Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Soroksári gyilkosság: ismeretlent ˝hajszol˝ a rendőrség

A 36 éves nő gyilkosának felderítésére és elfogására 14 rendőrből álló nyomozócsoportot hoztak létre.
Továbbra is ismeretlen tettest keres a rendőrség a soroksári Szigetdűlőn múlt szerda éjszaka holtan talált 36 éves nő meggyilkolása ügyében - közölte a rendőrség kedden honlapján, reagálva az emberöléssel kapcsolatban megjelent találgatásokra.

Mint hangsúlyozták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának feladata az elkövető vagy elkövetők elfogása. Ennek érdekében azokról az információkról, személyi és tárgyi bizonyítékokról, amelyekről a rendőrségen kívül csak az elkövető vagy elkövetők tudhatnak, a rendőrség – a nyomozás jelenlegi szakaszában – nem ad további tájékoztatást,

"A soroksári ügy megoldására létrehozott nyomozócsoport ismeretlen tettest hajszol" - írta a rendőrség.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a hat napja elkövetett soroksári emberölés kivételével a fővárosban az idén ismertté vált minden emberölés elkövetőjét felderítette a BRFK.

Hétfőn szintén közleményében tudatta a rendőrség, hogy a soroksári nő gyilkosának felderítésére és elfogására 14 rendőrből álló nyomozócsoportot hoztak létre.

A BRFK munkatársai minden lehetséges és szükséges eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az emberölés elkövetőjét azonosítsák és elfogják - írta a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 17. Roland1000 2013. október 07. 11:17
    „Szandokán! Úgy, hogy nem tudod, hogy ki ő. Ez neked bonyolult? nem Jóska Pistát üldözik vagy K. Jánost, hanem egy a számukra még ismeretlen elkövetőt.”
  • 16. szandokán 2013. október 03. 13:41
    „Hogyan lehet hajszolni egy ismeretlent?”
  • 15. Zotya100 2013. október 02. 20:50
    „14. -- " Lassan elszakad a cérna." -- Remélem mihamarabb és nagyot szakad! Másképp sose lesz változás.”
  • 14. Horthyszobor 2013. október 02. 19:43
    „Ezért nem engedem a nejem egymaga elmenni sehova. Szerencsére igényli is ezt a törődést. Nagyon szomorúak ezek a történetek. Minden napra jut egy gyilkosság. Sajnos a média nem írhatja meg az elkövetők származását, de az emberek nem buták. Pontosan tudják honnan jön ez a brutális erőszak. Nagy lesz hamarosan a válasz csapás. Szerintem ezt direkt módon provokálják ki a magyarság ellenségei. Mert a magyar nép elfogadó, befogadó, nyugodt nép. Lassan elszakad a cérna.”
  • 13. queenmargareth1 2013. október 02. 14:12
    „12.ezt már írtad.de kértem, hogy ne velem foglalkozzanak.meghalt egy ÉDESANYA!FELESÉG, NŐ!”
  • 12. kötekedő 2013. október 02. 11:42
    „queenmargareth1

    Valoban csak harminhat vagy? A hozzaszolasaid alapjan 50 korulire becsultelek! :-P”
  • 11. rózsakert 2013. október 02. 08:50
    „a gond magukkal van!!!....a sok-sok segítség a "szociálisan rászorultjaiknak?????" a sok adómány ----ÉPPEN EZÉRT ÉRZIK, HOGY EL VANNAK TARTVA, NEM FIZETIK A KÖZÜZEMI SZÁMLÁKAT...ÉS NEM GOND----miért is tennék, hiszen SEGÍTIK ŐKET !!!!.....hiszen a dutyiba is haza mennek....nagyon el van ott cseszve a dolog.

    NÉZZENEK CSAK UTÁNA, HOGY A GDP-JÜK HÉNY %-T KÖLTIK "SZOCIÁLISAN RÁSZORULT" CÉLRA!!!!!!!!!!!!”
  • 10. majzik 2013. október 02. 08:20
    „Az ismeretlenek közül öt már a rendőrségen van !”
  • 9. rózsakert 2013. október 02. 07:26
    „8. Ballas 2013.10.02. 06:46
    7. majzik 2013.10.01. 22:13

    Minden tiszteletem mellett, a KÉT HÉT ALATT REND LESZ----NÉL kell keresni a problémát , sajna a rendőrök jogai kevesebbek kurucziában ,mint a bűnöző hull......éknak...példát lehet venni Szlovákiáról, ha már közeli ország kell , az éhséglázadásuk óta ,a kérdésük megoldott és tudják hol a helyük......EZ KELL ITT IS!!!”
  • 8. Ballas 2013. október 02. 06:46
    „7. Jah, de valszeg egész Európában, mert a helyzet már pattanásig feszült! A törvények a büntetésvégrehajtás, és a libsi jogvédők pedig adják alájuk a lovat, mintha ez természetes viselkedés lenne, a "kultúrájuk része"...”
  • 7. majzik 2013. október 01. 22:13
    „Etnikai háború várható !

    Előbb utóbb ezt le kell játszani !”
  • 6. Berlusconi 2013. október 01. 19:52
    „13 éves gyereket nyomorékká vertek, 36 éves nőt megerőszakoltak, megöltek...!!!
    Továbbra is pátyolgassuk a bűnözőket és lehetetlenítsük el a Rendőrséget!”
  • 5. queenmargareth1 2013. október 01. 18:57
    „36 éves, mint én, felfoghatatlan.És csak egészségesen akart élni...most én írom, amit nem szoktam vallani, de ne legyen kímélet!”
  • 4. Ballas 2013. október 01. 18:54
    „<moderálva>”
  • 3. zero 2013. október 01. 18:37
    „A kormánytól várunk segítséget, Még a létét is tagadják.http://www.youtube.com/watch?v=nhmvJ-SK50E”
  • 2. pachakuti 2013. október 01. 17:27
    „Legalább könnyebbség a rendőröknek, hogy Mo. lakosságának csak kb 10 %-át kell gyanúsítottként kezelniük.”
  • 1. booo 2013. október 01. 17:02
    „Pedig lassan abba a stádiumba érnek, hogy valakit vagy valamit fel kell mutatni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: egy jó gazda gondosságával készült a büdzsé

A jövő évi költségvetés gondoskodik a családokról, a gyermekekről és a nagyszülőkről is - mondta… Tovább olvasom