Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Segíthetnek az embrionális őssejtek a cukorbetegségen

Emberi embrionális őssejtekről sikerült kimutatni, hogy inzulintermelő hasnyálmirigy-sejtekké alakíthatóak, tehát elképzelhető, hogy gyógyíthatóvá válik az 1-es típusú cukorbetegség.
A cég kanadai kutatókkal dolgozott együtt, és az eddigi eredményekről a Stem Cells című szakfolyóiratban számolt be. Jelenleg állatokon kísérleteznek a módszerrel. A szakemberek azt mondják, hogy emberi embrióból kinyert őssejtekből a hasnyálmirigy sejtjeihez hasonló sejteket sikerült létrehozniuk, amelyek inzulint termelnek.

A cukorbetegségnek két fő fajtája ismeretes. Az 1-es típusú gyermek- vagy serdülőkorban lép fel, s ilyenkor a szervezetben kevés az inzulin, vagy egyáltalán nincsen. A 2-es típusú felnőtt- vagy időskorban alakul ki, s fő jellemzője, hogy a hasnyálmirigy termel ugyan inzulint, de azt a szervezet nem tudja felhasználni. A cukorbetegségek mintegy 90 százaléka ebbe a típusba tartozik.

Az őssejtkutatás óriási erőkkel folyik szerte a világon. Az emberi szervezet mintegy kétszáz sejtfajtából áll, és az őssejtek azok a kezdeti sejtek, amelyekből bármelyik kifejlődhet. A remények szerint az őssejtek révén gyógyíthatóvá válhat számos rettenetes betegség az Alzheimer- és Parkinson-kórtól a szívbetegségeken át a cukorbajig. Őssejtekből elvileg bármelyik szerv vagy testrész előállítható, maga az agy is. Őssejtek kinyerhetők szövetből, legfőképpen köldökzsinórvérből, csontvelőből és foggyökérből. Az őssejtbankok Nyugaton már egész hálózatot alkotnak.

Az őssejtek másik fő forrása az embrió, és sokan ezt tartják jobbnak. Vagy lombikbébiprogramok során visszamaradt, vagy sejtmagátültetéses klónozással létrehozott embriókból nyerhetők ki őssejtek. Ez utóbbi esetben az őssejtek kiemelésével a néhány napos embrió elpusztul. A katolikus országok mélyen elítélik az embrionális őssejtek kutatását, mert az emberi élet kioltását látják benne. George Bush, az Egyesült Államok elnöke is ellenzi, és 2001-ben rendeletileg megvonta a szövetségi támogatást ettől a területtől. Kalifornia polgárai azonban 2004-ben megszavazták az embrionális őssejtkutatás államukon belüli támogatását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változatlanul Orbán Viktor a Fidesz elnöke

Újra Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének a párt tisztújító kongresszusán. Az elnöki… Tovább olvasom