Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Sokan már a válság miatt spórolnak

Az emberek háromnegyede számít arra, hogy anyagi helyzete romlik majd a válság miatt. Hatvan százalékuk azt állítja, hogy máris visszafogta kiadásait, 20 százalékuk pedig komoly spórolásba kezdett - derül ki a MASMI Hungary Piackutató Intézet által a Népszabadság felkérésére készített felmérésből.
A fővárosban és 67 településen több mint ezer ember megkérdezésével készített kutatás szerint leginkább a 40 év felettiek, a felsőfokú végzettségűek és a kisvárosban élők aggódnak, hogy a pénzügyi-gazdasági válság ront az életkörülményeiken.

A válsággal kapcsolatos pesszimista várakozások ellenére csak az emberek negyede tervez szerényebb karácsonyt a tavalyinál, és 14 százalék azoknak az aránya, akik jelentősen lefaragtak a tervezett kiadásaikból.

A takarékoskodást a legtöbben olcsóbb ajándékok kiválasztásával, praktikus dolgok vásárlásával, illetve az ajándékok mennyiségének csökkentésével próbálják megoldani. Vannak olyanok, akik kevesebb ismerősüket ajándékozzák meg, illetve saját készítésű meglepetésekkel készülnek.

Olvasóink írták

  • 9. cyt 2008. december 18. 18:33
    „... persze magam fedeztem a ruhazkodasomat is ... - ez az elobb kimaradt, de nekem ez termeszetes volt.”
  • 8. cyt 2008. december 18. 18:30
    „Kedves Horton!

    Nagyot tevedtel. En ugyanis meg a "korabbi" ertelemben vett modon is nagycsaladba szulettem, es az un. "Ratko" korszakban. Amikor elhagytam a csaladi feszket kizarolag a sajat fizetesemre tamaszkodhattam (azaz se lakas, se kocsi, se semmi - csak a vegzettseg meg a szemelyes holmim volt velem). Egy dolog azonban IGAZ. Abban a korban volt meg EMBERSEG a tarsadalomban, es minden szemelyiseget korlatozo tettei es rendszere ellenere volt MUNKAHELY, es aki dolgozott (mindenkinek volt munkahelye, de dolgozni azert nem mindenki dolgozott!!!), az a SAJAT helyzetet valoban tudta alakitani. Persze az adott keretek kozott. En tehat munkaeveim elso felet a kadarrendszerben, masodik felet pedig a "rendszervaltasnak nevezett dolog" utani idoben dolgoztam le. Megnyugtatlak tehat Horton, hogy en eddig az eletemben MINDENERT es MINDIG kemenyen MEGDOLGOZTAM. De a csaladi korulmenyeim megtanitottak arra, amit az elozo megszolalsomkor leirtam. Nagyon sajnalom, hogy neked nem volt ilyen "elet-iskolad". En 13 evesen mar 12 eves gyerekeket korrepetaltam. Minden nyari tanitasi szunetben 6 hetet dolgoztam. Az egyetemi eveim alatt teljesen onellato voltam (igaz szegedi leven otthon laktam); azaz magam fedeztem a tanulasomat, etkezesemet, kozlekedesemet, szorakozasaimat. Mindenki ezt tette a csaladban. Nos ezt a nevelesi centrumot turta szet a szoclib vilagszemlelet. Emiatt nincsenek ma normalis viszonyok a tarsadalomban. Az onfegyelem, a szeles tajekozottsag, a pozitiv peldakep hianya teszi uresse mar a fiatalok lelket - es eszet - is.
    Az utolso kozmondasodhoz meg - NO COMMENT”
  • 7. Power 2008. december 18. 11:32
    „Olyan mszp-és polgármesterek szavazták meg a 13. havi megszorításokat, akik legalább három helyről kapnak fizut.”
  • 6. Horton 2008. december 18. 10:52
    „Bocsánat egy szó kimaradt: " ...nem ítélkeznének így mások felett, mint ahogyan te is..."”
  • 5. Horton 2008. december 18. 10:38
    „Kedves " cyt " !

    Nagyon okosat szóltál, tényleg....csak gondolkodni is kellene egy ici-picit, főleg, hogy te egy " ÉRTELMES " embernek tartod magad, a szomszédaiddal együtt.
    Kár, hogy neked, soha nem kellett megküzdened semmiért, mert a szülők támogattak, vagy így, vagy úgy...
    Kár, hogy önhibádon kívűl nem kerültél olyan helyzetbe.....
    ....hogy, azt a " kurva " hitelt nem kellett felvenned.
    De, még bármi megtörténhet, és akkor majd jusson eszedbe, amit ide most leírtál, és nézz magadba.

    Tudod, drága barátom, azok, akik világ életükbe csak magukra számíthatnak, és nem a drága apuka, anyuka, nagymama, nagypapa stb. dugdossa a pénzt a zsebbe, lakás, autó meg minden lófasz......na, látod, azok ítélkeznek így mások felett, mint ahogyan te is.....
    Azért örülök, hogy legalább neked jó.....

    Ismered a közmondás:
    " Könnyű, más f....vál a csalánt verni."”
  • 4. Judytka 2008. december 18. 10:28
    „A normálisabbja sosem szórta feleslegesen a pénzt..
    Válság van itt már régóta...egyesek még nem tudják,mert még mindig nagyon költenek!Vagy nekik sok van.”
  • 3. cyt 2008. december 18. 09:49
    „Erdekes, en mar a valsag ELOTT is sporoltam. Meg erdekesebb az, hogy a kornyezetemben (csalad, szomszedok egy resze) szinten sokan sporoltak es sporolnak mar EVEK OTA. Ez azt jelenti, hogy NINCS semmilyen bankkolcsonuk. Vagyis az ERTELMESEBBEK eddig sem ultek fel a reklamoknak - kulonosen a bankkolcsonoket nyomato reklamoknak - mert mar neveltetesuk alapjan megtanultak a csaladon belul. hogy "addig nyujtozzanak, ameddig a takarojuk er". A "jozan paraszti esz" eddig soha nem okozott kart, annal tobbet a mediavilag eszetlen reklamjai. No de a "konzum vasarlonak" nevelt birkaneptol nem is lehet semmilyen "okos" dolgot elvarni. Mindenki kikerheti maganak ezt a minositest, de ha benne van a mai penzugyi valsagban, akkor - ha tetszik nekik, ha nem - illik rajuk a jelzo. Volt ugyanis EDDIG IS okos szo, meg figyelmezteto hang, csak meg kellett volna hallani, nem pedig lesoporni az asztalrol, letorkolni a vitakban, kicikizni a mediakban. Bizony MINDENKI SAJAT MAGA felel SAJAT MAGA tettesert. Az okosabbja pedig levonja a kovetkezteteseket, es a rossz tanacsokat adokat "megfeleloen" kezeli a jovoben.”
  • 2. Iza3 2008. december 18. 09:44
    „Nem csodálnám, ha 2009-től drasztikusan csökkene a szülések száma Mo.n. De sajnos csak az orkok szaporodnak majd el, mint a pockok. Nekik mindegy. A pulya náluk családeltartó szerepet játszik....”
  • 1. jergiz 2008. december 18. 09:28
    „Sajnos a nyugdíjasok nagyon rosszul járnak, meg a nagycsaládosok - az egyedül élők, de azt hiszem az országban mindenki, akinek nincs elegendő anyagi háttere. Azt hittem , hogy majd nyugdíjas létemre egy kicsit jobban élhetek- sajnos nem- eddig a téli időszakban fűtöttem a gázzal- az már a múlté- ma már a gázzal való fűtés nekem luxus lett, de azt hiszem másoknak is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mór: ma ítéletet mondhatnak Weiszdorn Róbert felett

Várhatóan ítéletet hirdet csütörtökön a Fejér Megyei Bíróság a móri bankrablással vádolt Weiszdorn Róbert ügyében. Az ügyész a legsúlyosabb büntetést kérte a férfire. Tovább olvasom