Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Sólyom László nem lesz ott a nemzeti csúcson

Sólyom László nem megy el a szombati nemzeti csúcsra. A köztársasági elnök vasárnap óta tartózkodik Jordániában, II. Abdallah király meghívására. Az államfő nehezményezi, hogy a meghívottak a médiából szereztek tudomást a miniszterelnök válságkezelő tervéről.
Sólyom László azzal indokolja döntését, hogy szakmailag alkalmatlannak lát egy ilyen "ad-hoc jelleggel létrehozott testületet" arra, hogy átfogó programot dolgozzon ki a nemzet felemelkedésére. Nem tudni pontosan, hogy ez az intézkedési terv kire nézve lenne kötelező, illetve a résztvevők megfogalmazhatnak-e egyáltalán alternatív javaslatokat - mondta. Ugyanakkor azok, akik részt vesznek majd rajta, semmilyen felhatalmazással nem rendelkeznek ahhoz, hogy bárkire nézve kötelező döntéseket hozzanak - tette hozzá.

A köztársasági elnök szerint ezekben a válságos időkben ragaszkodni kellene az alapjogokhoz, illetve világossá kell tenni, ki milyen felelősséggel bír. A nemzeti csúcs azonban inkább elmossa , mintsem kirajzolja a felelősségi viszonyokat - fogalmazott. Ez már csak azért is gondot jelenthet Sólyom szerint, mivel egyelőre nem tudni, kinek milyen szerepet szán Gyurcsány a találkozón.

Sólyom László: A nemzeti csúcs azonban inkább elmossa , mintsem kirajzolja a felelősségi viszonyokat
Sólyom László: a nemzeti csúcs azonban inkább elmossa , mintsem kirajzolja a felelősségi viszonyokat

A meghívottak nincsenek a kellő szakértelem és információ birtokában ahhoz, hogy döntsenek például az euró hazai bevezetéséről, a szociális- illetve önkormányzati rendszer átalakításáról, az oktatás jövőjéről, vagy éppen a pártfinanszírozási rendszer átalakításáról. Ezek olyan kérdések, amelyekről 18 éve nem tud megegyezni az ország. "Nehezen lehet elképzelni, hogy egy nem szakértői testület, egy nem megfelelő szakértői háttérrel ha nem is jogilag, de erkölcsileg jó döntéseket tudna hozni" - fogalmazott az államfő.

Sólyom László hangsúlyozta ugyanakkor, hogy támogatja az egyes szakkérdésekben megfogalmazott alternatív javaslatokat, és sok sikert kívánt annak, aki részt vesz a nemzeti csúcson, illetve érdemi vitaanyagot tár a döntéshozók elé.

A köztársasági elnök elmondta: ezekben a nehéz időkben mindenkinek tennie kell a kötelességét. Ennek megfelelően még kedden kihirdeti Jordániából a Parlamentben hétfőn elfogadott, a betétek biztosításáról szóló törvényt. Sólyom László elmondta azt is: már hétfőn tájékoztatta a kormányfőt, hogy nem megy el a nemzeti csúcsra.

Olvasóink írták

76 hozzászólás
  • 76. macilaci 2008. október 21. 21:51
    „74. hozzászólás macilaci 2008.10.14. 22:17

    A pártelnök az InfoRádiónak adott keddi interjújában egyébként úgy vélte, "be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik".
    Egy gazdasági válság közepén a legnagyobb kincs a hitelesség, a magyar kormány azonban ezzel ma nem rendelkezik. "Az ország hullámok között próbál a felszínen maradni, egy nagy kő van a nyakában, úgy hívják: miniszterelnök. De ki fogunk úszni így is, bátran állíthatom" - mondta a Fidesz elnöke.
    Bocsi de a nagy kapkodásban lenaradt."".De ki fogunk úszni így is, bátran állíthatom" - mondta a Fidesz elnöke.""aki egy politikai idióta és betegesen retteg attól,hogy nem ő a ME...”
  • 75. macilaci 2008. október 21. 21:46
    „73. hozzászólás macilaci 2008.10.14. 22:15

    Orbán: egy nagy kő van a nyakunkban, úgy hívják: miniszterelnök..A neve:Orbán Viktor”
  • 74. macilaci 2008. október 14. 22:17
    „A pártelnök az InfoRádiónak adott keddi interjújában egyébként úgy vélte, "be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik".
    Egy gazdasági válság közepén a legnagyobb kincs a hitelesség, a magyar kormány azonban ezzel ma nem rendelkezik. "Az ország hullámok között próbál a felszínen maradni, egy nagy kő van a nyakában, úgy hívják: miniszterelnök. De ki fogunk úszni így is, bátran állíthatom" - mondta a Fidesz elnöke.”
  • 73. macilaci 2008. október 14. 22:15
    „Orbán: egy nagy kő van a nyakunkban, úgy hívják: miniszterelnök”
  • 72. macilaci 2008. október 14. 22:06
    „Folyton vinnyogok, és Ferit éltetem. Bocsássátok meg nekem, ennyire futja az IQ-mból. Én csak komcsikat szeretem.”
  • 71. macilaci 2008. október 14. 21:57
    „66. hozzászólás N.P. 2008.10.14. 21:19

    macilaci

    "Több külföldi egyetemen tanult ösztöndíjjal (Berkeley, Köln, Frankfurt, Hamburg)." - Sólyom életrajz (Wikipedia). Szerinted ehhez mennyire kellett együttműködni a III/III-al?

    Azt nem tudom,de abban biztos vagyok,hogy állítása ellenére nem a szegény elnyomottak között tengette életét....Kígyót a kebleden...”
  • 70. Lütyő 2008. október 14. 21:31
    „,,A kormány nem javasol bérbefagyasztást 2009-ben, azt szeretnék, ha a bérek lépést tartanának az inflációval"

    Ezek a gyurcsányi ígéretek olyanok, mint macisajtban a brummogás!”
  • 69. magyarok 2008. október 14. 21:26
    „Eddig arról pofázott a jobb oldal, hogy így hazafiasság, úgy hazafiasság, amikor meg bizonyítani kellene, akkor a gyűlöletet válasszák hazafiasság helyet... Ennyit a jobb oldalról...
    Sólyom meg azonnal mondjon le, ha nem képes az országa érdekében összefogni, akkor menjen nyugdíjba és kapjon egy kis panelt teljes vagyon elkobzása mellett!
    Ilyenkor ha az országról van szó minden politikusnak párt szín nélkül csak egy cél lebeghetne a szeme előtt az, hogy megússzuk minél kisebb károkkal és nem a gyűlölködés az önös érdek!
    És aki nem így gondolja az nem ember és ne írjon nekem senki aki idióta!”
  • 68. sólymász 2008. október 14. 21:23
    „S.László teljesen alkalmatlan, psychopatha egyénisége miatt,az
    elnőki szerep betöltésére.”
  • 67. 1 vélemény 2008. október 14. 21:19
    „Ferit egy nyugati demokráciában már egészben lenyelték volna az öszödi beszéde után.”
  • 66. N.P. 2008. október 14. 21:19
    „macilaci

    "Több külföldi egyetemen tanult ösztöndíjjal (Berkeley, Köln, Frankfurt, Hamburg)." - Sólyom életrajz (Wikipedia). Szerinted ehhez mennyire kellett együttműködni a III/III-al?”
  • 65. akutyafáját 2008. október 14. 21:17
    „Sólyom sosem volt a csúcson !
    Mindenről,az Amerikában kirobbant gazdasági,pénzügyi világválságról ,a Tisza áradásáról,az esőről,mindenről Gyurcsány tehet !
    Rátok fordították a kötségvetés,ország pénzét! !Sok eszement ember ,"ellopták"....Betörték az ablakot,kihúzták a kasszát...loptak...mi ?Ahogy te szoktál .?
    Jelentsétek fel őket,de ne rágalmazzatok ! Ti csak ezt tudjátok,mindegy kit csak szidni lehessen.
    3-4 év múlva, lehet,hogy Orbánt szidjátok !”
  • 64. ergo 2008. október 14. 21:15
    „Ti tényleg ekkora izék vagytok,hogy azt hiszitek bárki is le fog mondani? Teljesen elment a józan eszetek? Ajobboldalon már csak robotagyak gondolkodnak? A mostani elhúzódó válság miatt találkoznak majd 2010ben addig sémmi...”
  • 63. horatius 2008. október 14. 21:15
    „A tökkel-ütött "macilaci"-félék szavazták hatalomba ezt a rablóbandát, mi meg nyöghetjük.
    Ferinek egyre mélyülnek a ráncai, nézzetek a pofácskájára.
    Öregecskedő lett, le kell cserélni...”
  • 62. macilaci 2008. október 14. 20:37
    „14. hozzászólás kolbert 2008.10.14. 12:00

    Még hogy Sólyom a tehertétel???? Ennyire nem lehet valaki sötét!
    Moderálásra küldöm Moderálásra küldöm 13. hozzászólás goromba barikad.hu/node/18906 2008.10.14. 11:57

    11-12-10: bohóckodjatok csak, szerencsétlenek!
    http://barikad.hu/node/18906
    Hozzátok képest még mindig világosabb....Irígyek vagytok rá?”
  • 61. k 2008. október 14. 20:36
    „Feri gyönge ez az ország ahhoz hogy itt ne legyen válság egy olyan hatalmat is képes elnyomni mint USA, de ezt te is tudhatnád közgazdász vagy vagy mi a fene, de most az egyszer ne kurd el, ne vidd nagyobb szarba az országot, az unió nem fog tudni segíteni!
    Inkább mond azt hogy nem tudom végig csinálni

    58. NÉPKÖZTÁRSASÁG ! 2008.10.14. 19:56
    Megoldás az államosítás.

    Hát igen csak itt épp fordítva van el adják olyan embereknek főként külföldieknek, hogy még véletlenül se maradjon itt adózni!”
  • 60. flexsnake 2008. október 14. 20:35
    „Szerintem én semmilyen válságot nem idéztem elő.Nemtudom a kommentelők többsége részt vett-e válságok előidézésében de én úgy döntötem most nagyon hazafias leszek és a kegkisebb érmével 5ft-al támogatom hogy a válságot megszüntessék.Álljunk csak meg egy percre,nem gyurmaferi a válság maga?Őt is meg lehet szüntetni.Mert olyan kis butus kutyus módjára tud beszélni hogy az ember zsebéből kisajnálja a pénzt.
    Jó lenne a teljes parlamentet kicserélni.Kevés ha ő mond le, kevés ha a pártja takarodik.Mert össze-vissza mászkálnak pártról pártra és nagyrészük már a régi rendszerben is ült és nem börtönben.
    Ki kell cserélni a legénységet mert a hajó vezetéséhez nemértenek és akárhányszor zátonyra futnak az ember bejebb lökdösi a partról de csak valahogy mindig nekikormányozzák a szokláknak....”
  • 59. macilaci 2008. október 14. 20:33
    „4. hozzászólás zweistein 2008.10.14. 11:12
    Te fizetett reklámújság vagy?”
  • 58. NÉPKÖZTÁRSASÁG ! 2008. október 14. 19:56
    „Megoldás az államosítás.”
  • 57. rde 2008. október 14. 19:25
    „Ez a féleszű mindent kitalál csak, hogy hatalmon maradhasson.”
76 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasúti baleset: a MÁV halogatja a belső vizsgálat eredményét

Egyelőre nem hozza nyilvánosságra a MÁV a múlt heti, négy halálos áldozatot követelő, monorierdei… Tovább olvasom