Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Séta a Nagy Falnál

Vasárnap férfi kézilabda meccset néztünk. Mindjárt kettőt egymás után. Franciaország-Brazília és Németország-Korea mérkőzések szerepeltek az étlapon. Az utóbbi akár a döntővel is felért volna. Fantasztikus hangulattal, gigantikus show-val fogadták a nagyérdeműt.
A kínaiak tényleg igyekeznek jó olimpiát rendezni, úgy tűnik, sikerülni is fog nekik. De bevallom az sokszor zavaró számunkra, hogy próbálnak mindent helyettünk csinálni.

Este fáradtan tértünk nyugovóra, hiszen mindannyian elfáradtunk, ráadásul másnap korán kellett kelni. A Nagy Falhoz, Kína történelmi jelképéhez tettünk kirándulást.

Vasárnap férfi kézilabda mérkőzések szerepeltek a programban
Vasárnap férfi kézilabda mérkőzések szerepeltek a programban

A szállásról egyórás út vezetett a Falhoz. Kiderült, nem csak a képeken hosszú. Elővettük a magyar zászlót, habár később kiderült: nem lett volna szabad. Szerencsére nem volt akkora köd, mint az előző csoportoknál, így tisztán beláthattuk a Falat.

Délután elindultunk a női vívás döntőjére, ahol három olasz és egy koreai mérkőzött egymással a teltházas, modern csarnokban. Végre elhittem, hogy tényleg itt vagyok, nem álmodom. Ez az olimpia. És pont. Csak lenne már végre egy magyar arany.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt az eljárás a fideszes Budai Gyula ellen

A ráckevei rendőrkapitányság arról értesítette Budai Gyulát, a Fidesz választókerületi elnökét, hogy… Tovább olvasom