Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Sorozatosan szavazták le a kormánytagokat a Házban

Három interpellációra adott miniszteri választ fogadott el, és négyet utasított vissza az országgyűlési többség hétfőn. A legtöbbször Keller László, pénzügyi államtitkár válaszait utasították el.
Font Sándor (Fidesz) után Lakos Imre (SZDSZ) és Bánki Erik (Fidesz) is elutasította a pénzügyminisztériumi államtitkár interpellációs válaszát, és hasonlóan elvetette azt a Ház többsége is. Lakos Imre az Új Tulajdonosi Programról kérdezte a kormányt, arra volt kíváncsi, hogy mi lesz az elképzelés jövője. Keller László arról tájékoztatta a képviselőt, hogy a program végrehajtását a kormány felfüggesztette. Lakos elutasította a választ, mondván az ellentmondásos, mert a kormány a program beindításának felfüggesztéséről beszélt korábban.

Bánki Erik az Advertum-ügyben tudakozódott. Arra volt kínácsi, hogy miért pont ezt a céget választotta ki a kormányzat, hogy átvállalja a Hivatásos Labdarúgó Liga adótartozásainak átvállalására. Azt is firtatta, hogy miért volt szükség az ügyben egy stróman-cég bevonására. Keller válaszában az Orbán-kormányt okolta. Mint mondta: Az Orbán kormány még 2001-ben 3,1 milliárd forint értékben állami kezességet vállalt a hivatásos labdarúgó kötvény visszafizetésére. Bánki szerint Keller kikerülte a választ, így elutasította a reagálást és a Ház többsége is egyetértett vele.

Pettkó András a magyarországi kábítószer-helyzet kapcsán interpellált és hatékonyabb fellépést kért. Kórózs Lajos, a szociális tárca államtitkára válaszában azt mondta, hogy idén csökkent a drogfogyasztás, bár azt elismerte, hogy nyáron több tragédia is történt. Pettkó a választ nem fogadta el, és a többség szintén elutasította azt.

Olvasóink írták

  • 1. túl sok az államtitkár 2008. október 13. 20:09
    „Elnézem, hogy az FVM-nél is hány államtitkárt, meg szakállamtitkárt tartanak el a mi adóforintjainkon! Megérteném, ha legalább rendben lenne a mezőgazdaságunk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kundera tagadja, hogy besúgó volt

Tagadta hétfőn Milan Kundera, hogy besúgó lenne. A cseh író azt mondta: nem jelentette fel a… Tovább olvasom