Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

SMS 10.27.

Politika, Tüntetés, Ünnep

 • Nem tudom, mit akarnak a tüntetők. Nem azért mentek az utcára, mert Gyurcsány hazudott és sok „áldozatot" kér tőlük? Azt nem veszik észre, hogy a tüntetéssel ők mennyit vesznek el az országunktól? Nem is beszélve a népszavazásról! Jó lenne, ha ezen is elgondolkodnának!
K. I.

• Egyetértek azzal, hogy ne mondjon le a kormányfő. A felismerés és a beismerés után hozza rendbe a dolgokat. És azoknak, akik a rendet és a békességet támogatják, egy táblák és szónokok nélküli békés sétával kellene kifejezniük ezt az óhajukat.
E. Z.

 • Tisztelt Péter, Sopron! A kézfogás elmulasztása ön szerint gerincesség kérdése? Akkor ön szerint, aki nem fogott kezet Gy. F. úrral, de a kitüntetést és az azzal járó pénzt átvette, az gerinces, igaz? Azt is Gy. F. úr döntötte ám el, hogy ki kapjon és ki ne! Ez nem gyanús önnek?

 • Kellett a rendőri intézkedés? Igen! Szakszerű volt-e? Nem! Ellenállást nem tanúsítókat megrugdalni, gumilövedékkel, könnygázzal fejre célozni törvényes? Nem! A tömegoszlatás nem erről szól, persze megint mindent meg lehet magyarázni. És ne mondja nekem senki, hogy ez „belefér"! Minden tiszteletem amúgy a szabályosan eljáró rendőröké!
Egy tökéletességre törekvő 

• Tisztelt WEJ! A 16 évvel ezelőtti nagy „rendszerváltókra" és privatizátorokra haragudjon, akik „elfelejtették" az iparban dolgozók kárpótlását is megoldani, pedig előtte az volt a szlogen: „Tiéd a gyár, magadnak termelsz!" Ön mit tett és mit tettek a szakszervezetek a leépítések, a gyárbezárások ellen? Azt is nézze meg, kik lettek az új tulajdonosok! Az EU-ba beléptető politikusok először gyengítették a mezőgazdaságot, hogy bevehetők legyünk, hiszen így nem leszünk valódi konkurensei a nagyoknak, majd „kialkudtak" negyedannyi támogatást, mint amit a befogadók kapnak. Egy csónakban evezünk, csak egyeztetnünk kellene lapátügyben!
Expert  
 
• Az őszödi beszéd után a tüntetőktől jogkövető magatartást elvárni kicsit naiv gondolat az internet korában!
IQ 
 
• Dr. Slon, én is ott voltam Pesten, nem hajléktalanok és munkanélküliek tüntettek, rossz helyen lehettél akkor, vagy ott sem voltál. 

• Árulja el valaki, honnan jöttek a hátizsákos tüntetők? Ha sétálni vagy ünnepelni megyek, nem kötök hátizsákot!
Kíváncsi  
 
• Tisztelt gazdák! Saját zsebre tüntessenek! Az adóból ne írják le a tüntetés költségét (üzemanyag), menjenek busszal, vonattal! Ne szórakozzanak az adózók pénzén!
WEJ  

 • Garfield! Aki veszít, az a nép. Nem akarok örök vesztes lenni. Én megdolgozom a fizetésemért, és nem akarom, hogy más elk...ja! Ha te igen, fizess helyettem!
E. 
 
• Gratulálok a rendőröknek. Nyolcan kapnak el egy zászlóval sétáló embert, rugdalják, verik.
T.
 
 • Azt javaslom, hogy a Fidesz–KDNP parlamenti képviselőitől vonják meg a fizetést azokon a napokon, amikor nem hajlandóak bemenni vagy kivonulnak a parlamentből. Nekik mindent szabad? Komolyan mondom, mint a gyerekek. Egyre jobban örülök, hogy az MSZP győzött...
Dolgozó (még) jobbos

 • Hogy mernek egyesek a nemzeti zászlót a hátukra aggatva randalírozni, már semmi se szent?
 Juci
 
 • Gratulálok a rendőröknek. Helyesen cselekedtek 23-án! Felháborító, hogy őket hibáztatják. Kíváncsi vagyok, aki egész nap ráér tüntetni, az mikor dolgozik? Én 14 órát dolgozom minimálbérért, mégsem randalírozok. Ki fizeti meg a randalírozást? Emberek, gondolkodjatok. Jelige: békesség. 

 • Szivi! Ha valaki kormánykitüntetést vesz át, akkor illik kezet fogni azzal, akitől kapta. Ez nem a politikai meggyőződés kérdése, hanem a jó modoré. Ha tényleg gerinces, ne vegye át a kitüntetést.
Gerilla
 
 • Köszönöm a mosonszolnoki gyerekeknek és tanítóiknak a szép ünnepi műsort. Megemlékezőt sajnálom, hogy ő a „sajtból megint csak a lyukat látja".

 • Kedves Zsuzsa! Engem már nem lehet jobban megszorítani. Egy osztrák munkanélküli vérig sértődne, ha annyi segélyt kapna, mint amennyi a fizetésem. Egyébként mi a biztosíték, hogy most majd jól gazdálkodnak?
Ari
 
 • Tisztelettel köszönöm az acsalagi gyerekeknek a szép megemlékezést, ugyanakkor azoktól az uraktól, akik végigbeszélgették, kérdezem: milyen példát mutatnak?
 
 • 23-án Farádon voltunk. Ott lehetett szívből megemlékezni, ünnepelni. Nem úgy, mint Pesten! Köszönet a szervezőknek és a Rábaközi Lovas Klubnak.
Ubci
 
  • Tisztelt Berry, nem hiszem, hogy igaza lenne! Nem védek én senkit, csak sajnos a politikusoknak nem mi, magyarok, nem az ország a fontos. Tisztelt disszidálást fontolgató! Menjen, én is elmegyek innen, amint lehet! Ez nem az a Magyarország, ahol én élni akarok! Ez a demokrácia?
Lizi, Écs
 
 • Kedves K. és Egy négygyermekes! Nekem is több a terhem, én sem vagyok elégedett, mégsem lőtték ki a szemem, mivel nem az utcai megmozdulásokban látom a megoldást. Nem tartják érdekesnek, hogy mindenki békés szándékkal volt ott és véletlenül keveredett bele? Részemről főhajtás és tisztelet a rendőröknek!
Déjá vu 
 
 • A Fidesz és a KDNP még mindig nem fogta fel, hogy mekkora kárt okozott az adófizetőknek és az országnak.
Béla 56
 
 • Ahhoz, hogy 1956-ot méltósággal tudjuk megünnepelni, még 50 évnek el kell telni. Addigra a pártállami diktatúra káderei kiöregszenek a napi politikából és az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmas emlékei is enyhülnek.
 
 • Tisztelt Szivi, Győr! A kézfogás nem gerincesség vagy megalkuvás kérdése. Intelligens emberi gesztusra vall, és ugye ha kezet nyújtanak, nem illik visszautasítani! Az elismeréssel járó anyagi jutalmat, gondolom, te is gondolkodás nélkül zsebre vágtad volna, és akkor kérdéses a kézfogás? Ez a legkevesebb. A köszönöm szót ne is említsem, ugye? Nézzünk kicsit magunkba! Szép napot!
AB, Győr  

• A fél parlament üres (már megint), kérem az általam megválasztott képviselő havi fizetését!
2Ördi

• Ez az ember beszél igazságról, mikor nincs egy igaz mondata? Gyurcsánynak mi kell még ahhoz, hogy távozzon? Ha nem hazudott volna vagy ha távozott volna a lebukása után, akkor nem történtek volna ezek a szörnyű dolgok!
Egy hegykői fiatal 
 
 
 • Szülők! Ha igazán féltenék a pici gyerekeiket, nem tennék ki ilyen veszélyeknek, mint ami a tüntetésen volt!
 Zoe 

• Sok embernek szelektív a látása? Én a tv-ben láttam a  husángokkal hadonászó és követ dobáló embereket is, korra és nemre való tekintet nélkül. Gratulálok a rendőröknek, már a múltkor is ezt kellett volna csinálni. A Fidesz-pártiak meg már észrevehetnék, hogy csak bábuk O. V. játékában. És az én nevemben, mint a „nép", senki ne menjen tüntetni!
Üdv: V. M.

• Azok, akik a rendőri fellépésre parancsot adtak, húsz évvel ezelőtt tiltakoztak volna, ha Nyugaton ilyen történik. Azóta nem a Nyugat változott meg, hanem ezek az emberek fordultak száznyolcvan fokot.
Justitia 
 
• Csodálatos zenei élményben részesültek azok, akik az idei ünnepi hangversenyt meghallgatták a győrszentiváni katolikus templomban. Stecina lstvánnak és a közreműködő kórusoknak köszönjük a méltóságteljes 1956-os emlékműsort. Ilyen megemlékezést kívánok minden magyarnak.
Egy szentiváni 
 
• Egy megemlékezőnek. Jellemző! Az általános iskolások évek óta színvonalas műsorokat adnak. A gratulációt jobban megérdemelték volna! Egy másik megemlékező 

• A 3 éves gyerekem, aki nem igazán tudja, miről van szó, csendben végighallgatta a Himnuszt. A bekiabálók mélységesen szégyelljék magukat. A rendőröknek elismerésem. Én nem sérültem meg, mert nem voltam ott. Szomorú, hogy így zajlott az ünnep. Szégyellem, hogy magyar vagyok.
Anya
 

• Miért kellett a tüntetőket üldözni? Miért nem csak a Kossuth teret védték? Miután lezajlottak az „ünnepségek", miért kellett még mindig erőszakot alkalmazni? Mikor fogadja el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, hogy mélyen megbántotta nemzetét, hogy hitelét vesztett lett?
Egy nem tüntető 

• Mindenki így viselkedne, mint a rendőrök, miután szemben áll egy harckocsival. A békés Kossuth téren miket találtak? Nem furcsa?
Ultra 

• K! Ha valaki békés szándékkal ment ki, akkor mit keresett a felbőszült emberek között? Miért kell hajnalban is az utcán lenni? Ment volna haza az ünnepség után! A többi rendőrfeleség velem együtt napokat görcsölt otthon, hogy mi lehet a férjükkel. Ne legyél a helyünkben! Menj el rendőrnek, és megtudod!
Pálma

• A Kossuth téren minden magyar embernek joga lett volna ünnepelni! Nem kirakatünnepet kellett volna rendezni, míg kicsivel arrébb a rendőrök ütötték az ünnepelni vágyó embereket! Nézzétek meg a felvételeket, 4–5-en vernek egy földön fekvőt! Gratulálunk a rendőröknek.
Barna  

• Miről lehet megismerni a rendes tüntetőt? Hogy esze ágában sincs ott maradni, ahol a rendőrök vannak. Aki meg marad, az csak magát okolhatja. A rendőrök a parancsot teljesítették. Helyesen! Ha én a „jogot követve" tüntetek, akkor nem állok 7 órán keresztül a rendőrökkel szemben.
Medve 
 
• Gratulálok a győri rendőröknek a tisztes pesti helytállásért! Büszke vagyok rájuk!
Egy győri lakos 

Ez + AZ

 • Kisbácsa, Bácsa, Ergényi, Víziváros rengeteg lakója kérdi: miért nincs se rendes út, se normális buszjárat az 5 percre fekvő belvárosba az Árkád felé? Miért kell 50 kerülővel 40 percet buszoznunk? Ez így takarékos?
Márti 

• Tisztelt E.ON! Miért kell könyörögni, hogy a város több pontján helyreállítsák a közvilágítást?
Nagysándor J. u., Győr
 
• Köszönöm annak a jóérzésű embernek, aki 25-én körülbelül 14 órakor Csornán az Erzsébet királyné úton megtalálta és leadta a postán az őstermelői igazolványomat. Nagyon köszönöm!

• Szeretném megköszönni annak az ismeretlennek, aki név nélkül visszajuttatta a lakcímkártyámat. Vannak még becsületes emberek. Köszönöm.
V., Mosonmagyaróvár

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máris 8-ra váltana az Internet Explorer?

A Microsoft képviselői máris az Internet Explorer böngésző következő verzióját tervezik. Tovább olvasom