Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Síremlék Spéter Erzsébetnek

A tavaly augusztusban, 92 éves korában elhunyt Spéter Erzsébetnek állítana méltó síremléket Huszák Zsóka jazzénekesnő. A kulturális mecénás sírkövét közakadozásból emelné az énekesnő, aki nemrégiben bankszámlát nyitott erre a célra - tájékoztatta pénteken a Független Hírügynökséget Huszák Zsóka.
Spéter Erzsébetet az 1980-as években ismerhette meg a magyar közönség, Vitray Tamás "Telefere" című műsorában. A megjelenésében is figyelemfelkeltő Spéter Erzsébet a beszélgetős műsorban jelentette be, hogy a vagyonából húszezer dollárt ajánl fel a Nemzeti Színház építésének javára. Nem sokkal később megalapította a kétszázezer dolláros Erzsébet-díjat magyarországi művészek támogatására. A díj 1995-ben megszűnt.

A tavaly júliusban már nagybeteg Spéter Erzsébet megsegítésére Huszák Zsóka kezdeményezésére a mecénás születésnapján - július 1-jén - gálaestet rendeztek, ahol a korábbi Erzsébet-díjazottak léptek fel. Spéter Erzsébet tavaly augusztus 17-én hunyt el.

Huszák Zsóka a Független Hírügynökségnek elmondta, egy időtálló, méltó síremléket szeretne állítani az egy évvel ezelőttt elhunyt Spéter Erzsébet mecénás nagyasszonynak. A jazzénekesnő szerint 700 ezer és 1 millió forint közötti összegnek kell összejönnie ahhoz, hogy idén augusztusban felállíthassák a sírkövet.

Arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e már pénz az erre a célra életre hívott bankszámlaszámra (12010525-01026500-001000009) Huszák Zsóka elmondta, még nem, de bízik benne, hogy sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A jazzénekesnő felhívta a figyelmet arra is, hogy május 18-án a Ferencvárosi Művelődési Központban délután 5 órakor egy koncert keretében emlékeznek meg Spéter Erzsébetről. A fellépők között lesz mások mellett, Szakcsi Lakatos Béla és Bach Szilvia parodista is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kődobálás és figyelmeztető lövés Erken

Figyelmeztető lövést kellett leadnia egy rendőrnek a Heves megyei Erken csütörtök este. A… Tovább olvasom