Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Sikerszakma süllyesztőben?

A hivatásos kirakatrendezők veszélyben érzik hivatásuk jövőjét. A győriek közül többen is vallják, hogy a húsz-harminc éve még sikerszakmának számító dekoratőröké ma pang, mi több, abból megélni lehetetlen.
Molnár Z. Csabáné egykor nagy reményeket fűzött választott szakmájához. A fővárosban felsőfokú szakiskolában tanulta annak csínját-bínját, amíg hívták, szerette a munkáját.
– Kicsit a keserűség mondatja velem, hogy a tulajdonosok spórolnak, nincs szükség a jó szakemberekre – állítja. – Az üzletek szebbnél szebb és méregdrága árut kínálnak, ám ez mit sem ér, ha csapnivaló, csúnya a kirakat.

A szép helyett szégyellnivaló 

Az igénytelenség nemcsak a szakmát, de szerintem a járókelőket és az ide érkező turistákat is irritálja. Arról már nem is beszélek, ha az üveg, a keret piszkos. Nem hiszem, hogy évente csupán négy alkalommal kell odafigyelni a kirakatokra, hiszen egész évben szükség lenne a szemet gyönyörködtető látványra.
A győri belvárosban sétálunk, miközben a szakember aprónak tűnő részletekre is felhívja a figyelmemet. A méregdrága parfüméria például csupasznak tűnik a szóróanyagokkal telerakott dekorációval, a márkahegyek megjelölésén túl a vásárlónak semmiféle támpontja sincs. De említhetnénk a maroktelefonokat kínáló bolt vitrinjét, ahol a készülékeken kívül semmi nem utal a szezonra, az eladói szándékra.
– Összehasonlíthatatlanul más volt a helyzet, amíg a nagyobb áruházak kirakatrendezőket is alkalmaztak – folytatja kísérőm. – Tudomásom szerint sok tulajdonos egyszerűen spórol a kirakatrendező pénzén, a maszek világ megváltoztatott mindent. Talán négyen-öten lehetünk a városban, akik még egyáltalán dolgozunk, s akik még hiszünk a változásban.

Haldokló szakma

Nincs fórumunk, érdek-képviseleti szervezetünk. Családot ebből eltartani lehetetlen, ugyanakkor a sógoroknál óriási a presztízsük, hogy a fizetésükről már ne is beszéljünk.
A város fénypontját jelentő kirakatok a szakember szerint jobb sorsot érdemelnek – érdemes lenne akár versenyt hirdetni, hogy a dekoratőri szakma régi fényében tündököljön, megbecsültebb legyen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barkácsötletek a nyárra

Édes Otthon mellékletünk Ötlettár rovatában kreatív barkácsötleteket ajánlunk, melyeknek… Tovább olvasom