Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Simai Mihály költészetről, váteszségről

Szabadság, haza, jövő: a költészet számára örök témát jelentő fogalmak. Miért mondják ma többen: megszűnt a költészet jövőbelátó váteszszerepe? Talán nincs vizionálható jövőkép? Vagy van mégis – csak ma már a jövőbelátó sem látja a jövőt?
Hogy miért nem nagyon íródnak ma szabadságról, hazáról szóló versek? – Ez ciklikus dolog – mondja Simai Mihály (képünkön), Szegeden élő, József Attila-díjas költő, író; Fényörvények című kötetében monumentális verset szentelt Magyarországnak. Mikor évtizedeken át tiltották e témákat, föltorlódott az alkotókban a mondanivaló, majd a rendszerváltáskor lávaként kiömlött – azóta a forrás elapadt. De léteznek kivételek – hívja föl a figyelmet Simai Mihály. A nemrég elhunyt Nagy Gáspár – akinek egy, a Tiszatájban valaha megjelent Kádár-ellenes verse máig emlékezetes háborúságot robbantott ki a szegedi irodalmi folyóirat körül – egész költészete e témák körül forgott.

Petőfi, aki nélkül 1848 március 15. nem az a március 15. lett volna, mint ami lett – látnok-költő volt, vátesz. Van-e igény ma vátesz-költőkre?
– A költő érzékenyebben látja a jövőt, mint az átlagember, s amit ő lát, arra oda kell figyelni – hívja föl a figyelmet Simai Mihály. Persze a mai, kuszált viszonyok közt nem könnyű a váteszeknek sem; Eltévedt világítótorony című kötetében e helyzetet fogalmazza meg. Ki tekinthető mégis hiteles vátesznek? – Például Reisinger János költő, irodalomtörténész, bibliakutató, aki gyakran tart előadást Szegeden, és külön kötetet szentelt a jelenből következhető jövőnek – mondja Simai Mihály. A múltföltérképezésével a jövőnek dolgozó Fekete Pál is említhető. És persze – ő maga, Simai Mihály. Még 1985-ben, Megérkezünk? című versében így vázolja az ellentmondásos jövőt: „A számítógép vezérelte elszámítógép vezérelve. Nyugodt lehet az ember lelke: Megeerkezuenk, megeerkezuenk."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méltónak tartja a megemlékezéseket?

Tovább olvasom