Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Sem lövedéket, sem töltényhüvelyt nem találtak eddig Táskán

Egyelőre sem lövedékeket, sem töltényhüvelyeket nem találtak a rendőrök a Somogy megyei Táskán, ahonnan az egyik ház lakója hétfőn késő este jelentette be, hogy rálőttek a házára.
A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy a ház tűzfalán látható sérüléseket okozhatták-e lövések.

Hétfőn este 10 óra után érkezett bejelentés a Marcali Rendőrkapitányságra, hogy lövésnek tűnő hangokat, csattanást hallottak a lakók a táskai háznál. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, az épület hátsó tűzfalán vakolatsérülést találtak. Vizsgálatot indítottak az ügyben, szakértők próbálják megállapítani, hogy az épület vakolatsérüléseit okozhatta-e lőfegyver.

A ház tűzfalán egyébként két sérülés, nyom látható - tájékoztatott szerdán a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A lakók azt mondták, hogy két, lövésszerű hangot hallottak és azonnal hívták a rendőröket, akik negyed óra alatt a helyszínen voltak. A Független Hírügynökség információi szerint nagy területet vizsgáltak át a ház környékén, de eddig sem lövedékeket, sem töltényhüvelyeket nem találtak. Továbbra is vizsgálják, hogy a falon lévő nyomok származhatnak-e lőfegyverből.

Olvasóink írták

  • 4. Otaku 2009. május 06. 12:45
    „"rendőröket, akik negyed óra alatt a helyszínen voltak"

    a k.va életbe, bezzeg, mikor a feleségemet fenyegttték a cigányok, azzal csapták le a telefont, hogy akkor telefonáljak, ha vér folyik.

    b.ák meg, rohadt, kézivezérelt sündőrség. erre bezzeg van pénz, paripa, fegyver...”
  • 3. cselac 2009. május 06. 11:28
    „Akkó most mi van? Pukizott a szomszéd kutyája?”
  • 2. dodó 2009. május 06. 11:26
    „Delmagyar.hu
    2009.05.05. 23:06
    "A keddre virradóra történt támadás során két lövedék az ablakon át hatolt az épületbe, míg a másik két lövedék a falba fúródott ...
    ...még a délelőtt folyamán helyszíneltek, és megtalálták az egyik, falba fúródott lövedéket, valamit a lőszerhüvelyeket is. "
    Független Hírügynökség
    2009.05.06. 10:35
    "...hogy lövésnek tűnő hangokat, csattanást hallottak a lakók a táskai háznál...
    ...nagy területet vizsgáltak át a ház környékén, de eddig sem lövedékeket, sem töltényhüvelyeket nem találtak. .."

    Hisz még valaki a rendőrségnek, netán a DM-nek?”
  • 1. mugri 2009. május 06. 11:08
    „Ha tőténny sé ninncsenn legaláb hissztérrija azz vaggyonn, nemm kiccsitt, hannemmm naggyonn, he-he:)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Januártól nyithatnak a legális pókertermek

A parlament előtt fekvő törvénymódosítás szerint a növekvő piaci igény miatt januártól nemcsak a… Tovább olvasom