Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Sopron festője

Mühl Aladár, Sopron halhatatlan emlékű akvarellfestője november 14-én lenne száz esztendős. Az évforduló alkalmából a város és a művész özvegye életmű-kiállítást szervez.

(illusztráció)
Csodálatos akvarelleket mutat a Bécsi útra néző szobában Mühl Aladár özvegye, Lonci néni. A képeket arra az életmű-kiállításra válogatta, melyet a művész születésének századik évfordulója alkalmából szerveznek. Vagyis, mint az kiderült a beszélgetésből, inkább Lonci néni szervez. Szponzorokat gyűjt, üvegért, keretért kopogtat, ismerősöknél és ismeretleneknél keresi férje alkotásait. Fáradhatatlan. Pedig idén már ő is 81 éves...
De lányos fény gyúl a szemében, ahogy férjére terelődik szó, és ma is sugárzó szerelemmel eleveníti fel Ali bácsi alakját.

– Ötvenhatban kerültem Sopronba, énekszakos tanárként tanítottam a Petőfi téren – meséli Lonci néni. – Az első férjem katonatiszt volt, de korán meghalt. Mint zenetanár ismertem meg Mühl Aladárt, ő ugyanis szolfézst tanított a zeneiskolában, több hangszeren játszott, zeneileg éppoly zseni volt, mint a képzőművészetben. Egy év múlva már össze is házasodtunk. Lányom gyermeke lett a sajátja helyett, első felesége ugyanis egyetlen gyermekükkel együtt diszidált. Éva lányom tőle kapta az első ecsetjeit, mellette tüsténkedett, amikor alkotott, s milyen az élet, ő is festőművész lett. Grazban élő elismert alkotó.

„ Mellette nem lehetett unatkozni"

A festő feleségével
Fényképeket nézünk. Színes és fekete-fehér fotókat, a művészről, a férjről, a családapáról. Lonci néni kifogyhatatlan a történetekből...
– Mozgalmas életünk volt, mellette nem lehetett unatkozni. Süteménynek, kávénak mindig lennie kellett itthon, mert sohasem lehetett tudni, mikor, kiket hív meg egy kis beszélgetésre. Nem egyszer előfordult, hogy csinos fiatalasszonyokkal állított be, akik kirándultak a városban, s a férjem gavallérként tartott nekik idegenvezetést, amibe egy kis kóstoló is beletartozott a felesége pitéjéből. Szerette a szépet mindenben... Hogy nem voltam-e féltékeny? Soha! Társak voltunk, igazi társak...
Mintha könny csillant volna Lonci néni szeme sarkában... Vagy a szerelem fénysugara volt? Lehet, hogy mindkettő? P mindenesetre elragadtatottan mesél tovább.
– Két művészet vonzásában élt: a zenéében és a képzőművészetében. A harmincas évek eleje óta minden nyáron művésztelepet szervezett, híres festőket hívott, akik szívesen el is jöttek. Csellózott, zongorázott, furulyázni engem is megtanított. De fotózott is, persze csaknem mindig Sopront fényképezte. És imádta a sportot: minden vasárnap ott ült a Krasznai-féle kosármeccseken, és rekedtre üvöltötte magát. „Alikám – mondtam neki egyszer, amikor torkát köszörülve jött haza –, tönkreteszed magad!" Vettem neki egy kereplőt, azután már azzal biztatta a csapatot. Most ott lóg az a szerszám a falon.
– Persze festett, mindig festett. Meg sem tudom mondani mennyit. Hacsak volt egy kis szabadideje, az ecset után nyúlt. Kiötlötte a képet, öt percig gondolkodott rajta és már festette is. Volt, hogy egy nap két képet. Nem lehetett a hatása alól kibújni. Így voltak ezzel a tanítványai is, akik mind lelkesedtek érte. És ő is értük, ha látta bennük a tehetséget. Ha nem, akkor kerek perec megmondta a szülőknek: ne gyötörjék ezt a gyereket.

Nehéz esztendők

– A férjem imádta Sopront, számára a város volt Magyarország, a haza. Pedig az ő neve is ott volt a kitelepítendők listáján. De előbb kezdem: Mühl Aladár 1902-ben született, igazi, soproni poncichter családban. Édesapja pékmester volt, hat gyermeket nevelt. Azt a testvért, aki továbbvitte a pékséget, kitelepítették. A férjem csak úgy maradhatott, hogy beleegyezett összes vagyonának, házának, gyümölcsös kertjének, szőlőjének államosításába – meséli Mühl Aladárné, aztán erről hirtelen egy újabb történet jut eszébe:
– Amikor a férjem 1981-ben meghalt, még ki sem hűlt szegény, nekem máris megérkezett a levél: hagyjam el a lakást, ami nekem túl nagy, különben rendőrökkel rakatnak az utcára. No, én még azon az éjjelen olyan levelet írtam valami ismeretlen politikai tótumfaktumnak, hogy annak meg lett a hatása. Maradhattam, cserébe viszont tizenhat Mühl-képet lefoglalt a város. Most fényképezik őket a városházán... Aztán '87-ben újra meg kellett vásárolnom azt a lakást, ami egy olyan házban van, ami mindig is a Mühl-családé volt. Hát, ilyen az élet.

A jubileumi kiállítás

Mühl Aladár életmű-kiállítása a tervek szerint még idén megnyílik a közönség előtt, valószínűleg a Festőteremben. Tengerdi Antal alpolgármester és Sulyok Gabriella grafikusművész nyitja meg majd azt a tárlatot, amely keresztmetszetet próbál adni egy rendkívül termékeny alkotó életművéből. Mühl Aladár minden „izmusoktól mentes", ám egyedi akvarelljeinek válogatása az első kiállítástól, 1926-tól a művész haláláig, 1981-ig bezárólag ad ízelítőt a Sopronért rajongó, a szép iránt lelkesedő, a tehetséget megbecsülő alkotó alkotásaiból. Lonci néni fáradhatatlan igyekezettel tárja a világ elé a számára legnagyobb művész, Mühl Aladár festészetét.
A tervek szerint az életmű-kiállítással párhuzamosan a Várkerület Galériában a Mühl-tanítványok tárlata nyílik meg. Itt Grabner József, D. Hoffer Erzsébet, Derszib Eti, Tranta Julianna és a Mester nevelt lánya, Eva Triller Wiegiesser állítják ki alkotásaikat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A floppy alkonya

Egy amerikai piackutató adatai szerint ma a számítógép-felhasználók alig 10 százaléka tárol adatokat… Tovább olvasom