Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Semjén Zsolt: Horn Gyula elindította, Orbán Viktor befejezi az alkotmányozást

Budapest - Semjén Zsolt szerint elegendő idő áll rendelkezésre az új alaptörvény megalkotására; a kormányfő kereszténydemokrata helyettese az esetleges későbbi módosításokat "igen szigorú feltételekhez" kötné.
Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy egyes felvetések szerint túl rövid idő áll rendelkezésre az új alaptörvény megalkotására, azt mondta, hogy "az alkotmányozást Horn Gyula indította el és Orbán Viktor fejezi be." Az új alaptörvény kidolgozása még a Horn-kormány idején kezdődött el. A vita és a gondolkodás nem március 15-én fog elindulni, az már több mint 20 éve folyik, hiszen már 1989-ben azon gondolkodott az értelmiség, hogy új alkotmányt kell alkotni - fogalmazott.

Hozzátette: nincs olyan gondolat, érv, ötlet, amit pro vagy kontra már többszörösen ne tárgyaltak volna meg, s egyetlen érv nem szól amellett, hogy miért kellene tovább húzni az időt. Eddig azért nem született új alkotmány, mert nem volt meg a politikai és társadalmi felhatalmazás, most azonban a parlamenti arányok ezt lehetővé teszik - jegyezte meg.

Az természetes, hogy az alaptörvény egy esetleges későbbi módosítása csak nagyon szigorú feltételek mellett történhessen - mondta a kormányfő helyettese arra kérdésre, hogy a változtatásokat is kétharmados többséghez kötné-e. Semjén Zsolt személyes véleményeként hozzátette, az új alkotmány elkészülte után nem indokolt a gyakori módosítgatás. A mostani gyakori változtatásokra azért volt szükség, mert nem volt jó az alkotmány, nem egy egységes "mű" volt, hanem a történelem sodrában született "módosítgatások elegye".

A miniszterelnök-helyettes a politikai hisztériakeltés kategóriájába sorolta, hogy a magzat védelmére vonatkozó kezdeményezésüket bírálóik a nők saját teste feletti önrendelkezési jogának korlátozásaként értelmezik. A jelenlegi alkotmány is védi a magzati életet, az Alkotmánybíróság épp az alkotmányból levezetve mondta ki az abortusztörvény alkotmányellenességét. Aki azt állítja, hogy a KDNP javaslata, miszerint a magzatot a fogantatás pillanatától védeni kell, új elem, az nincs tisztában azzal, hogy a mostani alkotmány is biztosítja ezt a védelmet, s kezdeményezésükkel ezt csak kibontják.

Megjegyezte: az abortusz esetében egy nő nem a saját teste felett rendelkezik, hanem egy másik ember felett. Kijelentette: mindenkinek a szabadságát és felfogását tiszteletben tartják, de joguk és kötelességük kiállni a leginkább jogfosztott és kiszolgáltatott, magzati korban élő embertársaik mellett. A helyzet abszurditását jelzi - folytatta -, hogy a jelenlegi jogszabályok védik a magzat örökösödési jogát, de az élethez való jogát nem. Az élethez való jog erősebb, mint a tulajdonhoz való jog - szögezte le Semjén Zsolt, és hozzátette: abból, hogy az emberi élet szentségét kimondják a humánum és az emberi méltóság védelmében, nem következik az, hogy ennek szükségszerűen gyakorlati törvénymódosítás legyen a következménye.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet olyan törvényt hozni, ami a társadalom többsége nem fogad el. Nem az a cél, hogy egy betarthatatlan törvényt kényszerítsenek rá a társadalomra, hanem, hogy "prófétai jel módjára" meggyőzzék a társadalmat az emberi élet szentségéről" - fogalmazott. Semjén Zsolt kiemelte: ragaszkodnak hozzá, hogy az alkotmány preambulumában szerepeljen - a lengyel alaptörvényt mintájára - az Istenre való egyértelmű hivatkozás, és Magyarország keresztény történelmére, és az egységes magyar nemzet való utalás. Fontos, hogy a preambulumban legyen utalás a Szent Koronára is - jegyezte meg. Hozzátette: ez az ami leginkább megjeleníti és megtestesíti a magyar kulturális és történelmi sorsközösséget függetlenül a határoktól és etnikai hovatartozástól.

A Szent Koronához való kötődés Szent István óta túlmutat a szorosan vett etnikai dimenziókon, a nem magyar etnikum számára is kifejezi a magyar nemzethez, történelemhez és kultúrához való kapcsolódást ezért azzal a nemzetiségek is azonosulnak - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt azt mondta, egyelőre nem született még döntés arról, hogy hol írják majd alá az új alaptörvényt, hol hirdetik azt ki, és mi legyen az ünnepség menete.

Olvasóink írták

  • 18. dodó 2011. január 24. 16:01
    „"...alkotmány preambulumában szerepeljen - ...- az Istenre való egyértelmű hivatkozás, és Magyarország keresztény történelmére, és az egységes magyar nemzet való utalás"

    Nem kirekesztés ez egy nagy befolyású, de igen érzékeny vallási csoporttal szemben?
    Készültek-e tanulmányok az általuk irányított média lehetséges fellépésének hatásairól?”
  • 17. klj_54 2011. január 24. 14:21
    „15. hozzászólás szilléri 2011.01.24. 12:45
    Az a kifejezés az ő állapotára, hogy él az túlzás!
    Sajnos Gyufa bácsi az Alzheimer kór olyan szintjére süllyedt, mint nagy elődje Reagan. Már családtagjait sem ösméri fel. A vegetálás kifejezés áll legközelebb az állapotához...
    No erre mondtam lányaimnak, hogy beszéljenek az erdésszel, ha ide jutnék!”
  • 16. pappista 2011. január 24. 13:15
    „Talán azt kellene már felfogni az embereknek,hogy a szent korona imádásából és a templomba járásból nem lehet megélni.Nem vagyok híve vagy támogatója egyetlen politikai pártnak,vagy vallási gyülekezetnek sem,de azt lehet érezni,hogy egyre kevesebb van a borítékban,persze vannak kivételek.Ebben a kormányzási ciklusban csak látszat intézkedések vannak és az úgynevezett középosztály egyre lejjebb csúszik.De érdekes módon a tisztelt képviselők nagyon jól járnak a mostani rendszerrel.”
  • 15. szilléri 2011. január 24. 12:45
    „Az öreg még él ??????????? Már mint Horn Gyula bácsi.”
  • 14. szentmiki 2011. január 24. 12:08
    „ja, a pufajkásról nem is szólva, szégyenérzet aztán semmi”
  • 13. szentmiki 2011. január 24. 12:07
    „Én2,a kádári jólétet és utódai fletó+gordonka szociális érzékenységét még több választási cikluson át nyögjük , ők meg nem...”
  • 12. DMagóg 2011. január 24. 11:42
    „10. unknown!

    ,,- bármilyen nem kimondott gondolattól vezérelve született is meg - ..."

    Egy -párton belül és azon kívül is- valóban alulról építkező, demokratikus döntéshozatalnál hasznos lehetne a centrális, akár diktatórikus végrehajtás is.

    Nem jó a demokratizmusnak álcázott maszatolás, de a főideológusok diktátuma sem, mint például a fenti. Mindkettő a bukáshoz vezet. Az arany középút meg, egyelőre járhatatlannak tűnik. Hogyan is mondták? Alulról demokratikus, felülről diktatórikus. De, csak az utóbbi volt igaz, bele is buktak. Most, van különbség?”
  • 11. unknown 2011. január 24. 10:33
    „De hamar lekaptátok a cikket a nyitó oldalról...”
  • 10. unknown 2011. január 24. 10:18
    „Őszintén szólva elméletileg - bármilyen nem kimondott gondolattól vezérelve született is meg - helyénvaló az, amit DMagóg leírt a 7. hozzászólásban. Azt hiszem közel áll a mindannyiunk által kívánt eredmény kifejlethez. Ez a bazi nagy liberális szabadság és szabadosság kikészítette országunk népét, csak kevés emberke örömére és anyagi megnyugvására. Ne fogjunk mindent Orbánra, a világpolitika és az az erő (a nemzetközi tőke érdekeltsége) falt fel bennünket és állított falhoz.

    Ami pedig ezt a szakaszt illeti: "...Semjén Zsolt kiemelte: ragaszkodnak hozzá, hogy az alkotmány preambulumában szerepeljen - a lengyel alaptörvényt mintájára - az Istenre való egyértelmű hivatkozás, és Magyarország keresztény történelmére, és az egységes magyar nemzet való utalás. Fontos, hogy a preambulumban legyen utalás a Szent Koronára is - jegyezte meg. ..." szerintem sem kellene istenre hivatkozni, mivel nincs. A keresztény kultúránk, a nemzet történelméhez tartozó szellemisége, összetartó ereje, hagyománya az van, arra érdemes és méltó dolog lenne hivatkozni. Miként ennek kifejeződése a Szent Korona létezése, történelmi kultikus tárgyi kapcsolata. Lelkében él a nemzet, az nem a napi politikai kurzusok naponta váltható, lecserélhető ruhadarabja. Ezért én ragaszkodom hozzájuk.”
  • 9. klj_54 2011. január 24. 10:02
    „Orbán nemsokára megtapasztalja milyen volt 1956 október 23!
    Sok jel utal arra, hogy az akkor lappangó feszültség ma is nő a társadalom kisemmizett rétegében, mely sokat ne veszthet egy elbukott ellenforradalommal! A lakásukat melójukat vesztett emberek ha elindulnak, akkor Orbánt a tízmilliárdért megvett privát testőrsége sem menti meg a Dunába fojtástól.”
  • 8. dondongó 2011. január 24. 09:21
    „Ez a Tömjén Zsóti távolról sem egy IQ donor.:-)”
  • 7. DMagóg 2011. január 24. 09:14
    „Kádár János elindította szocialista demokrácia kiépítését, a demokratikus centralizmust, Orbán Viktor befejezi, stabilizálja, véglegesíti, megdönthetetlenné teszi azt.”
  • 6. Larsson 2011. január 24. 09:00
    „Vegyék bele a vasárnapi bolt bezárást is, így ehelyett mindenkinek kötelező lesz a templomba járás... A sok hülye inkább moziba jár vasárnap, ahelyett, hogy kdnp-s politizálást hallgatna a templomokba! :D”
  • 5. florian70 2011. január 24. 08:36
    „Az úr szája íze szerint megalakul a fidesz és csak is a fidesz új alkotmánya ,nekem ne hivatkozzon a népre .”
  • 4. Én2 2011. január 24. 08:25
    „Véleményem szerint mér évek óta visszasírjuk sokan a Kádár rendszert ott azért előre haladtunk nem visszafelé mint most.Volt munka, megélhetés az emberek jókedvűek voltak és ennyi adóssága nem volt az aországnak mint 1990 óta.
    Honr Gyula nem sanyargatta az embereket és nem utálta a nyuggereket!!”
  • 3. N.P. 2011. január 24. 08:17
    „Soha nem hittem volna, de vissza fogjuk mi még sírni a Kádári diktatúrát.......”
  • 2. queenmargareth 2011. január 24. 07:35
    „nevetséges......
    a szöveg így helyesebb ..."fejezi le"...”
  • 1. thurvj97 2011. január 24. 06:56
    „Remélem felébredsz csipkerózsika álmodból Tömjén Zsolt. Mi nem vissza akarunk menni a sötét középkorba, hanem előre a mai kor szellemének megfelelően. De, ne nevettesd ki magad idejétmúlt eszmékkel.(Szent Korona tan, Isten a világ ura,meg hasonlók,cccc)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Lidl szerint nem egészségtelen az ólomjáték, de kivonták a forgalomból

A termék, a használati útmutatóban leírtak szerint, gyertyaláng fölött melegítve nem okozhat egészségkárosodást - írták. Tovább olvasom