Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Soproni csillagász Bostonban

Szép karrier vár a soproni Szalai Tamásra. A negyedéves csillagászhallgató Bostonban, a világ egyik leghíresebb kutatóintézetében tölthetett el két hónapot. Kinn tartózkodása alatt egy magyar kutatócsoport új bolygót fedezett fel. Tamás a soproni csillagászati szabadegyetem lelkes szervezője, de a Berzsenyi-gimnázium továbbtanulni kívánó végzőseit is szívesen segíti.
Tehetséges soproni fiatal tölthetett el két hónapot – egy meghívásnak eleget téve – a bostoni Harvard Egyetem Asztrofizikai Kutatóintézetében. Szalai Tamás, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) egykori diákja negyedéves csillagászhallgatóként bepillantást nyerhetett korunk egyik legszínvonalasabb tudományos intézményének mindennapjaiba.

Tudatosan készült a pályára

– Már gyermekkoromtól kezdve érdekeltek a természettudományok és a környezet jelenségei – meséli Tamás, majd hozzáteszi: szerencsére a Hunyadi-iskolában éppen akkor indítottak természet és életkultúra tagozatot az elsősöknek, így a választás egyértelmű volt az ő és szülei számára. – A szokásos tanórák mellett kirándulásokat és különböző foglalkozásokat tartottunk, melyek során jobban megismerhettük a bennünket körülvevő világot. Talán az itt eltöltött négy évre vezethető vissza az, hogy elkezdtem érdeklődni a csillagászat iránt. A Líceumban pedig még jobban megalapozhattam az ismereteimet, köszönhetően Kiss Gyula amatőr csillagásznak, aki előadássorozatot és szakkört is szervezett nekünk.
Tamás később belépett a Magyar Csillagászati Egyesületbe is, s ettől kezdve már egyre tudatosabban készült a pályára. Az iskolában jó alapokat kapott, hogy bekerüljön a szegedi tudományegyetemre, melynek immár negyedéves hallgatója. Egy meghívásnak eleget téve tavaly nyáron alkalma nyílt megtapasztalni, hogy milyen az élet a világ legnevesebb csillagászati kutatóközpontjában.

Új bolygót fedeztek fel

– A Harvard Egyetem – ötszáz kutatót foglalkoztató – asztrofizikai kutatóintéze-

tében tölthettem el két hónapot, ahová a most ott ösztöndíjas, korábbi egyetemi témavezetőm, Mészáros Szabolcs és főnöke, Andrea Dupree hívott meg – mondja Tamás.
„ A kinti munkám elsősorban az egyik fő érdeklődési területemhez, a spektroszkópiához – azaz a csillagok színképfelvételeinek elemzéséhez és modellezéséhez – kapcsolódott. Bár ezzel a témával itthon is foglalkoznak, az Egyesült Államokban sokkal fejlettebb műszerek, programok állnak rendelkezésre. Az ottani kutatók az űrtávcsöveket, valamint az Arizonában, Chilében vagy épp a Hawaii-szigeteken lévő óriástávcsöveket is használhatják a méréseikhez, melyekhez itthonról szinte lehetetlen hozzáférni.”
– Szakmailag – többek között – ezért is volt rendkívül hasznos számomra a Bostonban töltött idő. Rengeteg élményben volt részem, például amikor egy magyarok részvételével működő, kinti kutatócsoport felfedezett egy addig nem ismert, más csillag körül keringő bolygót. Talán mondanom sem kell, a boldog csillagászok fél napos ünnepséget tartottak ennek örömére.
Az ifjú kutató részt vett egy konferenciaposzter elkészítésében is, mely rövidesen egy szakmai kiadványban jelenik meg. Ugyanakkor Tamás Magyarországon is rendkívül aktív: a tudományos diákköri dolgozatából írt angol nyelvű cikk hamarosan az európai csillagászközösség hivatalos folyóiratában lesz olvasható. Ezenkívül demonstrátorként is tevékenykedik az egyetemen. Most kezdi a negyedik félévét ebben a pozícióban, amely révén a Szegedi Csillagvizsgálóban tart rendszeresen előadásokat és távcsöves bemutatókat, valamint fizikalabort vezet gyógyszerész szakos hallgatók számára.

Segítik a tovább tanulókat

Szalai Tamás nevéhez fűződik a Líceumi Felsőoktatási Hálózat is, mely körülbelül egy éve jött létre. – Poór Péter barátommal, volt évfolyamtársammal közösen hoztuk létre a hálózatot azzal a céllal, hogy segítsük az érettségi előtt állókat és a frissen egyetemre kerülőket – említi. – Két rendezvényt már tartottunk a harmadikasoknak és a negyedikeseknek, ezek során huszonöt–harminc egyetemista beszélt az intézményeikhez kapcsolódó legszükségesebb tudnivalókról. A cél a közvetlen és kötetlen információátadás, tehát hogy a diákok megtudják azt is, amit egy nyílt napon esetleg nem mondanak el, például a tanulmányokról, ösztöndíjakról vagy épp a lakhatásról. Létrehoztunk egy internetes adatbázist is a www.bdeg.sopron.hu honlapon, melyen tételesen felsoroltuk az egyes egyetemek egykori licista hallgatóinak elérhetőségeit. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeres és népszerű a kezdeményezésünk.

Nagy elhivatottság szükséges

Két éve a Stella Sopron, azaz az amatőrcsillagászok helyi szervezete a Soproni TIT-tel közösen elindította a Fényi Gyula Csillagászati Szabadegyetemet, melynek szervezője szintén Szalai Tamás. – Havonta egyszer meghívunk egy országosan elismert tudóst, aki előadást tart az érdeklődőknek. A legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig számos érdeklődő jön el ezekre a rendezvényekre – meséli.
A tehetséges és sokoldalú fiatal elmondása szerint önmagában példaértékű, ha valaki a csillagászatot választja hivatásként.

– Sokakat tekintek példaképnek, hiszen nagy elhivatottságot igényel ez a terület. Nem egy kifejezett sztárszakma, hiszen nehéz belőle meggazdagodni, és ritka, ha valaki innen az újságok címlapjaira kerül. Összetett és sok kitartást igénylő feladat, ezért mindenkit tisztelek, aki végül sikeresen el tud helyezkedni ebben a szakmában – zárja Szalai Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat

Az Erzsébet-kórház emlőszűrő centruma (Sopron, Győri út 15.) mammográfiás szűrővizsgálatra várja… Tovább olvasom