Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 8°C Még több cikk.

SMS 01.09.

SPORT

• Kézis lányok, ti vagytok a csúcs, ti vagytok a világszínvonal. Api

• Ahogy Gulyás közvetíti a győriek mérkőzését, az vérlázító. Komolyan mondom, még a nem létező kiskutyám is nagyobb lelkesedést tanúsítana az ETO iránt. Gabi, Győr

• Gratulálok a Csornai H-DC tagjainak a vasárnap elért lll. helyezésért. J.-né

• Tisztelettel tudatjuk az értünk vagy ellenünk szurkolóknak, hogy a miklósi csapat egyben marad, az edző sem távozik, játékosai még másfél évig élő amatőrszerződéssel rendelkeznek. Bajnokság előtt megfogalmazott céljaink nem változtak. Mosonszentmiklós SE

KÖSZÖNET

• A magyarkeresztúri evangélikus gyülekezet köszönetét fejezi ki Cs. Kovács Attilának a Kisalföldben megjelent cikkért, valamint a gyülekezet tagjainak, a faluból elszármazottaknak a templomtető felújításához nyújtott adományokért. Köszönettel: Kovács Imre gondnok

• Hálás szívvel mondok köszönetet Viszló Csabánénak, aki hiánytalanul visszajuttatta pénztárcámat – a benne lévő havi keresetemmel együtt – és az irataimat. Ön emberségből és becsületből kitűnőre vizsgázott! Nagyon szépen köszönöm! Tisztelettel: A Zrínyi úti 3 gyermekes anyuka

• Köszönjük a Bezenyei Polgármesteri Hivatalnak és testületének az új Paprét útbaigazító táblákat, és egyben kérjük tőlük, hogy az új esztendőben több figyelmet fordítsanak az utcán kóborló kutyákra, főleg arra a habzó szájú, foltos hiéna kinézetű, veszett korcsra, melynek főbb mozgásterülete az Ady Endre és a Dózsa György utca. Kérjük mielőbbi befogásukat és karanténba zárásukat. Köszönettel: Bezenyei lakosok

• Szeretném megköszönni, hogy csak Győrben nem kell fizetni a közüzemi díjakat az alapellátásban. Egy fogorvos

VÉLEMÉNYEK ERRŐL-ARRÓL

• N. A.! A minimálbér-emelés az ön gondolatmenete szerint valóban a magánszférát érintette elsősorban, de akik így több pénzt kaptak, azok többet is költöttek, így a pénz egy része a magánszférába folyt vissza. (Mennyivel jobb az új rendszer a dupla járulékkal?) Igaz, több ment az államkasszába is, de ezzel mi a probléma? Az állam kiadásait is fedezni kell valamiből. Érdekes, hogy amikor közalkalmazotti béremelésről van szó, mindenki azt fújja, hogy a melós bezzeg nem kap. (B)

 • Jr! Igaza van. Demokratikus választások voltak. Hazugsággal nyertek. A kereskedelemben ezt úgy hívják: vásárlók félrevezetése, és ezért büntetni szoktak. Laci

• Érdekes. Kb. egy éve „kiloptak" a 20-as cigarettából egy darabot (5%), de az ára maradt. Most a 19 darabost megemelték 10 százalékkal. Az infláció „csak" 6,2% lesz? Így nem! Figyelő

• Kedves K! 1990 óta mindegyik kormány vállalt népszerűtlen intézkedéseket. Feltételes módban is fogalmaz, én is: ha öregapámnak kerekei lettek volna, omnibusz is lehetett volna! Üdvözli: Katrabonc

• Himnusz, 1–2. sor. Ne fentről várjunk segítséget! A kormány is megáldhatna minket! Jókedvvel, bőséggel. Ránk férne! Túlélő

• Tisztelt illetékesek! Ajánlanám figyelmükbe a benzinkutakat! Ott sem mindenki tartja be a dohányzási tilalmat (a shopban sem)! Megvárják, míg robban? Üdv: Félős

• A sárási üdülőtelkek mellett újra nagyon sok az illegális szemétlerakó hely, csúfítva a környéket, pedig a Szitásdomb utcában van hivatalos gyűjtőhely.

• Tisztelt illetékesek! Ez már felháborító, hogy több adó nézhetetlen a kábel-tv-n. Januártól is emelés lesz és havi 3200 forintért kapunk egy nagy rakás sz...r, szolgáltatásnak nem nevezhető valamit. Valamit már kéne csinálniuk, mert van még szolgáltató, amelyik jobb. Tv-t szeretnék nézni, nem pedig hangyafocit, valamikor még öt adón nincs műsor sem. Hát köszönjük szépen a semmit! Mi meg majd legközelebb nem fizetünk a semmiért! Ildi, Kapuvár

• K. Jako! És ön szerint ez a normális? Vegyék fel az emberek a 10 éves hiteleket, ha jólét van, négy év múlva meg veszítsék el házukat a megszorítások miatt? Kamo

 • Szlovénia sikeres gazdasága annak is köszönhető, hogy korlátozta a külföldi-kínai- gagyi áruk beáramlását az országba. Így az ipar tudott fejlődni, nem a sok munka nélküli embert termelte, mint nálunk. Exiparos

• Georg! Az nem zavarta, az adófizetők pénzéből 100 milliókért a kül-, ill. belföldi újságokban hirdették, hogy dübörög a gazdaság? Minket irigyel Nyugat-Európa. Laci, Győr

• A megoldhatatlan politikai vita kisebb-nagyobb államhatalmak többfelé szakadásához vezetett. Nálunk ez most van kialakulóban. Ajánlom a Duna védvonalát határnak. Ja és ki melyik félre költözzön? Szerintem ezt mindenki jobban tudja, de adhatok tanácsot: amerre a szíve/esze 60 éve húzza! Sirkán

• EU! Az ön által küldött SMS-ek nagyfokú tájékozatlanságra utalnak. Niki

• Figyelő! Jót mosolyogtam a jogos gondolatmenetén. Szép napot! J.

 • Emberek! Másképpen kellene választanunk. Minden képviselő csak a lakóhelyén indulhasson, és ne személyek, hanem csak szavazatok juthassanak be a pártlistába. Egyből kevesebb képviselő lenne és a Rózsadombról is csak egy jutna be! Nem lenne bérelt hely, mint most! MAN-os

• Tata! Nem egészen így van. A fűtés szükségszerűbb, mint a telefon vagy az élvezeti cikkek vásárlása. Üdv: J.

• Krisz, Kapuvár! Mindennek oka van. Minden azértnek van egy miértje. Én is sajnálom az anyát. De meghallgatnám az apát is. Kettőn áll a vásár. J. • Tisztelt gyógyszerészek! Kérem, mondják meg, miért kerül 50 ml (fél deci) steril tengervíz (orrspray) 1300 Ft-ba? Itt kellene a betegek érdekében tenni! Georg

• Tisztelt Justitia! Neve az igazság római istennője. Lényeg a bekötött szem, tehát igazságos. Ön szerint van jobboldali, illetve baloldali igazság? Szerintem a tények önmagukért beszélnek. Az ön által jelzett 63,8% a valóságban csak 44,8%, mert 19-et a Horn-kormány adott. Bizonylatokból dolgozom, nem számításokból. Köny velő

• Mindenkit tájékoztattak, csak nem mindenki jött el és még nem is biztos, hogy megszűnik a felső tagozat. Egy dunaszigeti

 • Justitia! Még a példánál maradva (sör), hidd el, mindnek ugyanaz a hatása (részegség)! Más az ízük, az igaz, de az ember az alkohol-, illetve szesztartalom miatt padlózik, nem az íze miatt! Nem szégyen kérdezni, mindent nem ér thetsz! Georg

• Tisztelt K! A történelemben, a politikában nincsen volna és ha! Német lennék, „ha" nem magyarnak születtem „volna"? Honnan tudja, hogy a jobboldal mit „tett" volna? Figyelő

 • Üdv mindenkinek! Kimlére üzenem, hogy a „Puskás hazaáruló" szöveget eltüntethetnék végre a vasútállomásukról! Májk

• Büszke vagyok a kapuvári ’98-as Nebulókra az osztrák 1. helyért! Egy apuka

• Tisztelt Kiru! Próbáljon meg más fejével is gondolkodni! Maga hogy viselkedett volna, ha valaki a fél családját megöleti? Fadi úr visszafogott volt. KAT

• Justitia! Az ön észrevételeit érdemes elolvasni, mert van mondanivalója. Sajnos sokan csak nyomogatják a gombokat. Kukker

• Te, aki Győrszentivánon, szombat éjszaka elloptál egy 9 hetes berni pásztor kiskutyát, szégyelld magad, és vidd vissza! Pinty

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezményeket is eltöröltek

A már életbe lépett adóváltozások miatt számos, korábban megszokott adókedvezménytől elbúcsúzhatunk.… Tovább olvasom