Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Schulz: Magyarországnak minden kételyt el kell oszlatni

Az EP elnöke cáfolta, hogy baloldali összeesküvést szőnek Magyarország ellen.
Az Európai Bizottság döntése után Magyarországnak minden kételyt el kell oszlatni arra vonatkozólag, hogy a kormány bizonyos intézkedései szembemennek az uniós jogokkal és normákkal - mondta a Népszavának adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az Európai Parlament elnöke.

Martin Schulz hozzátette: Magyarországnak el kellene kerülnie, hogy a bizottság kezdeményezésére az Európai Bíróság elé kerüljön az ügy. Mint mondta, minden tagállamnak meg kell felelnie az Európai Unió alapszerződésében foglalt szabályoknak és egyéb közös törvényeknek.

Az Európai Parlament elnöke cáfolta, hogy baloldali összeesküvést szőnek Magyarország ellen, ami szerinte azért sem lehetséges, mert a magyar kormányt elmarasztaló európai testületekben – az Európai Bizottságban vagy az Európai Parlamentben – azok a konzervatív pártok vannak többségben, amelynek frakciójában a Fidesz politikusai is dolgoznak. Az Európai Parlament elnöke szerint az unió nem veszélyezteti a tagországok identitását.

Olvasóink írták

  • 4. Mozimasiniszta 2012. március 11. 14:54
    „Brehm nagy képes könyve szerint: a kullancs egy parazita vérszívó , amely gazda állat nélkül elpusztul.......”
  • 3. bánki 2012. március 11. 08:38
    „Tiszta KGST ! Fingani szabad önállóan ? Elnézést a vulgáris kifejezésért !”
  • 2. achilleus 2012. március 10. 17:20
    „"Magyarországnak el kellene kerülnie, hogy a bizottság kezdeményezésére az Európai Bíróság elé kerüljön az ügy."

    Szerintem pedig bizonyos kérdésekben a magyar kormánynak kell az Európai Bírósághoz fordulnia, mielőtt azt az Európai Bizottság megtenné. Természetesen csak olyanokban, amelyekben nem várható megegyezés. A bíróság majd mérlegeli, hogy miként kifogásolható esetleg egy olyan törvény, amely szó szerint megegyezik egy másik EU-s ország hasonló törvényével.”
  • 1. Qllancs 2012. március 10. 14:42
    „Köszönet orbán gőgös, dölyfös, arragáns stílusának ! Nem díjjazzák viktátor sebtében meghozott esztelen törvényeit !
    3 X bóvli ország , 3 x bóvli kormány !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemossák a romlott húsokat a Tescóban? Minisztériumi vizsgálat indul

A jövőben az áruházláncok folyamatos hatósági ellenőrzésekre számíthatnak. Tovább olvasom