Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Soproniak a gálosi vásáron

Soproni alkotók is képviseltetik magukat a gálosi (Gols) vásáron. A tíznapos rendezvényen Csapó Ádám portrékat, Kiss Viktor pedig olajfestményeit kínálja a látogatóknak. A gálosi Burgenland egyik legnagyobb vására.
Még vasárnapig kilátogathat az ausztriai Gálosra (Gols), aki Burgenland egyik legnagyobb ünnepségére kíváncsi. A rendezvény az elmúlt héten vette kezdetét és vasárnapig tart. A vásáron főként autó-, építőanyag-, bútor- és nyílászárógyártó cégek mutatkoznak be, köztük magyar vállalkozások is, de soproni képzőművészekkel is találkozhatnak a látogatók.

Idén már másodszor

– Tavaly egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a vásárra – mondta el Kiss Viktor, aki „főállásban” egy soproni galéria tulajdonosa. – Akkor azonnal igent mondtam, mert láttam fantáziát abban, hogy a helyszínen alkothatok. Olajfestményeket, főként portrékat készítek a helyszínen, ami itt megvásárolható vagy megrendelhető. Tavalyhoz képest annyi változás történt, hogy némileg frekventáltabb, forgalmasabb helyet kaptam, közvetlenül az egyik bejárat mellett, így sok látogató megáll megnézni, hogyan készül el egy-egy alkotás. Örülök, hogy a magyar, köztük pedig a soproni képzőművészeket képviselhetem Ausztriában.

Megtetszett a hangulat

Csapó Ádám ceruzaportrékat rajzol, melyek körülbelül negyed óra alatt készülnek el.
– Az AMI hallgatója vagyok Sopronban, szintén második alkalommal veszek részt a gálosi vásáron – meséli Ádám, majd hozzáteszi, tavaly megtetszett neki a rendezvény hangulata, ezért döntött úgy, hogy idén is itt tölti a tíz napot. – Jól érezzük magunkat, sok mindenkivel meg lehet itt ismerkedni és azzal keresni pénzt, amit szeretünk csinálni.

Élő zenés rendezvények

A vásár ideje alatt vidámpark és élő zenés rendezvények is várják az érdeklődőket. A borkóstolókon közel hatszázfajta nedű ízlelhető meg, arról a körülbelül kétezer hektárról, amelyen a gálosiak nagy része gazdálkodik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megcsapolják a beszállítókat

A multik a beszállítóknak csak azt követően fizetnek, hogy a járandóságból levonják maguknak a… Tovább olvasom