46.újratöltve 2012.09.17. 13:54
Ja, két éve nálam is jártak - éppen otthon találtak. Amikor közöltem hogy nem nekik adom, felírtak :) Azóta a két nemzeti inzultációs kérdőívből az egyiket ki sem küldték :)
A kérdés az, hogy kinek a lehetőségeit szélesíti?
A FIDESZ adatgyűjtési lehetőségét?
Engem eddig is csak a Fidesz cédulagyűjtői zavartak! De elküldtem őket rövid úton!
Tegnap este az ATV-n volt egy vitaműsor, ahol Gulyás Gergelynek (Fidesz) és Salamon Lászlónak (KDNP) kellett volna megvédenie az előregisztrációra vonatkozó tervet a vitán jelenlévő MSZP-s, DK-s és LMP-s képviselőkkel szemben. A Fidesz-KDNP-s urak próbálkozásai egyszerűen szánalmasak voltak. Nem tudták pl. megmondani, hogy miért nem kérdezték meg a lakosságot, akarják-e az előregisztrációt, miközben egy kormányközeli cég közvélemény-kutatása azt hozta ki, hogy a lakosság 70 százaléka nem ért egyet ezzel az ötlettel. A vita végén már csak Gulyás Gergely beszélt, és minden erejével azon volt, hogy inkább valami egész más témára terelje a szót. Egész egyszerűen semmi érvet nem tudtak felhozni az előregisztráció mellett.
33. bambinaXX,
valamit félreértettél, de nagyon! A regisztráció azt jelenti, hogy kéred a felvételedet a választási névjegyzékbe, bár az már egy létező lista, hiszen a korábbi években ez alapján zajlott a szavazás. Az ikszet azt a fülke magányában kell az általad preferált párt mellé írnod.
"Szerintem szavazati joga annak legyen, aki adózik, ill. kiérdemelt öregségi ny.díjjal rendelkezik. A többi, aki nem tesz/tett a közösbe, az mire fel dönthet?!?" Akkor Te nem helyesled a határon túli magyarok szavazati jogát?
Egyébként javaslom a választási törvénybe bele venni, hogy a választásokat követően a ius murmurandi csak azokat illesse meg, akik szavaztak, mert a többiek azzal, hogy nem mentek el, gyakorlatilag átruházták a döntés jogát azokra, akik elmentek, illetve tudomásul veszik, hogy a többiek döntésének következményeit kritika nélkül el kell fogadniuk.
Még egy kérdés: a választás napján mivel tudom igazolni hogy 3 hónappal előtte regisztráltam???
"Selmeczi: a feliratkozás szélesíti a lehetőségeket"
Ja, a FIDESZ-nek a választási csalásra... Ki is fogja kezelni a regisztráltak adatbázisát??
30.GondaIstván 2012.09.17. 09:25
"Ha az emberek elsöprő többsége olyan nagyon-nagyon-nagyon elégedetlen ezzel a kormánnyal, akkor ugyan emelje már fel a kicsi fenekét és menjen el regisztrálni meg szavazna"
Feltéve hogy megkapja a levelet amiben jelentkezik előregisztrációra - hacsak a kopogtatócédulák mintájára a magadfajta aktivisták ezt is ki nem lopják a postaládákból...
Mert ha nem kapja meg, akkor menjen be a "közeli" - ez esetenként a szomszéd város - sóhivatalába, jelezze hogy nem kapta meg az előregisztrációs válaszborítékos levelet. Aztán menjen haza, várja meg hogy megkapja..ha mégsem jön meg akkor menjen be ismét... Aztán utazzon egyet regisztrálni.. Majd a választásokkor ismét..
Ügyes..
Gabika! Ez bukta lesz.
bar nem csodalkoznek, ha torvenybe iktatnak, csak az mehet szavazni aki a fityiszre szavaz
hirdetés
