Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Sikerült felállítani a felborult tűzoltódarut a budai Várban

Két daruval és egy gépjárműmentővel sikerült felállítani azt a tűzoltósági darut, amely egy személygépkocsira borult szerdán a budai Várban.
A szerkezet korábban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját emelte be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe. A daru már a kerekein áll, de a teljes mentési folyamat még nem ért véget. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy ezután még vissza kell fordítaniuk a gémszerkezetet mintegy 180 fokkal, majd az emelőkart alapállásba kell helyezni. Ezt követően egy tréler segítségével szállítják el a tűzoltósági szerkezet a helyszínről, ami Molnár Péter szerint még az éjszaka folyamán megtörténik.

A szerdán felborult tűzoltósági jármű totálkárossá tette a maga alá temetett gépjárművet, emellett a tér díszburkolatában, illetve egy kandeláberben is kárt okozott, de a műkincs sértetlen maradt.

A baleset okainak vizsgálata akár egy hónapot is igénybe vehet - mondta korábban Molnár Péter.

Olvasóink írták

  • 1. szilléri 2010. november 12. 04:41
    „Béna tűzoltók lehettek!
    Még szerencse, hogy negyven éves korukba elmennek!
    Tényleg a ,,mezei" darus kocsisok miért nem mehetnek nyugdíjba húsz év emelgetés után?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány: nem kívánok új pártot alakítani

Gyurcsány Ferenc nem kíván új pártot alapítani, de a jelenleginél erősebb és egységesebb ellenzéket… Tovább olvasom