Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Sorompóval zárja le a Tubest Pécs

Sorompóval zárja le és őriztetni fogja a Tubesre vezető utat a pécsi önkormányzat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett katonai radarállomás építését.
Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere szerdán, sajtótájékoztatón jelentette be a lépést, s hozzátette: tulajdonképpen annak a néhány héttel ezelőtt kihelyezett KRESZ-táblának akarnak érvényt szerezni, amely megtiltja a három és fél tonnánál nehezebb járművek behajtását. Ezt a korlátozást ugyanis a Honvédelmi Minisztérium (HM) gépjárművei rendszeresen megszegik.

Kiss Tibor, a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. cégvezetője közölte: az út a holding kezelésében van, azon a HM szolgalmi jogot gyakorol a hegy csúcsán álló katonai létesítmény működtetése érdekében. Az ottani feladatok ellátása azonban három és fél tonna súly alatti járművekkel is megoldható, ezek ki- és behajtását az őrök biztosítani fogják.

Páva Zsolt megjegyezte, hogy a sorompó kihelyezése és az őrzés azért most történik, mert értesüléseik szerint a radar generálkivitelezője péntekre tervezi a munkaterület átvételét, a cég az úthasználat ügyében már érdeklődött az önkormányzatnál.

"Egészen idáig abban bíztam, van annyi józanság a lejárt szavatosságú kormányban, hogy nem fog ilyen beruházásba bonyolódni, különösen karácsony előtt néhány nappal. Úgy tűnik azonban, ez nem akadály, ezért felvesszük a kesztyűt" - mondta a polgármester.

Hangsúlyozta: mindent meg kíván tenni azért, hogy a tubesi radar ne épüljön meg, mert erre kötelezi polgármester-választási kampányában tett ígérete és annak a több mint 38 ezer embernek a szavazata, aki egy korábbi helyi népszavazáson ellenezte a katonai objektum ide telepítését.

Páva Zsolt azt mondta, hogy a lokátorberuházás elleni tiltakozásul a csütörtökről péntekre virradó éjszakát többedmagával a hegyen, egy katonai sátorban tölti.

A Civiliek a Mecsekért Mozgalom tájékoztatása szerint a szervezet pénteken reggel és délután is "városvédő kirándulást" szervez a hegyre, erre szocialista politikusok, köztük Szili Katalin volt házelnök és Bókay Endre országgyűlési képviselő is jelezte részvételét.

Az ügy előzménye, hogy a Fővárosi Bíróság november 27-én jogerősen elutasította felülvizsgálati eljárásában azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot. Ezzel a radar építése zöld utat kapott.

A civilek és Pécs önkormányzata a Legfelsőbb Bírósághoz fordult a döntés felülvizsgálatát kérve, ez azonban nem akadályozza az építkezés megkezdését. A HM a jogerős ítélet után közölte, hogy hamarosan folytatni kívánja a beruházást.

Olvasóink írták

  • 4. aranka2 2009. december 16. 18:03
    „A sorompó-állítót nemzetbiztonság elleni bűncselekmény miatt be kell börtönözni.”
  • 3. Walaky 2009. december 16. 14:36
    „Én csak azt sajnálom, hogy az őrült diák nem a polgármestert lőtte le!
    Azok nem voltak jogellenesek...”
  • 2. szatyi 2009. december 16. 14:06
    „Én meg lezárom a szatymazi bekötőutat. Nekem ne füstöljenek az autók a tanya végében!”
  • 1. szimbijanos 2009. december 16. 13:05
    „Kedves Olvasók!
    Valaha valaki megkérdezte a Békéscsaba környéki lakosokat, hogy akarnak-e oda lokátort? .....mégis kaptak, ha technikailag nem tudom, hogy mi lehet közös v. különbség de aki M0-án kocsikázik a Ferihegyi kifutó végén (talán nem agyag-galambokat röptetnek innen) van egy tökéletesen hasonló "objektum" mint Békéscsaba mellett (és Békéscsabánál csak HM engedéllyel lehet behajtani= feltételezem nem kukoricát morzsolnak :-) . ....és Pápa, Kecskemét ....meg amikről a MÉDIA nem tájékoztat, mert lehet, hogy nem is tud róla? Természetesen teljes vállszélességgel védjük a környezetet, de akkor a többi helyet is el kellene dózerolni és rehabilitálni!!! Ez itt a mi hazánk semmit nem tudunk jól megcsinálni, politikai hadjáratot csinálnak abból, amiről maguk a tüntetők szellemi nagyjai hagyták jóvá a NATO tagságot....ez jár némi kötelezettséggel is, amit vizsgálhatunk, hogy kinek hogy lenne jó.....de kérem, valamit nem lehetne már normálisan megoldani!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Király Zoltán újra a parlamentbe készül

Király Zoltán az MDF képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon; a politikus 1985-ben független jelöltként jutott be az Országgyűlésbe. Tovább olvasom