhelyettesévé választott PlagiBá!?! Egyúttal abba a pozícióba be lehetett ültetni egy hűséges ősfideszkát...
    Másrészt ez a botrány nagyon jó apropó volt ahhoz, hogy a nép egy ideig NE a problémákra vagy a nehézségekre illetve a mégnagyobb disznóságokra figyeljen!”
  • 48. Admin07 2012. június 16. 08:02
    „Micsoda egy gerinctelen szálloda igazgató!”
  • 47. Együgyű 2012. június 16. 07:54
    „,,Schmitt Pál jogi lépéseket tett a Semmelweis Egyetem ellen"
    Vegye már észre a nemzet, hogy a Szent Istváni örökségű Magyarországon mindig a nemesi előjogok és a megfelelő papírok számítottak. A valós tudás, teljesítmény az nem igen. Természetesen a sógor koma jó barátság sem elhanyagolható ebben a mai és volt szép társadalomban.
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
    Aki nem érti, azt sajnálom! Félremagyarázni az írásomat szabad, mint mindent a kormány tagjainak és vakon követőiknek!
    OFF.”
  • 46. Emberségetavilágnak 2012. június 16. 06:54
    „Na ez az ügy is egy taposóakna.
    Megkapargat Viktor valami ősmoslékost, pár nap múlva gerincbeteg narancsárus mocskos ügyén, vagy SP plagibalhéján tépi a nép a billentyűzetet.
    Nem kizárt, hogy a szellőztetést az a latens, önérdek vezényelte kéz irányítja, amelynek jól kidolgozott forgatókönyve van a teljes lejáratás, totális ellehetetlenítés folyamatára. Üvöltve teregeti világgá a "család szennyesét", aztán torka szakadtából ordít, hogy az egész világ a sz@ros gatyánkkal foglalkozik.
    Rágjuk a szoci-gumicsontot, rágjuk a fidesz-gumicsontot. Hányunk jobbra, hányunk balra és észre se vesszük, hogy egy gigászi hányadékkupac kellős közepén vergődünk.
    Most komolyan kérdezem: Fórumozó társaim! A mai svédasztalos parti után hányan szavaznátok a Fideszre?
    Na ugye.
    A szocik húzásaira még emlékszünk, nagyon emlékszünk. Rájuk hányan szavaznátok?
    Na ugye.
    Nincs ma hazánkban olyan párt, amelyikre őszintén, tiszta szívvel szavaznék.
    Hiteltelenek. Mind hiteltelen.
    Addig, amíg a 2 vezető párt egymással vív hatalmi harcot, addig mindig is mellékes lesz az ország, a nép sorsa.
    Hegyek vajúdnak és egeret ellenek.
    Egyébként ez a SP ügy külföldön (legalábbis, amerre én járkálok) a kutyát nem érdekli.
    Feszeleg. Persze, hogy feszeleg.
    Semmi egyebet nem tett, mint végrehajtott egy utasítást.
    Mint az összes többi.”
  • 45. rózsakert 2012. június 16. 06:35
    „12.pistimolnar 2012.06.15. 16:52

    Parazitává avanzsált genetikai szemét - szép ívű karrier...

    Nem mertem leírni-köszi.”
  • 44. tucat 2012. június 16. 06:03
    „21. imre57 2012.06.15. 18:10
    ...és azokon a nyelveken éppoly remekül beszél (és ír), mint magyarul? :)
    Mindenesetre álamfői pájafutásának nem ez a legszebb álomása. Hú, ezt nehéz volt így leírni, kétszer is "javítanom" kellett, mire sikerült! Kezdem elismerni Pali bácsi nyelvi teljesítményét! :) Bár, ami azt illeti, úgy rémlik, a Köztársasági Elnöki Hivatalnak sem volt éppen erőssége pár hónappal ezelőttig a helyesírás, talán szolidaritást vállaltak a főnökkel... ;)
    Olyan rosszmájú lettem! Nem voltam én ilyen, nem tudom, mi lelt. Talán a tündérmese varázsa... :P Az ám, közeleg a Szentiván-éj! Mi lesz itt még!”
  • 43. tucat 2012. június 16. 05:21
    „Valaki nagyon rossz irányba biztatja ezt az embert. Csak nem a harrach a tanácsadója?
    Azt hiszem, téved is: szerintem a doktori címet az az intézmény vonhatja vissza ilyen esetben, amelyik adományozta, mert nem bűncselekményről, hanem a doktori értekezés elkészítése szabályainak a megszegéséről van szó, ez tehát nem a bíróság, hanem az egyetem ügye. De ebben a felfordulásban, csűrés-csavarásban már ebben sem vagyok biztos. Majd kiderül. Persze, az egyetem doktori tanácsának a határozata elleni keresettel élni a bíróságon lehet... De, hogy mire jó még ez? Lefoglal és transzban tart pár embert. Minket is. :D
    De azért "ami jár, az jár", ugye, Pali bácsi? :D Illetmény életfogytig (vagy az "élethosszig" a helyesebb szó? :)), állami putri, miegymás. Meg az adománypénz, amelyről NP1 kiszámolta, hogy 1553 közmunkás havi bére... Meg azt is mondta NP1, hogy a tanulóifjúságnak lesz immár hazai példaképe... Csak aztán nehogy minden kölyök köztársasági elnök akarjon lenni! :D Vívni nem sokan mennek, mert drága a szerkó, kemény az edzés, de doktornak és elnöknek lenni jó!
    Hát, lehet, hogy sisak nélkül is felmehetne a bácsi a pástra egy rövid asszóra, mert az arcán elég vastag a védőréteg, még a penge is beletörhetne akár... Kár.
    A bejegyzés akkor lesz kiegyensúlyozott, ha hozzáteszem, hogy bár a borászathoz nem értek és nem is nagyon érdekel, szívesen olvasnám már Gyurcsány Ferenc Balaton-felvidéki vincellér szakdogáját is. Emlékszem, mondta, hogy nem nagy durranás, mert túl akart lenni rajta, de hát azért nem mindegy, hogy küzdötte le az akadályt, ollózgatott-e innen-onnan, vagy saját kútfőből izzadta ki a dolgot. Lehet, hogy éppen ennek a galibának a felidézése a célja a sportdoktor manőverének? :S Ki tudja, hogyan őröl ez a darálógép, de, hogy működés közben ebbe is veszélyes belenyúlni, annyi szent! :D”
  • 42. 35-53 2012. június 16. 04:34
    „Schmitt Palnal van igaza. A birosagnak kell dontest hozni mivel az egyetem lopott amit husz evre ra vallott be. Ellopta Schmitt Pal idejet amit tanulassal toltott es a penzet amibe az egyetemi oktatas kerult es ezek mellett becsapta mivel adott neki egy diplomat amin az egyetem rohogott, hogy becsapta ot mivel a diplomat nem lehet felhasznalni. Ez egy hasonlo eset ahhoz ha valaki bemegy a zoldsegeshez es vesz 5 kilo almat es az eldo husz ev mulva mondja meg, hogy az alma nem 5 kilo volt hanem csak ket es fel es annak a fele is rohadt volt. Ezzell az egyetem lejaratja az osszes magyar diplomast mivel a magyar diploma csak ugy diploma ha azt tobbszor jovahagynak. Az en velemenyem szerint a magyar diplomasoknak meg 10 szazalekuknak sincs mefelelo diplomaja ha a diploma dolgozatokat minden szemelynek tuzetesen atneznek.”
  • 41. StencilAtya 2012. június 15. 23:46
    „ELMÚTNYÓCÉV!!”
  • 40. X_Y 2012. június 15. 22:44
    „Jól teszi Shitpali - így aki már elfelejtette volna mekkora hernyó kis nyálgép, annak most majd újra eszébe jut. A bírósági eseményekről majd ír a nyomtatott és elektronikus sajtó, mindig felemlegetve a hazugságait, a plágiumot... Ezzel Shit hozzájárul majd a fidesz 2014-es választási bukásához.”
  • 39. Power 2012. június 15. 21:50
    „Mit szóljon az a nyugdíjas, akinek nyugdíját Pali bácsi aláírásának köszönhetően vették el és még csak jogorvoslatra sincs lehetősége Magyarországon?”
  • 38. smalltown 2012. június 15. 21:43
    „jajj, paliba´, nem kene.....”
  • 37. studyfy 2012. június 15. 21:18
    „36. bánki 2012.06.15. 20:29
    Te, mint kemény jobboldali szimpatizáns, hogy írhatsz ilyet? :-)”
56 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menekülteket fogtak az M1-es autópályán

Pakisztáni és szomáliai menekülteket fogtak el Komárom-Esztergom megyében az M1-es autópályán. Tovább olvasom