Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 16°C | 27°C Még több cikk.

Sokat szexelnek a magyarok, mégis elégedetlenek

A magyarok minden más nemzet tagjainál gyakrabban jutnak a csúcsra, viszont a szexuális élet izgalmasságának megítélésben csak a középmezőnyt foglalják el – mutatta ki a Medián felmérése.
A HVG-ben megjelentetett komplex felméréssorozat egyrészt a magyarok szexuális szokásait méri fel, másrészt összehasonlítást ad más országok eredményeivel. A Durex 2006-os vizsgálatából kiderül: Magyarországon a felnőtt népesség 76 százaléka állítja, hogy hetente legalább egyszer él nemi életet, ezzel az ötödik helyet foglalja el.

A listát Görögország vezeti, míg ebben a tekintetben Japán a sereghajtó. Szintén a legjobb eredményt mutatják a magyarok a partnerek kielégülése terén: 69 százalékot tesz ki azon szeretkezések száma, amelyek során legalább az egyik fél eljut a csúcsig. Ugyanakkor mindössze a megkérdezettek 45 százaléka válaszolta azt, hogy a szexuális életet általában izgalmasnak tartja, ebben a tekintetben felülmúlják a magyarokat más országok lakói, akik bevallásuk szerint ritkábban szeretkeznek.

A Medián hazai szexuális szokásokat vizsgáló kérdéssorozatából kiderül: a magyar párok az évek során egyre szívesebben cserélik le párjukat a nemi életük feljavítása érdekében, a partnerek átlagos száma nők esetében öt, férfiaknál tizenegy. A recept mindenesetre működhet, mert a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta azt, hogy az utóbbi öt évben javult a szexuális élete. A férfiak 27, a nők 10 százaléka válaszolta azt, hogy félrelépett jelenlegi kapcsolatában.

A szexuális szokások fontos meghatározójává vált a pornóipar, amelynek hatása többek között a szexuális repertoár kiszélesedésében is megmutatkozik. Ezenkívül befolyásolja a szexuális teljesítménnyel kapcsolatos attitűdöt is: a magyar férfiak hét százaléka rendszeresen használ valamilyen serkentő anyagot, további három százalék növényi hatóanyagokkal igyekszik „felturbózni" magát. Szintén a pornókultúra hatását igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a szexuális segédeszközök, például a péniszgyűrűk és a guminők.

A szexuális szabadosság határa 50 éves kornál húzódik, az ennél idősebbek többsége maximum az orális szexig merészkedik, ellentétben a 18-29 évesekkel, akik közül minden harmadik közösült már análisan. Bár a prostituáltak forgalma egyre nő, a nemi betegségek száma az óvszer használatnak köszönhetően erőteljesen csökken.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mini tornádó, tomboló vihar Szabolcsban

Kidőlt fák, oszlopok, letépett háztetők maradtak a szerda délután Szabolcsban tomboló vihar után. A… Tovább olvasom