Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Sorsára hagyták vérző kutyájukat, mert nem volt pénzük a gyógyíttatására

A nyíregyházi testvérpár elmondta, ölebüket egy megvadult véreb megtámadta sétáltatás közben.
Január 9-én egy állampolgár tett bejelentést, hogy egy Nyíregyháza közeli bokortanyánál több személy egy gépjárműből egy erősen vérző kutyát tett ki az út mellé, majd magára hagyva elhajtottak a helyszínről - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását. A nyomozás január 12-én vezetett eredményre, amikor a rendőrök a feltételezett tetteseket, N. L. 24 éves és N. G. R. 22 éves nyíregyházi lakosokat elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.


A testvérpár beismerő vallomást tett. Elmondásuk alapján a Samu névre hallgató kutyájukat a reggeli órákban sétáltatás közben egy nagytestű eb megtámadta és több helyen összeharapta. A gyanúsítottaknak a megvadult vérebet egy bot segítségével sikerült elzavarniuk, de látva Samu sérüléseit úgy döntöttek, hogy meg kell válniuk az ölebtől, mivel nem lett volna elég pénzük a gyógyíttatására.

Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt folytat eljárást. A sérült ebet egy nyíregyházi állatbarát alapítvány fogadta be, ahol azonnali ellátását követően jelenleg is gondozzák - olvasható a police.hu-n.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közbeszerzési kartell miatt bírságolt a GVH

A versenyhivatal összesen 44 millió forintnyi bírságot szabott ki három cégre a közbeszerzési… Tovább olvasom