Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

SMS 08.06.

Mindennapi bosszúságok

• Győrben lassan befejeződik a kamara melletti szálloda építése. Tisztelettel kérjük az illetékeseket, a jelenlegi felvonulási terület helyén parkolót szíveskedjenek kialakítani. Szeretnénk, ha végleg megszűnne a lakosok és az autósok közötti évek óta tartó „háború". Köszönettel: közös képviselő

• Mi a különbség 35+5 km és 40 km között? Pontosan kétezer forint a vasút javára! Amikor olvastam az új típusú menetjegyekről, amelyben arról tájékoztattak, hogy ezután nem kell két jegyet váltanom, ha Csornától Győrig (GYSEV), majd Győrtől Gyárvárosig (MÁV) utazom, hanem mostantól egy menetjegyet, esetemben bérletet kapok a pénztárnál, arra gondoltam, hogy ez a változás az én javamra történt. Ugyanis egy 35 km-es dolgozói havibérlet ára Győrig 21 ezer forint, hozzá egy 5 km-es Gyárvárosig 5 ezer, a kettő együtt 26 ezer forint, ellenben egy darab 40 km-es bérlet ára „csak" 24 ezer forint. Ehelyett kaptam a pénztárnál egy Csornától Győr-Gyárvárosig szóló bérletet 26 ezer forintért. Miért ennyiért? Azért, mert! Miért akarunk mi mindig mindent érteni? Köszörűs

• Elég volt abból, hogy a bősárkányi faluvégen egyesek az utcára hordják a szennyvizet! Nem a középkorban élünk. Falubeli

• Abdai lakos! Hegyeshalomban az egyik utcában ugyanez a helyzet. A sok neveletlen gyerek szinte egész nap kint rohangál az utcán. Az itt lakóknak nincs nyugalmuk. Ezért nem kell gyereket vállalni, hogy az utca nevelje őket. XYZ

• Hogy van az, hogy nyugta nem adás miatt százezreket szabnak ki a kereskedőkre, a képviselőknek a költségeikről nem kell számlát bemutatni? 4 év alatt pár milliót elszámolhatnak? A tavaly talált átcímkézett élelmiszerek kapcsán szabtak ki büntetéseket? De ha egy kis büfésnél van valami, akkor őt jól megbüntetik. A multik grillrészlegét nem ellenőrizték a razzián? Érdekes dolgok ezek. Győri

• Arra lennék kíváncsi, mire jó az, ha az út menti szalagkorlát körül lenyírják a füvet, de a többi részen 1–1,5 méter magas? Ez a szép látvány Sopron és Brennbergbánya között oda-vissza tapasztalható! Ha a vadak kiugranak, mindegy, milyen gyors vagy, telibe találod, mert nem látod! Gyönyörű! Mikor lesz rend?

• Üzenem az ELH-... rendszámú sötét színű autó tulajdonosának, hogy legközelebb ne dobja ki a cigarettacsikket az autóból!

• Kétüsz Kft. vagy APEH? Teljesítés nélkül előre számlázni és teljesítés nélkül díjat szedni, ráadásul a szomszédtól...! A vállalkozót ezért megbüntetnék. A tv-díjat is évtizedekig szedték automatikusan, nagy a hasonlóság! Jó lenne, ha az illetékesek utánanéznének!

Gazdák

• Tisztelt magyar termelők! Mindannyiunk adójából zsaroltok ki minden évben kártérítést, miután biztosításra nem költötök. Most meg nagymértékű áremelés? Javaslom a kormánynak, hozasson be külföldről számunkra is megfizethető árukat. H. László, Győr

• Baresi! Próbálj jól élni úgy, hogy a teljesen kifizetett lakásod után bérleti díjat fizetsz a volt tulajnak! Ha sikerült, bírálhatod a parasztot! Joe

Közlekedünk

• SGC100! Igazad van! A speedyk miatt kell ártatlan szabálytisztelőket letakarnunk hullatakaróval! Mentő

• Elesel biciklivel, megbüntetnek. Engem háromszor szorítottak le az idén autósok szándékosan. Tehettem feljelentést. Volt eredménye? Röhej!

• Az Új utcát tavaly szépen megcsinálták. Vajon a Pattantyús utcát mikor tervezik? Kb. 500 m-es szakaszon katasztrofális. Nem elég csak foltozgatni.

• A kertvárosba vezető kerékpárúton, Likócs és a Segítőház közötti szakaszon „rendes" emberek üvegdarabokat, szilánkokat szórtak el. Giro

Pénz, pénz, pénz


• Tisztelt G.! Hol kapnak a fiatalok nagyobb támogatást? A környezetemben jó néhány fiatal családot a nyugdíjas szülők támogatnak anyagilag. Ön ugye nem így értette? Pedig elgondolkodtató. Nem sajnálom senkitől a nyugdíjat, félre ne értsen. De amíg az idős ezreket tud megtakarítani, kölcsönadni... Nyomorgó nyugdíjas kevesebb van, mint hónapról hónapra élő 30-as. Maja

• Szeretném megkérni az embereket, hogy ne csak kutyáknak adakozzanak, hanem az embernek is. Csak 7 millió Ft kellene egy pici lakásra, de ez minimálbérből, albérletben, 1 gyerekkel nem megy...

Sportügyek

• Tisztelt MESE-vezetőség! Áldozatos és hozzáértő munkával sikerült a megyei II-be nevezni egy fantomcsapatot, amely szinte nem is működik. Elgondolkoztak-e azon, vajon miért ment el szinte az egész csapat? Ideje lenne tükörbe nézni és levonni a konzekvenciát, mert félő, hogy a focicsapatunk eltűnik a palettáról. Egy, a csapatért aggódó MESE-szurkoló

• Tét SE-nek! Amatőr futballban mindenki dolgozik, ha kevés az egyesület pénze, olyan edzőt kell idehozni, akiért Tétre igazolnak a játékosok. Minden gond és probléma megoldható, csak hozzáértés kell. Az, hogy ez a nagy múltú csapat ide jutott, hatalmas szégyen... Kívülálló

• Kedves egyik rendező! A raliautók valóban drágák, de egyáltalán nem azért, hogy környezetkímélők legyenek. A károsanyag-kibocsátásuk pl. még a teljesítményt figyelembe véve is extrém. Ettől függetlenül a tűz tényleg pech. S., aki egyébként motorsportrajongó

• A Forma–1 eddigi legjobb kommentátora Dávid Sándor volt. Nem volt nyegle, fölényeskedő, lekezelő. Tudott viszont érdekes háttér-információkkal szolgálni. Mindig megpróbált korrektül közvetíteni. Ha saját elfogult véleményét mondta, azt mindig jelezte. Kár, hogy nem ő közvetít. Skorpió

• Tisztelt Téti SE! Régebben is több műszakban dolgoztak a játékosok, a szabadidejüket is feláldozták, jobban, mint most, mivel több edzésük volt és akkor még a megyét járták, nem pedig Tét környékét. A nézőszám a tizedére csökkent. Az utánpótlásról annyit, hogy régebben a klub finanszírozta a szponzorok segítségével, most a szülők, pl. nevezési díj, utaztatás, edzői díj stb. Egy szurkoló


Politika és az életünk

• Vitatkozhatunk nyugodtan, de az tény, hogy pár éve még az unióhoz csatlakozott országok közül elsők voltunk, mára azonban valahogy kicsit hátrébb csúsztunk. Egészen kb. az utolsóig. Most már Bulgária is előzni fog, hála azoknak, akik nem látnak tovább az orruknál és még mindig elhisznek mindent! Kr.

• Tisztelt Fecó! Hogy érthető legyek: a magyar gazdaság a rendszerváltáskor olyan volt, mint a kómában lévő beteg. Mesterségesen tartották életben. A mezőgazdaságot a támogatások tartották fenn. Nem azt termeltek, ami a föld adottságaiból gazdaságosan termelhető, hanem amire a legtöbb támogatást adták. A nyugdíjkurtítás olyan propagandafogás volt, mint a „köteles beszéd" vagy a „23 millió román". Bizonyítja ezt az infláció feletti nyugdíjemelés (Orbán-kormány), illetve, hogy a Medgyessy-kormány úgy „adta vissza", hogy nem tőkésítette, nem adott rá kamatot és mindenkinek azonos összeget adott. Pedig a nyugdíjak összege eltérő! A legnagyobb privatizáció a Horn-kormány idején történt. A „helyrehozásról" annyit: az emberek szívesen lemondtak volna a nagy „osztogatásról", ha tudják, hogy „reform" a vége. Bizonyítja ezt a kormány (nem)tetszési indexe. Milyen kormány az, amelyik öt év után jön rá elődje „hibáira"? Justitia

• Szép, hogy az Orbán-kormány megemelte a minimálbért, csak arra nem gondoltak, hogy ezt nem bírja majd el a kassza hosszú távon. Ja és Orbán édesapjának honnan lettek hirtelen bányái? Ha mindent tudsz, akkor erre válaszolj, Justitia! Előre is kösz a választ. sRácz

• Justitia! A Bokros-csomag a Fidesz-szakértők szerint volt káros. A valóban független külföldi szakértők szerint hibái ellenére akkor az egyetlen lehetséges megoldás volt. Soha ekkora mértékben nem csökkent az államadósság a GDP-hez viszonyítva. 1994-ben: 86%. 1998-ban: 61,1%. 2002-ben: 55,5%. Tehát a folyamat nem Orbán alatt kezdődött és nagyrészt a Bokros-csomagnak volt köszönhető. A Bokros-csomagot viszont az átfogó reformoknak kellett volna követniük. Ezek elmaradása miatt 2007-ben ismét 70,1%-nál tartunk. Az elavult, reformálatlan gazdaság az osztogatásokkal felgyorsítva visszatermelte a hiányt. István, Győr

• Tisztelt Giavonni! 1952-ben Sztálinvárost, földalattit építettünk az országnak. Éheztünk! Most kormányzati negyed, Duna-híd út nélkül, meg földalatti. Éhezünk! Van változás? Nincs. Figyelő


A köszönet hangján

• Köszönet azoknak a tanúknak, akik jelezték a rendőrség felé a július 30-án a Győrújbarát–Pápai út kereszteződésében történt baleset helyszínét elhagyó cserbenhagyó rendszámát. Legalább mi legyünk normálisak, egymásra figyelők, még ha sötétkék kocsival és zöld munkaruhában ez nehéz is. Köszönöm!

• Köszönetet szeretnék mondani a soproni fogosztály orvosainak és ápolóinak az áldozatos, emberséges munkájukért és a még több türelemért, amit a gyermekek és szüleik felé tanúsítottak. Lehetett reggel, délben, este, éjjel. Minden tiszteletet megérdemelnek. Bence és anyukája

Erről-arról

• Tisztelt illetékes! Kíváncsi lennék, hogy tervezik-e a Rómeó és Júlia győri előadását a stadionban, ahogy az az ígéretekben elhangzott? Mi nagyon vártuk és biztos nem vagyunk ezzel egyedül! Érdeklődő, Rajka
• Örülök, hogy a szentiváni iskolaigazgató személyéről az oktatási irodavezető és az iskola egyeztetett. A közgyűlés már nem is kell. Ez ám a demokrácia! Vagy más? Szentiváni

• Éva! A füstölő nem füstöl, mint a kémény, inkább bent tartja a füstöt a majdnem zárt térben. Kolbász, sonka, szalonna tartósítását végzik benne. Egyre gondoltunk? Piroska

• Elgondolkodhatna valamelyik tv-csatorna azon, hogy a kvízműsor hiányzik a nézőknek. Egyre silányabb műsorok vannak a kínálatban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem gyújtogatás okozta a szlovákiai romatelep tüzét

Két eltűntet továbbra is keresnek a szlovákiai Kiszucaújehelyen, ahol az ország történetének egyik… Tovább olvasom