Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

SMS 08.24.

Győzelem és egyéb sportügyek

• Gratulálok a magyar válogatott focicsapatnak! Jó volt látni, hogy végre megrázták magukat! Tétmérkőzésen is így teljesítenek majd? „Feró", Győr

• Magyarország–Olaszország: le a kalappal a magyar csapat előtt! Szívvel-lélekkel játszottak, és ez meg is látszott. Csak így tovább! Holló

• Senki ne essen hasra a Honvéd döntetlenje meg a válogatott győzelme miatt. Az előbbinek még hátravan a visszavágója, amelyen a Hamburg már nem fog kegyelmezni; az utóbbi pedig barátságos mérkőzés volt halványgyönge ellenféllel, amelyen az eredmény abszolút nem mérvadó. 3 éve is legyőzték minden idők leggyengébb német és skót válogatottját, aztán mit értek vele? Jöttek a tétmérkőzések s velük együtt a menetrendszerű vereségek. Most is így lesz. ETO-drukker

• Sportügyek. Igazad van, Tamás! A püski csapat megérdemli, hogy mindenki megvegye a belépőjegyet. Egy szurkoló

• Megkérem a Mosonszentmiklósról érkező SMS íróit, hogy engem és a többi Ladamérra távozó játékost semmilyen formában ne hozzanak összefüggésbe a miklósi csapatnál történtekkel. Én kizárólag a győrladaméri csapat ügyeivel, annak minél jobb szereplésével foglalkozom, és ezt tettem korábban is. Tisztelettel Kovács László

• Gratulálni szeretnék a Táp csapatának a Haladás elleni mérkőzésükhöz, pazar játékkal lepték meg a nézősereget és nem látszott, hogy az NB ll egyik élcsapata egy megye ll-es ellen játszik. Remélem, a bajnokságban is ilyen tápi csapatot látunk. MD

• Gratulálok a nyalkai focicsapatnak a hétvégi játékhoz. Így tovább! „Nyalkai"

Mindennapi bosszúságok

• Hol vannak a természetvédők? Az Ifjúság krt. mögött soha nem látott erdőirtás folyik. Százszámra vágják ki az egészséges fákat. Volt köztük fenyőerdő is. Mindezt egy nem éppen fontos útépítés miatt. Győrben alig van zöldterület és ezeket is pusztítjuk! Fulladjunk bele a technikai fejlődésünkbe? Az okozott kár mérhetetlen és nem pótolható! NT
• Tisztelt Volán-vezetők! A Mosonból Rajkára induló panorámás buszon (14.35) tavaly nyár óta nem működik a szellőzőberendezés és a kisablakok sem nyithatók. Ájulósok

• Tisztelt Komszol! Itt lenne az ideje a fűnyírásnak Marcalvárosban! Ha nagyobb lesz a fű és nyírás után otthagyják, alatta tönkremegy az egészséges fű. Végre magához tért, ne hagyják, hogy meghaljon minden zöld!

• Kábelnet-akció! Ha most előfizet, és 1 éves hűségnyilatkozatot ír alá, akkor az első 2 hónap ingyen van. Vicc. Már az első hónapban levonják a díjat a számláról, igaz, 2 hónappal későbbi számlát küldenek. Érdeklődésemre elmondták, hogy csak így lehet megoldani. Akkor hol az akciós 2 hónap ingyen? És különben is, milyen dolog 2 hónappal előre fizettetni valamit?! Melyik 2 hónap lesz ingyen? Már megint csalódni kell a szolgáltatóban? Internet-előfizető

• Tisztelt „Egy polgár Sopronból"! Igaza van. Az APEH vizsgálhatná a lakáskiadókat. Ismerősöm Mosonmagyaróváron él albérletben a munkája miatt, jelenleg egy alagsori tárolóból kialakított (igaz, hogy új) „lakásban". Szerződés nélkül, a tulajdonos máshol lévő lakásába van bejelentve. Még biztosítást sem tud kötni. „Adófizető", Győr

• Kapuvár új, EU-színvonalú játszótere: két hinta, egy csúszda, egy forgalmas bevásárlóközpont mellett. Nincs kuka, a szemetet hordja a szél! Anyuka

• Felháborítónak tartom, hogy Sopronban, a Gagarin játszótéren minden délután a kisgyerekek számára épített hintákon kamasz fiatalok csoportosan ugrálnak és randalíroznak. Gondolom, az a sok csikk és szemét is nekik „köszönhető". Egy úriember beszélhetne velük, mert rám nem hallgatnak. Köszönettel: Egy anyuka

• Mosonszentmiklóson az utcán sok helyen nincs világítás. Ha nagy sokára megcsinálják, szinte másnap már megint nincs, csak akkor máshol. Kérem, intézkedjenek. Köszi: R.
• Tisztelt MÁV! Megjavítják-e a kb. 3 hónapja rosszul működő győrszentiván-nagyhegyi vasúti fénysorompót (08. 21-én is javították, de másnap már reggel rossz volt), vagy megvárják, míg lesz egy súlyos, esetleg halálos kimenetelű baleset? jam

• Az a baj, hogy kisebb esők után is órákig áll a víz a víznyelők felett. A víznyelők és a hálózat tisztítását folyamatosan kellene végezni. Jó ötlet? Ki kellene próbálni. Vidéki

Iskolakezdés

• Kedves „Egy szülő"! A mi iskolánkban adnak a tankönyvekről számlát, amit el lehet számolni iskolakezdési támogatásként. Mi pénzt kapunk a munkáltatóktól, nem utalványt. Egy másik szülő

• Egy szülő! Ne háborogjon, maga legalább kap valamit. Mi kicsi faluban lakunk három gyerekkel, de egy füzetet sem kapunk, nemhogy 20 ezret! Nagycsaládos
• Általános iskola, 4. osztály: 14.932 Ft, 7. osztály: 16.898 Ft. És ez csak a tankönyv. Banasy

Megújult tér

• A soproni Deák téri játszótérről hiányzik a WC. A gyerekek hova pisiljenek? A városnak kell kalandpark, mint Szombathelyen, és nincsenek családi, gyerekprogramok. Anyuka76

• Nagyon tetszik az új Deák tér! Nem tudom, miért kellett állandóan támadni! Köszönet a szép térért Walter Dezsőnek!
-lubo-

• A soproni megújult Deák térrel kapcsolatban máris van egy közlekedési gond. A gyalogosok, a babakocsit tolók a kerékpárúton közlekednek! Ha rájuk csenget – türelmét vesztve – valaki, még ők vannak megsértődve, aminek „hangot" is adnak. Mivel a járdát az autók foglalják el, talán azért kényszerülnek a bicikliseknek kijelölt helyre. Lehetne valamit tenni, még mielőtt megszokássá válik a közlekedési tábla ellenére?! Hepi

Politika és az életünk

• Gy. F. augusztus 20. után egy nappal megint gúnyolta a Szent Koronát, ezúttal a német kancellár előtt. Egyébként mi is csak annyira vagyunk büszkék őrá, amennyire ő büszke a magyarságára és a hazájára... Tubi

• GY. F.-nek fogalma sincs a Szent Korona misztériumáról, de tanulmányozhatná! Az államot jelképezi, nem a királyságot! Szégyen! Figyelő

• Megint a Szent Koronán fanyalog a kormány. „Uraim", ez egy olyan ország, amelynek hagyományai, történelme, értékei vannak, nem pedig szimplán „k... ország", ahogy önök gondolják. Tessék ezt elfogadni, ha pedig nem megy, hát „el lehet menni". Tubi

• Lassan egy éve új a városvezetőség. A kinevezett saját ember csak reménykedik, amikor úszik a város. Hol vannak a belvárosi parkolóhelyek, amiért annyira aggódtak? Hova jutott a kekszgyár, amiért ellenzékiként még tüntettek? Hol vannak a felújított utcák, hol a stadionbeli opera-előadás? Teljesítetlen ígéretek. Nem ismerős valahonnan? Van fideszes városvezetésünk, megnyugodtak a kedélyek, csak azt látni, hogy a mosdóvízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Én nem látom a javulást. Más igen? K., Győr

• Gusztos Péter nem érti, mit keres a Szent Korona másolata a tisztavatáson!? És ezt pont Gyurcsánytól kérdezi, aki meg azt nem érti, mit keres az eredeti a Parlamentben. Én meg azt nem értem, hogy ők mit keresnek a korona közelében... Gyugyu

Köszönetek, gratulációk

• Köszönet munkájukért mindazoknak, akik felejthetetlenné tették Csapod 750 éves ünnepét. És azoknak is, akik hazajöttek a meghívásra. Sokan voltunk otthon! Szüleink boldogan tekintettek le ránk. Egy csapodi: B. Irén

• Anyukámnak levették a lábujját a győri kórházban, nem adtunk hálapénzt, de az orvosok és nővérek kedvesek és türelmesek voltak. Köszönet érte. Egy cukorbeteg

• Gratulálunk Horváth Győző tanár úrnak megyei kitüntetéséhez, méltán lehetünk büszkék rá! Munkája iránti szeretete, tisztelete példaértékű lehet az utókor számára. Nyugdíjaséveihez kívánunk jó egészséget! Utcabeli farádiak

• Köszönet Rajka önkormányzatának és a civil szervezeteknek a 19-i falunapért. Finomak voltak az ételek és a koncert nagyon színvonalas volt. Végre elindult valami élet a községben. Csak így tovább! Egy rajkai

Erről-arról

• Most a Kínából behozott ruhákon találtak „valamit". Nevetséges! Minden márkás ruha ott készül. Azokat is vizsgálják?

• T. Egy kereskedő! Németország és Ausztria nem engedte be a kereskedelmébe Amerikát és Izraelt! Ott a hazaiak nem igáslónak nézik a dolgozóikat! Nálunk még a szakszervezet sem védi a kereskedelmi dolgozókat! Ők hatalmas fizetésekért nem tesznek semmit a melósért! A nagyhatalmak meg érdekeltté teszik, ideértve a politikusokat is, nehogy eszükbe jusson a „kis dolgozó" érdekeit, jogait kiharcolni, megvédeni! Vásárlói szokásunk ezért változhatott meg! Nixe
• Helló! Valaki nem tudja, a tb mennyi idő után fizet? Nekem már 3 hónapja egy fillért se fizetett. dref

• Tubi! Érdekes dolog ám ez a nagy magyarságtudat! Valahogy mindig a keletről érkezők ragaszkodnak hozzá, a nyugati „honfitársaink" szívesen lemondanak róla. Patriot

• A jogdíjról: akkor, amikor a fővárosi előadók eljönnek fél órát tátogni 150 ezerért jogdíj és számla nélkül, akkor mi van? Őket békén kell hagyni, mert a „nagyfaluból" jöttek. Zozo

• T. Justitia! Milyen nyomorról beszél? Amíg a kukában kenyeret, zsemlét, szalámis szendvicset, megsütött csirkecombokat találni, addig még szegénységről sem beszélhetünk! Mindig is voltak és lesznek is szegényebb emberek! Nem mindig ők tehetnek erről, de a jólétért meg kell dolgozni. Nagyon sok embernek akkor sem lenne jó ez az élet, ha a pénzt valaki lapátolná be hozzájuk! Nixe

• T. Vidéki! Igaza van, és még a vietnami támogatásról nem is beszéltünk, 6 milliárd Ft támogatást adott az ország. Nekünk meg gyűjtést kell szervezni, ha egy komoly műtét szükséges egy gyereknek, mert arra nem kerül. Ez Magyarország. KL

• Tavaly augusztus 20-án a vár felől csapott le a villám, aki nem vak, láthatta ebben az isteni figyelmeztetést. Idén augusztus 20., szintén vihar, tanulhatnánk a figyelmeztetésekből. 883R

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány egy sportlétesítmény miatt Szegeden

Tovább olvasom